Az apja (aki az én nevelőapám) is így állt hozzá, ő már munka után szinte csak pihenni szeretett volna, törődést nemigen mutatott a fia iránt. Már nem emlékszem teljesen, de később amikor elkezdett növekedni többször is bántottam, pl. arcon ütöttem mikor csúnyán beszélt, kiabáltam vele, verekedtem vele, ezekre emlékszem. Később a rá két évre a másik öcsém is megszületett, vele már nem voltam ilyen durva, akkor már inkább a nagyobbik öcsém kezdte el vele szemben az agressziót és abba csatlakoztam bele még olykor olykor én is. Később elkerültem otthonról és kevesebb alkalom volt arra, hogy bántsam őket, de előfordult. Jövő tervezés, albi vs saját ingatlan MO-n. : hungary. Akkor viszont már rögtön elkezdtem sajnálni a dolgot és bocsánatot kértem tőle, hogy nem tudom uralni a dühömet, agressziómat. Szóval a fentiek alapján nem az a gondom, hogy beismerjem, amit tettem, hanem az, hogy az ezzel állandóan jövő bűntudat és szorongás, hasi szorítás, önmarcangolás, önostorozás, "nem érdemlem meg azt, hogy boldog legyek" érzés soha nem múlik és ahogy egyre idősödök ez egyre csak erősödik.
Tavasszal azonban találkoztam egy lánnyal, akinek köszönhetően betekintést nyertem a PMO mentes életbe. Ahogy megláttam először, beleszerettem teljesen. Lassan és óvatosan alakultak a dolgaink, minden lépésem 15x meggondoltam, nehogy elbasszak valamit. Közben az a furcsa élmény kerített hatalmába, hogy nem tudtam M-ni. Egyszerűen túlságosan tiszteltem és angyali lénynek láttam ahhoz, hogy szerepeljen bármilyen fantáziában, ahhoz pedig túlságosan bele voltam zúgva, hogy bárki más az eszembe jusson. Hónapok teltek el így. Életem legintenzívebb érzelmeit éltem át ahogy összejöttünk. A mai napig vele vagyok, már lassan több, mint 7 éve. Sajnos ahogy a kapcsolat kezdeti viharai lecsillapodtak és megjelent a nemi életünk (Én voltam neki az első), szinte tökéletesen visszaestem az előző állapotra, sőt. Itt kezdődött az igazi mélyrepülés. Az egyetemre kerülve voltak időszakok, amikor egyedül voltam a lakásban. Nemsokára azon kaptam magam, hogy taktikusan tervezek, hogy aznap mikor tudok időt szánni a PMO-ra.
Segítsetek megérteni valamit. Facebookon vannak ilyen-olyan fiatal felnőttek csoportok (redditen még nem láttam, nem is futottam ilyen topicba), ahol fiatalok valam tök nyilvánvaló dolgot megkérdeznek, amit 10mp-es google-lel meg lehet találni. Például, hogy mikor kezdődik a vakcina miatti kijárási tilalom. Vagy hogy lehet eljutni Ferihegyre. Segítsetek, miért van ez? A mai fiatalok (81-es boomer vagyok) ennyire bizalmatlanok az internettel szemben a fake news miatt? Inkább bíznak a személyes interakcióban még tök egyszerűen kideríthető dologkban is? Internet = Facebook? Bár az inkább a szüleim korosztálya. Nem nézem le a mai huszonéveseket, csak érdekel ennek a jelenségnek a pszichológiája.