A történetben tehát van egy valószerű epikus történéssor, amely fontos szerephez jut. A történéssorra ugyanis látomásos lírai mozzanatok épülnek rá. A beszélő a kilétéről faggatja a hollót, kérdéseket tesz fel neki. Tudni akarja, hogy az evilági életben enyhíti-e fájdalmát a feledés vagy találkozik-e egy másik világban, a halál után kedvesével. A faggatásra a holló mindig ugyanazt feleli: " Soha már ". Tehát a halott kedvesét sirató férfi társalkodik a hollóval. Párbeszédük egyszerre valószerű és látomásos. A holló – Wikipédia. A díszletezés (szcenika) tette lehetővé Poe számára azt, hogy a dialógust a valószerűség és a látomásosság szintjén is megformálja. Beszédhelyzet: a lírai én áll a középpontban, az alanyiság abszolút jelenléte jellemző. Az E/1. személyű, múlt idejű, monológszerű versbeszéd később jelen időre vált és dialógussá alakul. A párbeszéd attól különös, hogy az egyik fél – a holló – végig ugyanazt a rövid mondatot ismételgeti, mégis értelmes párbeszéd alakul ki. Ugyanakkor ez a párbeszéd csak látszólagos, hiszen az egyik fél – a holló – nem érti a lírai én beszédét.
Hosszan néztem ott az éjbe bámulva, kétkedve, félve, álmodva amilyet nem mert még álmodni senkisem; de a csöndesség töretlen, s a homály nem ad jelet, nem hangzik más szó, mint egyetlen név: "Lenóra! " – kedvesem neve, melyet én rebegtem, s visszanyögte édesen a visszhang – más semmisem. Visszamenve a szobába – lelkem ég, a fejem kába – ujra koppanást hallottam, már nem is oly csöndesen. "Valamitől bizonyára megzörrent az ablak zára: rá kell jönnöm az okára, nosza" – mondtam – "meglesem! Nyughass, szívem, pillanatra, míg e rejtélyt meglesem: – csak a szél, más semmisem…" S széttárván a rácsos táblát, íme, furcsán verve szárnyát egy nagy, őskort-látott Holló szállt be rajta peckesen. A holló. Rám se biccent, meg se hökkent, csak jött, mint egy idecsöppent ur vagy hölgy: ajtómra röppent s megtelepült odafenn – ott egy vén Pallas-szobor volt, a madár megült ezen, ült, csak ült, – és semmisem. Akkor bánatom mosolyra csalta furcsa ében tolla, ahogy ott morc méltósággal ült nagy ünnepélyesen. "Bár megtépve, zord kóborló", – szóltam – "te se vagy utolsó, éji partok küldte Holló: ur-neved hadd kérdezem: hogy hivnak, ha ottlenn röpködsz a plutói bús vizen? "
Épp ma 171 éve, hogy a manapság egyik leginkább tisztelt XIX. századi amerikai író magatehetetlen testére rábukkant egy járókelő a ködös baltimore-i utcán. Irodalmi ellenfele azt írta róla: " Edgar Allan Poe halott. Tegnapelőtt halt meg Baltimore-ban. Edgar Allan Poe: A holló (elemzés) – Jegyzetek. A bejelentés sokak számára ijesztő lehet, de kevesen fognak bánkódni miatta. " Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna, és nem is sejtette, hogy az ehhez hasonló kijelentésekkel az egyik legnagyobb amerikai író legendája kap majd szárnyra. Edgar Allen Poe különleges jelenség az irodalomban. Költőként, prózaíróként, kritikusként és műfordítóként is elismert ma már, a krimi, a sci-fi, a horror és megannyi szórakoztatóirodalmi alzsáner képviselője tekinti példaképének. Egy író, aki ragaszkodott saját tehetségéhez, aki kizárólag íróként tudta elképzelni magát, és akinek cserébe nehéz élet, nélkülözés, és korai halál jutott. Mindazonáltal ma már nem képezi vita tárgyát, Edgar Allan Poe zseni volt-e vagy sem, mi pedig úgy véltük, halálának évfordulóján érdemes megemlékezni róla néhány sorban.
Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük. Előjegyzem
Ezen tűnődtem magamban, noha egy betüt se mondtam a madárhoz – s már szivembe furt a két fém-élü szem. Óh ha titkát eltalálnám! S így fejem ledőlt a párnán, melynek bársonyára lámpám fénye hullott kékesen, violaszin bársonyára, melyen óh! már kedvesem nem pihen meg sohasem. Most, ugy tetszett, langy szellő kel s lengve titkos füstölőkkel angyaltánc a szőnyeg bolyhát csiklandozta kéjesen: "Bús sziv! " – nyögtem – "égi vendég szállt le hozzád: lám a szent Ég angyalokkal küld nepenthét, elfeledni kedvesem: idd, óh idd e hűs nepenthét és feledd el kedvesem! " "Jós! " – hörögtem – "választ kérek! jós, madár vagy gonosz lélek! – Sátán küldött vagy vihar vert hozzám, én nem keresem, ki büszkén, bár megtépázva, érkeztél e puszta házba, hol rémek dúlnak csatázva – mondd meg nékem kegyesen: van-e balzsam Gileádban? megenyhűl-e zord sebem? " Hiszen egy égbolt borul ránk s egy Urunk van odafenn: mondd meg, vár-e még e búra messze mennyben édes óra, vár-e majd a szent Lenóra ölelése odafenn? kit az angyalok Lenóra néven hivnak odafenn? A holló edgar allan poêle. "