Quan Chi és megmaradt szellemserege az Árnyékvilágba menekültek vissza, ahol a varázsló nem csak Liu Kanget, a Raiden által kivégzett Shaolin szerzetest támasztotta fel, hanem a lemészárolt Shokan herceget, a négykezűt Gorót is, aki egy Kintaro által vezetett lázadás során vesztette életét. Quan Chi most új szellemsereget toboroz, hogy megszerezze az amulettet, ami korábbi mesterét bebörtönözte. Ha megszerzi, tervei szerint az összes Világ uralkodójává válik. Raiden Raiden, a villámisten a Földbirodalom védelmezője. Évezredekkel korábban ő és az Idősebb Istenek legyőzték Shinnokot, aki a síkok egyeduralkodójává akart válni. Azóta ellehetetlenítette a Külső Világ törekvéseit, amelyek arra irányultak, hogy a Föld Birodalmát elfoglalva egyesüljenek azzal. Ám a győzelemnek súlyos ára volt: Raiden legközelebbi szövetségesei szinte mind elhullottak a háborúban. Raiden kitartását és erejét még inkább próbára tette, amikor Shinnok Árnyékvilág hadserege megtámadta a csaták során meggyengült Földbirodalmat.
King Jin vonakodva bár, de elfogadta Raiden tanácsát, így került Bo' Rai Cho mester szárnyai alá a Wu Shi akadémiára. Kiképzése végeztével Johnny Cage a Különleges Erők harcosává avatta, jól tudva, hogy Kung Jin íjászképességei különlegesen hasznosak bizonyulhatnak az egység számára. Kung Lao Kung Lao egy Quan Chi által megidézett szellemként volt kénytelen az Árnyékvilág oldalán harcolni a Külső Világ és a Földbirodalom ellen vívott háborúban. Arra kényszerítették, hogy azok ellen harcoljon, akik korábban nem csak szövetségei, de barátai is voltak. Amikor Shinnokot legyőzték, Kung Lao lelkét felszabadították és újra életre keltették. Laót szörnyű lelkiismeret-furdalás kínozta a tettek miatt, amiket el kellett követnie, így önkéntes száműzetésbe vonult Ázsia hófödte hegyeibe. Miután tudomást szerzett róla, hogy az amulett újra előkerült, Kung Lao visszatért, hogy Raiden és harcosait segítse a Földbirodalom oldalán. Liu Kang Liu Kang utolsó emléke az, hogy Raiden elárulja őt a Földbirodalom elleni ostrom során Shao Kahn, a Külső Világ Császára irányítása alatt.
A viharisten összegyűjtötte a földi Kiválasztott Harcosokat, hogy szembeszálljanak Shinokkal. Azoknak ugyan nem lett volna sok esélyük az isten ellen, ám amikor Raiden a halálos Viadalok bajnokának, Liu Kang nek a kíséretében belépett Shinnok tróntermébe, az Idősebb Isten érezte, hogy minden erő elszáll belőle. A nála lévő amulettről kiderült, hogy hamisítvány, és Quan Chi, aki végig megtartotta magának az igazit, nyomtalanul eltűnt egy pillanat alatt Édeniából, így Shinnok már nem tudta többé igénybe venni az ereklye hatalmát. Ennek ellenére megpróbálta feltartóztatni a földieket, de Liu Kang kihívta őt egy párviadalra, amiben aztán győzelmet aratott az isten felett. Raiden ismét megfosztotta Shinnokot az erejétől, majd visszaűzte őt az Árnybirodalomba, mialatt a többi Kiválasztott kiszabadította az édeniai királyi családot és elkergette Shinnok tábornokait. Shinnok az Árnybirodalomba érve értesült csak arról, hogy Quan Chi is a Pokolba jutott, ám egy olyan síkjára, ahová Shinnok még az amulettjével együtt is alig mert merészkedni annak különös, mágiát elnyomó természete miatt.
