A regény hihetetlen gyorsasággal jelent meg itthon, ráadásul a Kossuth Kiadó nagyon komoly kampányt rittyentett köréje, magyar trailerrel, honlappal, előzetessel és a nyomtatottal egyidejűleg kiadták az ebook változatot is. Amit sajnos nem lehetett előrendelni, úgyhogy a papírkönyvért mentem a boltba (kemény kötés, védőborítóval, nagyon szép és ahhoz képest nem is drága), s kaptam hozzá egy posztert is. Amit soha sehova nem fogok kitenni, mert pont a bizarrul hátborzongató címlap van rajta, amire elsőre felfigyeltem. Ja és engem anno maga a régi fénykép stílusa és az ezekre jellemző különös gyerekarc fogott meg, eltartott egy ideig, mire észrevettem, hogy a kislány a képen lebeg a levegőben. A történetről sokat nem is szabad elmesélni, csak amennyi mindenhonnan kiderül, hogy adott Jacob aki a nagyapja meséin nőtt fel, aki lengyelországi menekültként árvaházba került egy walesi szigeten. 'Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei' filmkritika • Filmsor.hu. Társai a Vándorsólyom kisasszony által irányított intézetben mind különleges gyerekek voltak, fura képességekkel, s ezeket fényképekkel tudta bizonyítani a nagypapa.
(Magyarország) Forgalmazza: InterCom
Ám ahogy az lenni szokott, Jake felnő és nem hiszi már el a meséket, s azt, hogy az egész a nagyapa zavaros elméjének szüleménye volt, egyre inkább alátámasztja, hogy az öreg furcsán kezd viselkedni. Amikor azonban hirtelen meghal és a tragédiának Jacob tanúja lesz, a nagypapa utolsó szavai és amiket látott, felforgatják a fiú egész addigi életét. Végül sikerül rávenni a szüleit, hogy segítsenek eljutni neki arra a szigetre, ahol 1940 szeptember 3-án bombatámadás érte az árvaházat, amelyről annyi jót mesélt a nagyapó. Jake tehát a szigetre érkezik hogy utánajárjon, mi igaz abból, amit a nagyapja mesélt, vannak-e túlélők és persze hogy saját magára is rátaláljon. Nekem tehát a fénykép keltette fel az érdeklődésemet, a történettel annyira nem is foglalkoztam, csak a címszavakkal (sziget, árvaház, titkok, repülő kislány, régi fotók köré épített történet stb. ) amelyek ismeretében kellemesen borzongató, horror light sztorira vártam (elvégre valahol ifjúsági regényként is jellemezték). Talán a fényképek miatt valami olyasmi hangulatra számítottam, mint amilyen a Más világ volt.
Az 1% vetélési arány nagyon kevés, de én pl. nem tudtam volna mit mondani magamnak, ha én vagyok a százból az egy, aki (egészséges? ) magzatát veszti el a vizsgálat miatt. És ez a baj minden statisztikával. Nagyon kevés volt az esélye, hogy DS gyerekem szülessen. Mondjuk szülnöm kellett volna vagy 380 gyereket, hogy egy biztosan DS legyen. Összesen hármat szültem, egy mégis DS. 100-ból egy magzat hal meg az invazív tesztelés (korionboholy-biopszia vagy amniocentézis) miatt - mégis mit számít, hogy 99 túlélte, ha épp az enyém hal meg? És aztán itt vannak a fórumok. Ahol az emberek arról beszélgetnek, hogy sokkal kegyetlenebb dolog életben hagyni egy ilyen szörnyű betegségben szenvedő gyereket, mint elvenni egy öntudatlan, selejtes magzat életét. Kromoszóma rendellenességek - Down-szindróma. Van, aki azt mondja, a DS gyerekek szüleiben azért van olyan viszolygás a Down-mentes, tökéletes társadalommal szemben, mert ha ők megszívták, szívja meg más is. Nem hiszem, hogy tudnék dönteni ezekben a dolgokban mások helyett. Vagy hogy kellene döntenem.
Ennek eléréséhez azonban a társadalom megfelelő hozzáállásának kialakítása is szükséges, ami viszont gyakran korrekcióra szorul. A szociális érzékenység kialakítását már gyermekkorban el kell kezdeni, ebben nemcsak a szülőknek, de az óvodapedagógusoknak és a közoktatási intézményeknek is komoly szerep jut, amelyet vállalniuk kell, és a legjobb tudásuk szerint kell eleget tenniük ennek a kötelezettségüknek. Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6
Isten éltesse a a Down-szindrómával élőket!