BŐVEBBEN Fókuszban az ízek Reméljük, ma már ettél, mert a menünk láttán rád fog törni az éhség.
A lényeg pedig, hogy ehhez a mennyei mannához igazán illik! Egészségetekre! Puszi: Petrezselyem
• fartő részei • vastag lapocka • stefánia Leveshúsokat: Húsleves készítéséhez kiválóak, bár rosszabbul szeletelhetők. Marhahátszín mustárosan | Nosalty. • puhaszegy • puhahátszín • csontos oldalas • szegy részei • lengőborda • farok Gulyás- és pörkölthúsokat: Általában inakkal átszőttek, így igen zamatosak bizonyos ételekben. Minthogy a vágásfelületek nem simák, így kockára vágva főzhetők. • Tarja • nyak • lábszárhús • oldallapocka • felsáldekli • medencehús A marhahúsok felhasználási lehetőségei: Levesnek: • fej • lapocka • fartő • szegy hátulja • szegy eleje • lapocka • lábszár • farok apróhúsételekhez (pld.
A hagymákat vágd nagyobb kockákra, és a már használt vajban pirítsd meg. Add hozzá az áttört fokhagymát, a sűrített paradicsomot, és főzd össze. A répát és a paprikát karikára, a zellert és a karalábét kockára vágd fel. Marhahátszín receptek | Mindmegette.hu. A paradicsomos masszába öntsd bele a húst, és add hozzá a zöldségeket. A feldarabolt paradicsomot és a babérlevelet is. Ízlésed szerint sózd, borsozd, és öntsd fel a sörrel. Fedd le alufóliával, és előmelegített sütőben legalább 2-3 órát süsd.
:-) A steak krumpli amit ma elkészítek nem csak fűszeres, hanem pikáns is lesz, hogy miért, mert megbolondítom egy kis dijoni mustárral és citromlével! Nyam-nyam (tudjátok, hogy ezt nem illik, de tényleg)! Majd meglátjátok, hogy milyen isteni lesz! Már érzem az ízét a számban!
Köretként krokettet, sült krumplit, de akár rizst is adhatunk mellé. Mivel ételünk alapvetően savanykás, ne savanyúsággal, hanem inkább befőttel, kompóttal kísérjük - szilvával, birsalmával például kitűnő. Míg a marha párolódik, elkészítjük a mártását. A hagymát vágjuk finomra, és a zsíron süssük meg. De tényleg sült legyen, vagyis kevergetve - hogy le ne égjen - addig pirítsuk, míg a hagyma egészen megbarnul. Marha hátszín ragu recipe. Keverjük, és ne hagyjuk magára, mert ha leég, megkeseredik! Most öntsük fel az alaplével, és 5-8 percig főzzük, rotyogtassuk, hogy a pirult hagyma alaposan kiadja ízét. Ezután öntsük fel a tejföllel, ezzel is főzzük össze pár percig. Közben fűszerezzük sóval, borssal, ízlés szerint savanyítsuk tovább kevés citromlével. Karamellszínű, hagymaízű és savanykás mártást kell kapnunk. A kész mártást sűrű szitán törjük át, hogy a pirult hagymadarabokat vagy az esetleges tejfölcsomókat teljesen kiszűrjük belőle. (Marad vissza némi hagymarost, azt dobjuk ki. ) Ezzel a selymes mártással öntsük fel a kész ragut.
A dolog extra pikantériája, hogy ez a generikus nagyvállalati termék ráadásul pont egy nagyvállalat- és termékellenes, az egyéni kreativitást és gondolkodásmódot ünneplő üzenetet sulykol. Mintha a McDonald's folytatna kampányt az egészséges táplálkozás mellett. Az aszfalt királyai természetesen rendkívül kompetensen elkészített film – ennyi el is várható egy közel 100 millió dollárból gazdálkodó tapasztalt, tehetséges, sztárokkal kicsinosított stábtól. A rendezés profi és rutinos (de semmi extra), a színészi játék hiteles (de semmi extra), a sztori érdekes (de semmi extra), a végeredmény összességében szórakoztató (de semmi extra). A probléma, mint mindig, a forgatókönyv: két és fél óra rettenetesen sok ahhoz, hogy egy film ne tudja, mit akar. Merthogy karakterdrámának messze nem elég pontos és mély, vérbeli sportfilmnek messze nem elég feszes és látványos, közeg- és kordokumentumnak messze nem elég szenvedélyes. Egyszerű, laza feelgood autós mozinak meg túl hosszú. Még az eredeti cím (Ford V Ferrari) is félrevezető, ugyanis a két nagyvállalat rivalizálása csupán lazán felskiccelt háttér, a cselekmény puszta katalizátora.