Az íróra veszélyes állapot csak egy van: ha korlátozzák a szabadságában, ha az idejét, az idegeit, az életét más dolgokkal kell fel őrölnie, nem a munkájával. Hamsun még tizenöt év előtt, mikor már az egész világon ismerték a nevét, állott néha úgy, hogy kézi munkát kellett végeznie egy gyárban. Dosztojevszkij epilepsziás rohamok közben és teljes pénztelenségben írta a Karamazovokat. Egy okos magyar író, ha fajsúlyra nem is a legértékesebb, mesélte egyszer, hogy harmincöt éves koráig nyöszörgött mindenfelé, amiért nem tudja megírni a könyveit, mert nincs rendes lakása. Mindenki sajnálta. Milyen tehetséges, mondták, szegény, nincsen hol írnia. Márai Sándor: Író és élmény : hungarianliterature. Egy napon örökölt, s akkor a barátai pazar kényelmű lakást rendeztek be neki, négy szobát Pesten, csöndes utcában, finom házban, élhetett, mint egy gróf. Akkor elutazott Berlinbe, gyorsan beült egy harmadrendű penzióba a Tiergartenben, s megírta azt a darabját, amivel csakugyan világhírű lett. Világos, hogy az író munkaképessége nincsen se helyhez, se időhöz kötve, s körülményekhez is csak annyiban, hogy üdvös dolog, ha az író munkája után élhet, s nem kell idegen és lélekölő foglalkozásokkal tölteni az idejét.
Telek jutnak eszembe, telek, régi, kemény, csillagos telek, murijáró szép falusi utcák, deres bajszok s nagy piros fülek. Parasztszagu éjféli misék, mennyi süllyedt, jámbor semmiség, nagykendőbe bagyulált cselédek, cukorbundás házak, tejes ég. Bocsmód, még mint egész csöpp gyerek, Pesten is átbujtam egy telet. Csillagok és lámpák kavarodtak, félelmes volt a sok emelet. Nappal kezdődtek az éjszakák, csilingelt és búgott a világ, cicázott az ablakok viszfénye: Mikulás ment a hátsó gangon át. Később, kisvárosi zsúrokon, mikor összejött a sok rokon, lányokat kellett hazakisérni s én hallgattam az egész uton. De másnap, mint röpülő-cipős Merkur, versre lengtem a csipős ködben a magányos jégen - mit ma nemcsak lábam, de szivem se győz. Rokon értelmű szavak (szinonimák). Ó teleim, gyermeteg telek! mily bolondul elfeledtelek. Úgy megfakultatok, mint a gyöngy ha nem ringatja eleven meleg. Némelyik már, mint egy szertehullt láncnak szeme, halkan elgurult... Pedig amint fogy-fogy a jövendő, egyre-egyre drágább lesz a mult.
Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban Őseink is megmozdúljanak, És az unokákba a halhatatlan Lelkeikkel visszaszálljanak. Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenchez : hungarianliterature. Hozva áldást a magyar hazára, Szégyent, átkot áruló fiára. És ha meglep bús idők homálya, Lengjen fátyol a vont húrokon; Legyen hangod szellők fuvolája, Mely keserg az őszi lombokon, Melynek andalító zengzetére Fölmerűl a gyásznak régi tére; S férfi karján a meggondolásnak Kél a halvány hölgy, a méla bú, S újra látjuk vészeit Mohácsnak, Újra dúl a honfiháború, S míg könyekbe vész a szem sugára, Enyh jön a szív késő bánatára. És ha honszerelmet költenél fel, Mely ölelve tartja a jelent, Mely a hűség szép emlékzetével Csügg a múlton és jövőt teremt, Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal, Hogy szivekbe menjen által a dal; S a felébredt tiszta szenvedélyen Nagy fiakban tettek érjenek, És a gyenge és erős serényen Tenni tűrni egyesűljenek; És a nemzet, mint egy férfi, álljon Érc karokkal győzni a viszályon. S még a kő is, mintha csontunk volna, Szent örömtől rengedezzen át, És a hullám, mintha vérünk folyna, Áthevűlve járja a Dunát; S ahol annyi jó és rosz napunk tölt, Lelkesedve feldobogjon e föld.
