1789. július 13-án a párizsi tömeg feltörte a városi fegyverraktárat, majd néhány muskétás a falak alá vonult, követelve Bernard-Jourdan de Launay parancsnoktól a mintegy 250 hordónyi lőpor átadását. Lövöldözés kezdődött a Bastille védői és az ostromlók között, akik július 14-én délelőtt már több ezer társukkal együtt tértek vissza. Feszült helyzet volt ez, melyben Launay sikertelenül próbált egyensúlyozni a tömeg és a védők között: a parancsnok úgy vélte, a párizsiakat elsősorban a félelem vezérli, ezért beeresztett egy küldöttséget a várba, hogy megmutassa, a polgárokat fenyegető ágyúk töltetlenek, és senkit nem áll szándékában bántani. Launay kísérlete azonban éppen ellenkező hatást ért el, a visszatérő küldöttség ugyanis támadásra bátorította a forradalmárokat, akik átmásztak az erődítmény külső kerítésén. A Bastille históriája » Múlt-kor történelmi magazin » Hírek. Elkeseredett tűzharc kezdődött, mely mintegy 100 ember életét követelte, de a Bastille védői sikeresen ellenálltak. Délután három órakor aztán az ostrom új lendületet vett, mivel nemrég dezertált katonák is csatlakoztak a felkelőkhöz, és öt ágyút vontattak a falak alá.
A foglyok általában királyi elfogatóparanccsal kerültek oda, tárgyalás nélkül, és a király döntésén múlt a szabadulásuk. Ez a tény támasztotta alá a hiedelmeket, a börtönbeli állapotokról keringő történetek azonban a történészek szerint erősen túlzóak. Hírhedt foglyok Nevezetes foglyai közül a legismertebbek talán a Dumas regényében főszereplővé, XIV. Lajos ikertestvérévé avanzsáló Vasálarcos férfi; de Sade márki, Voltaire, Rohan bíboros, aki egy világraszóló botrányt kavaró ékszerhamisítási ügybe bukott bele (A királyné nyaklánca történetet Dumas és Szerb Antal is megörökítette), vagy a szemfényvesztő hírében álló Cagliostro gróf. Egy forradalom kezdete 1789-ben mindössze hét rab tartózkodott a Bastille-ban, akik közül négy váltóhamisítás miatt került be. Francia nemzeti ünnep július 14. - Foodyny. A forradalmárok által terjesztett elmélet, mely szerint az önkényes uralkodó ártatlan emberek tömegeit tartotta fogva, nem állta meg a helyét. A forrongó tömeg célja elsősorban az erődben fellelhető puskapor megszerzése volt. A helyőrséget 80 veterán katona és 32 svájci gárdista alkotta.
Bár a 17. századi Franciaországban nem volt egy leányálom a Bastille celláiban élni – ekkortól szolgált ugyanis börtönként – ott a kezdetektől fogva rendkívül kevesen tartózkodtak; elsősorban arisztokraták, politikai foglyok kerültek ide, akik ellenezték a Lajosok abszolutisztikus terveit. XVI. 1789 július 14 d. Lajos. kép: A forradalom évére a Bastille-nál mindennapos látvány lett a sürgölődő inasok, árusok hada, a foglyok pedig havi 10 livre összeget kaptak a francia államtól. A hely misztikumát fokozta, hogy a roppant kőépület a város központjában állt, roppant falaival mintegy betöltötte a belső kerületek képét. A közhiedelemmel ellentétben azonban a Bastille-t mégsem az állítólag odabent kínzott szerencsétlenek kiszabadítása érdekében ostromolták meg – a támadás idején összesen heten raboskodtak ott – hanem azért, mert a rendteremtés előzményeként Lajos a Párizsba vezényelt svájci gárdistákkal töméntelen mennyiségű lőport szállíttatott az erődbe. A parancsnok senkit nem akart bántani 1789. július 13-án a párizsi tömeg feltörte a városi fegyverraktárat, majd néhány muskétás a falak alá vonult, követelve Bernard-Jourdan de Launay parancsnoktól a mintegy 250 hordónyi lőpor átadását.
Úgy száműzzétek a társadalmi életből az összes lealacsonyító megkülönböztetéseket, nyissátok meg a zsidók előtt a kereset és a jómód összes kapuit. Ahelyett, hogy visszatartsátok őket a földműveléssel és iparral való foglalkozástól, buzdítsátok őket erre! " "Il faut finir des juifs le honteux esclavage – Véget kell vetni a zsidók szégyenletes rabságának" – ez a Racine -idézet volt az egyik pályadíjnyertes mű mottója. Pár évvel ezután sor is került ennek a követelésnek a teljesítésére. A Nemzetgyűlés heves vita után kinyilatkoztatta az "emberi jogokat". Rien, azaz semmi – írta naplójába a gyanútlan XVI. Lajos a Bastille ostromának napján » Múlt-kor történelmi magazin » Hírek. A deklaráció megszövegezése körüli összecsapásokban Rabaud de Saint Étienne, aki mint kálvinista lelkész a protestáns érdekeket védelmezte, hitsorsosai mellett a zsidók számára is a legteljesebb vallási egyenlőséget és szabadságot követelte: "Nincsen jogunk szemrehányással illetni ezt a népet azokért a hibákért, amikbe a mi barbárságunk taszította". Az emberi jogok nyilatkozatának tizedik pontja végül is kimondta, hogy "senkit sem szabad akár vallásos, akár más meggyőződései miatt megszorításoknak alávetni, feltéve, ha azok megnyilvánulása nem sérti a törvényesen megállapított rendet".