Pontosabb cím lenne a Ford V Drivers, merthogy Az aszfalt királyai inkább törődik az önfeledt bromance-ban fürdőző két főszereplő és megbízójuk, a Ford közti bürokratikus, ego és nyereségvágy vezérelte huzavonákkal (a tipikus amerikai filmhősnek mindig ez a sorsa: nem csak kijelölt ellenségét kell legyőznie, hanem saját oldalának inkompetenciáját és egyéb hülyeségeit is). De ha igazán pontosak akarunk lenni, ez az illő cím: The Story of the Ford GT40, merthogy a film valójában e kocsi megépítéséről és diadaláról szól, méghozzá – és ez a lényeg – valamirevaló emberi konfliktusok nélkül. Márpedig a dráma emberi konfliktusok nélkül nem működik, pontosabban: nem is létezik. Például Ron Howard 2013-as, nagyságrendekkel jobb Forma-1-es drámája, a Hajsza a győzelemért a verseny pszichológiájában merült el két gyökeresen más mentalitású versenyző izgalmas szellemi és fizikai konfliktusán keresztül. Az aszfalt királyai nak nincs hasonlóan markáns vezérelve, lényegében nem szól semmiről. Érdekes ugyan a GT40 elkészítésének folyamata (egy külföldi kritikus azt írta, hogy a film az 1983-as Az igazak autóversenyzős megfelelője – mármint stílusában, nem színvonalában –, és ez az a fajta találó hasonlat, amiről sajnálom, hogy nem nekem jutott eszembe), de az azt hajtó megszállottság, gondolatiság és versenyszellem kellő feltérképezése nélkül ez még a szépen és dinamikusan felvett száguldozós jelenetekkel együtt is kevés.
Az viszont igaz volt, hogy ezzel a csapatutasítással a Ken Miles-Denny Hulme duó vitatott körülmények között, de elvesztette a győzelmet. A hivatalos magyarázat szerint McLaren-Amon autója a rajtnál hátrébbról indult, így nagyobb távot teljesítettek. Ezt a hangosbemondó is közölte a verseny végén, amit a filmben hitelesen bemutattak. Ken Miles halála – Igaz Sajnálatos módon Ken Miles nem tudott több Le Mans-i versenyen részt venni, mert ahogy a filmben is bemutatták 1966. augusztus 17-én, egy versenyautó tesztelése közben életét vesztette. +1 Ez inkább csak egy kis pontatlanság: Shelby 1959-ben nyert Le Mans-t és nem 1958-ban. Emellett akkoriban még nem voltak szinkronváltós kocsik, hanem kétszer kellett kuplongolni. Ha tetszett a cikk, mutasd meg másoknak is:)
Ennek ellenére látszik, hogy a veterán rendező, James Mangold (Azonosság, A nyughatatlan, Börtönvonat Yumába) nagyon is érti a szakmáját. A versenyekről készült felvételek dinamikusak, pörgősek és élvezetesek, és a részletekbe menően aprólékos, ám mégsem unalomba fulladó narratívának köszönhetően akár laikusokként is átérezhetjük, hogy a Le Mans-i 24 órás verseny miért az egyik legkeményebb kihívás mind a versenyzők, mind a konstruktőrök számára. Ken Miles (Christian Bale) úgy érti az autók lelkét, mint senki más A kiváló fényképezésen, illetve az autentikus hangeffekteken és az élvezetes rendezői stíluson kívül a humor az, ami bőven az átlag fölé emeli a filmet. Noha a valóságnak megfelelően itt is akadnak igencsak drámai pillanatok és nehéz, adott esetben sok ember és még több pénz sorsát befolyásoló döntések, Mangold és alkotótársai igyekeznek minden alkalmat megragadni, hogy némi játékosságot és könnyed szórakozást csempésszenek a produkcióba. A komolyság és a komolytalanság kellő egyensúlya mellett persze az sem utolsó szempont, hogy a két főszereplő karakteres személyisége képes eladni a versenyek és általában a sportág mögött meghúzódó drámát, miközben a köztük lévő, férfias csipkelődés ugyanolyan valódinak hat.