Értékelés: 5 szavazatból Federico Fellini Oscar-díjjal és a Cannes-i Filmfesztivál fődíjával elismert filmtörténeti klasszikusa digitálisan felújítva visszatér a mozikba! Az epizódszerű történetekből összeálló, erősen társadalomkritikus film főhőse Marcello, aki valaha komoly írói ambíciókkal érkezett Rómába, ám most egy harmadrangú bulvárlap munkatársa és a fényűző, cinikus társasági élet ismert figurája. Noha a hamis csillogású filmipar sztárjainak orgiáin, a letűnt arisztokrácia, az értékválságba került értelmiség, a szenzáció- és pénzhajhász tömegkommunikáció szánalmas vagy kegyetlen "szertartásain" egyaránt teljes erkölcsi és érzelmi kiüresedést tapasztal, végül mégis ennek a világnak adja el magát. Nehéz ma elképzelni, hogy Fellini egyik legismertebb filmje, Az édes élet bemutatása idején mekkora botrányt kavart Olaszországban. A pápa nyilvánosan elítélte és obszcénnek nyilvánította a filmet, a Vatikán a betiltását követelte éppúgy, mint a polgári sajtó. Az édes élet. Mindez az erőteljes társadalomkritikának köszönhető, amely áthatja a film minden kockáját: Az édes élet leleplezi a modern világ dekadenciáját, a sztárok és a médiaszereplők hatalmát, akik pár perc képernyőn töltött szereplés után ismertebbek az igazi művészeknél és értelmiségieknél.
A feldúlt hangú kritikák ellenére - vagy éppen azért - a film óriási sikert aratott. Cannes-ban megkapta a Legjobb filmnek járó Arany Pálmát, később a Legjobb jelmez és díszlet Oscar-díját, világszerte kasszasiker lett, megdöntve az Elfújta a szél évtizedes nézettségi rekordját. Talán ez volt az első alkalom - Chaplint leszámítva - hogy egy rendezőből szupersztár válhatott. Címe fogalommá vált: a szépség, a szerelem, az elzüllés, a bomlás szimbólumává. A jelenet, amikor Anita Ekberg a Trevi kútban pancsol, a mai napig a filmtörténet egyik legikonikusabb képe. Az édes élet (La Dolce Vita, 1960) plakát – Pannonia Entertainment Webshop. Bemutató dátuma: 2017. szeptember 7. Forgalmazó: Pannonia Entertainment Ltd. Stáblista:
Marcello valaha komoly írói ambíciókkal érkezett Rómába, ahol most egy bulvárlap munkatársa, a Via Venetóval jelképezett fényűző, hazug és cinikus társasági élet ismert figurája. S noha a hamis csillogású filmipar képviselőinek orgiáin, a letűnt arisztokrácia, az értékválságba került értelmiség, a szenzáció- és pénzhajhász tömegkommunikáció szánalmas vagy kegyetlen "szertartásain" egyaránt teljes erkölcsi és érzelmi kiüresedést tapasztal, végül mégis ennek a világnak adja el magát.
Az említett közel három óra is lehetett volna tulajdonképpen kétszer ennyi is, de akár fele ennyi is elég lehetett volna.... Fellinit a stílus érdekelte ezúttal első sorban, ami ebben a filmben sokkal fontosabb a tartalomnál. Ez a szökőkutas kép, melyen Anita Eckberg fürdőzik, talán a film leghíresebb képe, a korabeli Filmvilágban is írtak olyasmit, hogy Fellini legújabb filmje Mastroianni és Anita Eckberg főszereplésével készül, holott Eckberg szerepe a tízből egy-két epizódra korlátozódik, a mellékszereplők között is sokan vannak nála fontosabbak... Mellékesen jegyzem meg itt, hogy milyen furcsa és szinte misztikus érzés a korabeli filmes magazinban olvasni egy beszámolót egy újságírótól, aki meglátogatta a római Cinecittá stúdiót, és egy olyan film forgatásáról ír, ami azóta klasszikussá vált. Nem a film története a lényeg tehát, hanem a hangulat, amit felvillant. És ez a hangulat engem az első perceiben megfogott. Az 1960-as olasz felső tízezer romlott, lezüllött, ostobán unatkozó, ám folyton izgalmat hajszoló életét mutatja be.
Jobb gazdagnak és szépnek lenni. Vagy ki tudja… Federico Fellini 1960-as filmje, Az édes élet a maga idejében olyan kérdéseket tett fel a magyar nézőknek, amelyekre nehéz lett volna akkor választ adniuk. Viszont örökül hagyta nekünk a magyar nyelvben a dolcsevitát. Ezt aztán mindenki úgy értelmezte, ahogy akarta. Volt, aki egyfajta olasz életérzésként, volt, aki a léha, de vonzó élet metaforájaként, és természetesen voltak olyanok is, akiknek a szívét megszorongatták az édesnek tűnő, de elvesztegetett élet tobzódó tablójának képei. Fellini ekkor már elismert rendező volt - háta mögött az Országútonnal és a Cabiria éjszakáival. Az édes élet azonban alig hasonlít korábbi műveire. Lazább, epizodikusabb a szerkezete, a sztori csapong, de az édes-habos felszín alatt ott a szorongás, a tanácstalanság, a magány. És a zavarodottság: az olasz kultúra átalakulása miatt. Hiszen az apró villanásokban megmutatkozik, hogy szereplőink nem képesek összefésülni tradícióikat az éppen kibomló modern nagyvárosi - és fogyasztói - életformával.