És ha hallod, zengő húrjaiddal Mint riad föl e hon a dalon, Melyet a nép millió ajakkal Zeng utánad bátor hangokon, Állj közénk és mondjuk: hála égnek! Még van lelke Árpád nemzetének.
Azon jussát, hogy kiki a maga szemével láthasson, meg kell hagyni mindennek; az igen is becses elsőségünk. De bárcsak azok, akik nem aszerint látnak, mint mindnyájan mások, vagy ami még jobb, a jószeműek, meggondolnák, hogy a sárgaság kórja is a maga szemével lát, és mégis hibásan lát, s nevetségnek-e, vagy csak szánakozásnak tárgyává lészen, midőn másokkal ellenkezik, és azt vitatja, hogy amit ezek fehérnek mondanak, az sárga, és ami nekik kéknek látszik, az zöld; és így a mások kárhoztatásában s oktatásában ne volnának oly felette serények. Az író szintúgy hibázhat, mint a kritikus: de miért ne hibázhatna a kritikus is, valamint az író? kivált midőn azt lehet, sőt kell feltenni, hogy az író, aki magát a mesterségben - annyira amennyire! - gyakorlotta, jobban érti azt, mint a kritikus, hanemha szoros stúdiumává tette az író mesterségét ez is. Mit vesztett a hazai literatúra Csokonainak korai halála által, kevés ember érzi inkább nálamnál; kevés sajnálja ezt jobban nálamnál, hacsak úgy tekintem is, mint embert.
Tudva van azok előtt, akik a festés mesterségébe be vannak avatva, hogy Poussin Miklós (régen elhalt francia születésű táj- és históriafestő) egy gyönyörű vidék fenekében egy szárkofágust festett ezen felülírással: Et in Arcadia ego! - Kevés ideje, hogy Harron Párisban Pousinnek tiszteletére egy szacellumot rajzolt - eddig talán készen áll -, melyben a Poussin állóképének lábkövébe ezen mély értelmű szóknak kell vala vésettetni. - (Lásd Landon's französische Kunstannalen, II. Band. I. Abtheilung, Kupfer XIII. und XIV. ; oly munkában, melyet a mesterségnek nem gazdag kedvelője is megerőltetés nélkül jártathat, és amelynél semmit nem jártathat nagyobb gyönyörűséggel. ) - Én a gondolatot a Poussin képéről vettem, s Cserei barátom javallotta választásomat. - Így nem kell a márványra metszeni a poéta praedikátumot, s az értelmes olvasó századok múlva is fogja érteni, ha oda jut, hogy ott a múzsák felkentje fekszik, nem valamely isonymus Csokonai Vitéz Mihály. A többi kritikája ennek a szent és csalhatatlan városnak nem érdemli a megcáfolást; kétségeit fejtegesse meg magának, ha tetszik.
Lessing egyvalahol Hamburgi dramaturgiájában azt a tanácsot adja az íróknak, hogy tartsák illetlennek a magok érdemekhez, apróságos magyarázatokra ereszkedni, olvasóikat képzeljék tanultabbaknak, mint amilyenek, s bízzák önmagokra, hogy amit nem értenek, hányják fel könyveikben, vagy kérdjék meg mástól. A tanács jó s meg kell vallani, hogy ha meg nem értettetni nagy baj is, és még nagyobb félreértettetni: viszont az is baj, midőn az író arra kényszeríttetik, hogy a maga szférájából lépjen ki, s tegyen cicerónei szolgálatokat. Azonban az igazán humánus művész kész felejteni artisztai büszkeségét, s örömest lép elő a nézés végett kitett vászon mögül, valamikor látja, hogy a jámbor nézőnek szüksége van útmutatóra; sőt néha a mentegetőzést s a védelmező magyarázatokat is pirulás s megítéltetéstől való tartalék nélkül teszi, mert tudja, hogy midőn maga mellett szól, akkor a mesterség szeretetét gyarapítja. Vannak esetek, amelyekben élesen szólani s csatába ereszkedni sem illetlen; avagy nem az esik-e megyéink és országunk gyűlésein?