Macskák, kutyák epilepsziás rohamai A közhiedelemmel ellentétben az epilepszia tünete nem feltétlenül a görcsroham. Jóval gyakoribbak az epilepszia ún. : "görcsökkel nem járó" formái, hiszen a rohamtünetek kizárólag aszerint alakulnak, hogy melyik agyi területről indul ki a roham. Az epilepsziás rohamok típusai Az epilepsziás rohamok két fő csoportba sorolhatók, az ún. : fokális és a generalizált formába. A fokális epilepsziák esetén nem történik teljes eszméletvesztés, a roham csak az agy körülírt területein zajlik. A generalizált epilepsziáknál a roham alatt az állat elveszti az eszméletét és a roham az agy minden területét bevonja. A fokális epilepsziák esetében a tudat vagy teljesen tiszta ( ún. : elemi parciális roham) vagy tudatzavar ( ún. : komplex parciális roham) észlelhető. A fokális rohamok kiindulhatnak az agy mozgatókérgi vagy az érzőkérgi területéről is. A mozgatókérgi területről kiinduló rohamokat motoros rohamoknak nevezzük, ilyenek lehetnek pl. : az egy vagy több végtagra kiterjedő merevgörcsök éppúgy, mint a rohamszerűen, átmenetileg jelentkező izomtónusvesztés, mikor a lábak hirtelen szétcsúsznak, percekig az állat nem tudja használni őket, majd spontán javulás tapasztalható.
/Összeállította: dr. Németh Anita/ Példa: Tyson: Nyelv öltögetés, nyeldeklés Nagyon súlyos és megrázó roham Mona: Görcsös állapot, öntudat vesztés, heves rángások
Mi ez, talán királylyá lettem én, Hogy ím' e fényes trón enyém? Vagy épen isteni jog volt talán, A mely kirendelé alám? Tán az lesz, a dal isteni joga, Mely téged énnekem ada, Hisz állt egy ős nagy gesztenyefa rég, S ki megdalolta: én valék. Teljes díszében—jól emlékszem én — Midőn a hő nyár közepén Dús lombbal födve, annyi ága volt, Hogy árnyas barlanggá hajolt. A kis kovácsműhelynél, oda kin, Édes fehér virágain Rajzott a méh, a míg a szép magas Élőfa zsongott, mint a kas. S aztán, midőn az őszi szélroham A fát megrázta zordonan: Omlott a fölbomlott tokból eső, Szép, fényes gesztenye eső. Vas ára mehr. S most száraz ágiból egy-két darab Nékem kényelmes nyugtot ad; Neki is ott honja lett tűzhelyem S a múltakról pustog velem. Tedám király, bármily erős valál, Neked ki nem tért a dagály — S előlem, kit dalolni készt e szék, Az idő árja visszalép. Látom megint, mint látományt ki lát, Hogy száll a méh s nyíl a virág, Hallom, mint cseng a víg gyermekbeszéd S a hulló gesztenyék neszét. Tüzes kohó, hunyt szemem újra lát S hallom a fúvó sóhaját, Csattog az üllőn a pöröly, a mint Az izzó vasra sújt megint.
(Madách Imre) (átvitt értelemben, választékos) Vki kénye-kedvének v. vmely bajnak, veszedelemnek menthetetlenül kiszolgáltatott személy, dolog. A pusztulás martalékául esett. A halál martalékává válik. □ Martalékul vagyok vetve a szenvedésnek s gyilkoló gondolataimnak. Lakatos István – Wikidézet. (Tompa Mihály) Az özvegy papnét az egész falu martaléknak tekintette, a disznait, méheit ellopták, a lovait éjjel elkötötték. (Móricz Zsigmond) Szóösszetétel(ek): martalékrész. angol: booty német: Beute nn lángok martaléka lesz be devoured by fire az erdő lángok martaléka lett the flames ate up the forest A lépcső alja a lángok martaléka lett. The bottom of the stairs was consumed by flames.
Kinek szedik? Maguknak. Ki eszi meg? Varga Ádám csizmadia meg a teremtés többi koronája. Mennyi igyekvés van ezekben a kis szárnyas bogarakban! Mennyi gond az nekik, hogy merre, hol keressék a frissen nyílt virágot? Milyen sietéssel ereszkednek egy-egy most nyílott, mézzel telt virágcsoportra, és cipelik haza mély, lassú repüléssel az édes kis terhüket, egy-egy századrésznyi picinyét egy csepp méznek. Talán az egész napi munkája sem több egynek-egynek egy csöppenet méznél, s napszállat után a kasnak minden népe elfáradtan hajlik pihenő alvásra. Gólyák, méhek kislibák – Wikiforrás. De szeretem a munkájukat nézni és a muzsikájukat hallgatni! Ahogy körüllengik az én virágzó fáimat, azt gondolom, templomban vagyok: a két fa két menyasszony, s a méhek Istennek apró muzsikusai. Fölülről lemosolyog a nap nyájas világa, és a méla csöndben ezernyi fűszál hallgatja velem a méheknek hullámzó méla szent zenéjét. A kertek alján zöld pázsit, és, a zöld pázsiton apró sárga libák. Éppen olyan a színük, mint a láncvirágé. Mintha a láncvirág megnőne nagyra és gömbölyűre és egyszercsak elkezdene két piros lábon járni.
A föld volt az Isten kedves birodalma. Elment. És nyomába rabló, dúló szelek jöttek, s kifosztották a szép természetet. Elvitték a fáknak zöldelő lombjait, eltiporták kertem kedves virágait: szagos szépfűimet a porba metélték, kerítésemről a hajnalkát letépték, összerongyolták a lugasom palástját, koldussá csufiták a jó kis ákácfát, s elrabolták kertem szép drágaságait, el napraforgóim arany-tányérait. Fecskémet elűzték. Rigómat se látom. Vajjon hol jár ez a sárga kis barátom? Vas méh telepi ára. Nyári reggeleken ablakomhoz állva, de sokszor hallgattam vidám trillájára, s láttam is a lomb közt, ahogy el-elbujva, rám kandikált, s akkor versét nekem fujta. S hol van virágaim sok apró vendége: a bogarak tarka-barka nemzetsége, kik zümmögve, dongva kerengtek, játszottak: le-letelepedtek, mézport lakmároztak; izenetet hordtak virágtól virágnak, kertből a mezőnek, hegyről a rónának. Milyen úri nép volt, mindegyiken látszott: némelyik zöldarany-páncélban pompázott, másik kiráfyveres bársonyban, posztóban, s kinek öv, kinek gomb díszképp a derekán ki meg gyönge, finom fátyoltakaróban, mint az oltár elé öltözködött leány.