De sajnos a történet és a helyszín is csak egy díszlet az ijesztő elemeknek. A horror filmeknek nagyon sok fajtája van – slasher, gore, pszicho, found footage stb. –, nehéz általánosságban pálcát törni a műfaj felett, viszont az a fajta horror, amibe a Post Mortem is esne, a történet központú horrorfilm (ilyen pl. Midsommar, Mi, Ördögűző, Nyolcadik utas a halál, Blair Witch stb. ), elsősorban történetet akar mesélni, amihez horror elemeket használ fel. Ezzel ellentétben áll a főképp vizualitásra épülő horrorban (pl. Fűrész filmek, Péntek 13, Halloween stb. ) háttérbe szorul a történet, és az félelemkeltést a felkavaró képsorokkal éri el. A Post Mortem elsősorban csak ijesztgetni akar, és nem történetet mesélni, ami egy ilyen koncentrált történelmi kontextusban inkább elhibázott lehetőségnek érződik, mintsem tudatos döntésnek. Így a film egyiket se csinálja túl jól, a története nagyon hamar érdekét veszti, a horror elemek pedig inkább csak zavaró elemekké válnak – random bedobált, kidolgozatlan ötleteknek –, és bár a vizualitásra (a magyar filmek kontextusában) nem lehet panasz, mégsem túl eredeti vagy (ténylegesen) ijesztő.
Az első világháború után járunk, a spanyolnátha is most szedi utolsó áldozatait. Tomás vándorfotósként halál utáni gyászfotókat, Post Mortem-képeket készít, így vetődik el egy kis faluba is, ahol magára haragítja a kísérteteket, s onnantól elszabadul a pokol. Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben! Nagyon is érthető, hogy Bergendy Pétert pszichológusként érdekli az emberi lélek, még ha a túlvilágról integet is át, míg az 1956-ot megidéző két tévéfilmje – A vizsga (2011) és a Trezor (2018) – a rendező történelmi határhelyzetek iránti fogékonyságáról tanúskodik. A Galaktika magazin egykori szerkesztőjeként pedig joggal gondolhatjuk róla, hogy a misztikum és a spiritualitás sem áll távol tőle. Nos, a Post Mortem ben a rendező mintha életének minden eddigi fontos csomópontját magába fogadná. Filmjében újfent szügyig gázolunk a történelemben, a háborús vérveszteség mellett a lakosság körében is sok a temetetlen halott, és a tömeges erőszakos halál irracionális élménye csontig hatol a társadalomban.
A férfi lázálmában egy fiatal lányt lát, aki a hangjával csalogatja vissza az élők sorába: Tomás egy tömegsírban tér magához. Hónapokkal később a férfit nem ereszti a világ, amelybe már fél lábbal átlépett, post mortem fotográfusként járja a vidéket, azaz halottak utolsó fényképét készíti el a hozzátartozók kérésére. Mit ad isten, az egyik vásárban, ahol épp a kenyérre valót keresi, feltűnik egy tíz év körüli lány, akin felismerni véli azt az angyalinak tűnő arcot, amelyet a halála előtt pillanatban látott. Anna (Hais Fruzsina) megmagyarázhatatlan érdeklődéssel és pajkossággal figyeli a férfi munkáját. Majd elejti azt a mondatot, hogy a falujában sok a halott, a fagyott föld miatt pedig temetetlenül sorakoznak a testek, így Tomásnak bőven lenne náluk munkája. A fiúnak nem is kell több, követi a lányt a faluba, hogy végére járjon annak a földöntúli szálnak, amely kettejük sorsát összefonta. Amint megérkezik a faluba, pillanatok alatt rádöbben, hogy a településen kevesebb élő van, mint holt, és az élettelen testeknél is több kísértet.
2021. aug 25. 20:20 Live (Katherine Thorborg Johansen) a saját boncolásán tér magához, az igazi furcsaságok azonban csak ezután kezdődnek / Fotó: Netflix Norvégia újabb elborult tévésorozattal támad, augusztus 25-én került fel a Netflixre a Post Mortem: A halottak nélküli város című horrorszéria 6 részes első szezonja. A történet egy bizarr eseménnyel alapoz meg a hangulatnak, egy mező közepén találnak rá a halott Live-re, aki aztán a boncasztalon tér magához, épp amikor felnyitnák szikével. De mi lesz ennek a vége? Eláruljuk: a közelmúlt egyik legbizarrabb vámpíros sorozata. Nem hétköznapi sorozatok tekintetében a norvégok mindig jeleskedtek, a Netflix előfizetői közül sokan rátaláltak a Ragnarök első két évadára, melyben azt láthattuk, milyen lenne, ha Thor, a mennydörgés istene egy középiskolás fiú testében reinkarnálódna és más istenekkel, például Lokival összefogva, útközben a Mjölnirt megkovácsolva indulna sorsdöntő csatába az óriások ellen. Aztán ott volt a három évadot megért A norheimi vikingek, mely modern problémákkal küszködő emberekként mutatta be a sok száz évvel ezelőtt élt északi harcosokat.
Most, mikor korunk háborúját vívjuk a koronavírus-járvánnyal, Bergendy Péter akaratlanul is egy olyan filmet készített a Post Mortemmel, amely reflektál az elmúlt másfél év feldolgozhatatlan veszteségeire és értelmetlen halálaira. Fotó: InterCom / A terv nyilván nem ez volt, de mivel a bemutató egy évet csúszott a pandémia miatt, a téma és az időzítés tökéletes összhangra lelt. A Post Mortem 1918-ban játszódik, az I. világháború végén, amikor fiatal férfiak százezrei maradtak örökre a távoli a harcmezőkön, és még a spanyolnátha is végigsöpört a világon, tovább tizedelve az emberiséget. A halál hétköznapibb jelenséggé vált az életnél, a félelem legyűrte a reményt. A film elején egy harcmezőn találjuk magunkat, amit Bergendy és csapata olyan kifogástalanul festett vászonra, hogy elakadó lélegzettel, a pislogást minimalizálva próbálom felfogni a látottakat, nehogy akár egy képkockáról is lemaradjak. A látvány világszínvonal, a hangulat örvényként szippantja be a figyelmet. A háború káoszföldjén bombák robbannak, az egyiknek a szele csaknem halálba taszítja Tomást (Klem Viktor).