Hirdetés Jöjjön Ady Endre: Temetés verse. Temetek, gyászom van, lélekölő gyászom, Temetem elhervadt, boldog ifjuságom, Amennyi örömet nyújtott hébe-hóba, Azt mind belezárom sötét koporsóba… – Szól a harang búsan, végsőt üt az óra. Nincs ember szivében oly keserű bánat, Mint az én szivemben. Elnémítja számat… Itt rebeg ajkamon az utolsó nóta, Aki nekem dalolt lenn a koporsóba Ki fog majd dalolni boldogságról nékem? Ki ad majd szárnyakat a göröngyös élten? Ki ad szent álmokat a rideg valóra? Idézetek, versek - Temetkezés szolgáltatás. … Minden kincsem ott van, ott a koporsóba Sötét koporsó, bár mindenem elzártad, Szivem szeretni vágy, ne vidd el e vágyat! Szeretni vágy szívem minden kis atomja, Szerelmi vágy nélkül az élet mi volna? Temetek. Temetem éltem ifjuságát, Temetem szívemnek minden édes vágyát. Oh, de megsiratnám – hogyha könnyem volna – Kedves halottaim, ott a koporsóba… 1898. június 26.
"A boldogsághoz semmi sem szükségesebb, mint, hogy életünk egy meghatározott célja legyen" (Eötvös József) MK – 18. "Ott hol mondhatja: szabad vagyok, ott hazáját fogja találni minden ember" MK – 19. "Ám, úgy kell lennie: A végtelen felé halad az út, Amely a végtelenből érkezik. " (Illyés Gyula) MK – 20. "Hű ujjaimban még itt feszül a szárnycsapás, hogy odaírjam a nagy táblátokra végleges válaszul, Föl, föl, föl, csak úgy érdemes! " (Illyés Gyula)" MK – 21. "Az igaz ember hitét, meggyőződéseit nagy katasztrófák sem képesek sarkaiból kifordítani. Idézetek magyar költők verseiből – Fikner Piroska Katalin. " (Jókai Mór) MK – 22. MK – 23. "Igazi lelkünket akárcsak az ünneplő ruhánkat gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen az ünnepekre. " (József Attila) MK – 24. "Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat. Légy egy fűszálon pici él S nagyobb leszel a világ tengelyénél. " MK – 25. "Én mondom Még nem nagy az ember De képzeli, hát szertelen Kísérje két szülője szemmel a szellem és a szerelem. " MK – 26. "Kinek fényes a lelke, szép szavával, akire hallgatnak a vizek, az dalával szelídítse meg a vizeket, " (Nagy László) MK – 40.
"Megcélozni a legszebb álmot Komolyan venni a világot Mindig szeretni és remélni Úgy érdemes a földön élni" (Papp Lajos) MK – 41. "Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek Csupán tiszta szív és sok, sok szeretet. " (Pázmány Péter) MK – 42. "Bármily erővel, bármily áldozattal Hazát kell nektek is teremteni! Egy új hazát, mely szebb a réginél, És tartósabb is, kell akarnotok. " (Petőfi Sándor) MK – 43. "Haza és szabadság, Ez a két szó, melyet Először tanuljon Dajkától a gyermek" Mk – 44. "Légy tölgyfa, mit a fergeteg ki képes dönteni, De méltóságos derekát Meg nem görbítheti" MK – 45. "Ember vigyázz, figyeld meg jól világod, ez volt a múlt, emez a vad jelen. – … és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen" (Radnóti Miklós) MK – 46. "Ah vége, vége! Vagy ki tudja? Diák marad az ember, amíg él, Leckéjét a sírig tanulja: Nehezebbet folyvást a réginél! " (Reviczky Gyula) MK – 47. "Hinni a szépet, lehetetlent, Hogy egyszer valóra válik. Hinni a vágyban, akaratunkban. Gyász versek - Istenes versek. Ha kell hát bízni halálig. "
A nyelvnek nincs búsabb az örök kháosz maga. A kinek szól, nem érti meg... Nem görbülhet egyetlen hajukszála, őrzöm legkisebb ráncaika kőzeteknél konokabbanaz ítéletnapig. Könnyeik szivárgó erekbenszemérmesen bujdosnak bennem, és feneketlen tavat ásnaka mindent... Ne szóljatok, és ne mozduljatok, Fojtsátok vissza lélekzetetek…Nézzétek: fa vagyok, Reszketnek rajtam a színes vékony, vékony tündér-cérnaszálon, Életen túl, innen a halálon... Vagy így, vagy úgy, de mindenki sietMostanában tőlem valahova –Nem volt ily kurta azelőtt a perc, S az óra ily kiszabott, mostoha. Mindenki megy és mindenki lohol, Egyik csomagol – má... Nem, nem az a halál, ahogy itt nevezik, Ha koporsónknak a födelét szegezik;Nem, nem az a halál, amit a léha hisz, Midőn a gyászszekér a temetőbe visz;És az sem a halál, midőn már más sira... Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk, a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon áta száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk, olyik még visszanéz, a holdsugár a l... Csönd ül szívemen és lomha sötét takar, halkan koccan a fagy, pattog az erdei út mentén a folyó, tükre sajogva megáll s döfködi partját.
S ott feküdt csendesen, fehéren mint a lehullott hópehely, a kis Alinka. Jaj, soha többé nem indul a lába friss, reggeli órán az iskolába. A fehér kéz betűt betűre vetve nem ír többé a dolgozatfüzetbe. Ajka nem nyílik mondani a leckét. Alinka elment, pedig úgy szerették. A bizonyítványosztást meg se várta. Szárnyra kelt, mint a költöző madárka. Talán korán volt útnak indulása. Talán hiányos maradt a tudása. Amerikáról nem tud… rég hiányzott. – De jól ismeri már a mennyországot. A III. á)-t bár alig hogy kezdte, a másik iskolát már elvégezte. Jézus se látta már annak hiányát, s vizsgára vitte kicsi tanítványát. Bölcsek, tudósok állnak ott remegve. Alinka bátran néz a napszemekbe. S míg a kérdések titkos zengzetétül értelem, elme éjbe, mélybe szédül és fel nem éri elrejtett csodájuk: gyermekhite még tud felelni rájuk. Mi még itt a földi iskolába járunk. De amíg várjuk a bizonyítványunk, s nem hagy nyugodni: Jaj, hogy feleltünk? – a nagy vizsgára készül-e a lelkünk? Ő már megállta, s örök dicsőségben zeng hozsannákat odafenn az égben.