Felrémlik szeme előtt a városka, ifjúkorának helyszíne (nem mesebeli). A kisváros leírására jellemző álom és valóság ötvözése: részletekbe menő ábrázolás, minden részlet valószerű, mégis mintha elvarázsolt hely lenne (nincs járókelő, lezárt zsalugáterű ablakok, megállt órák). Mindez annak az illúzióját kelti, mintha a város álomba merült volna, hogy megmaradjon olyannak, ahogyan az a főhős emlékeiben él. Az elbeszélt történet tulajdonképpeni színhelye a régi cukrászda. Krudy gyula a hidon elemzes. A tárgyaknak a régiekkel való azonossága itt is az időtlenséget sugallja, a cukrászdában jelenlévő emberek is a múltat idézik (Szindbád sztambuli bazári emlékeiben ugyanolyannak látja magát, mint amilyen a cukrászdában lévő tiszt; Amália a régi Amália mása. ); különös kettős hangulat jön így létre: ami a szereplők számára jelen és valóság, az a főhős számára újjáéledő múlt és emlék. Az időnek ez az újszerű felfogása egyik fontos sajátossága az elbeszélésnek. Az elbeszélés a valóságos idő törvényeinek tagadása. Azt a felismerést tükrözi, hogy különbség van a külső, valóságban mérhető, és a személyiség belső ideje között (lásd: Bergson elmélete).
"Szindbád, a hajós, midőn közeledni érezte halálát (... )" A hídra viszont csak a novella legvégén lép rá. Miért ez hát akkor a cím? A hídon. Rajta. Nem A híd felé, vagy hasonló, hanem rajta. A választ a híd szimbolikus jelentése és az alaphelyzet adja meg. A híd ugyanis általános szimbólum, összekötő szakasz két part, gyakran élet és halál között. Krúdy gyula a hídon elemzés. A hídon című novella esetén pedig minden bizonnyal erről van szó. Szindbád élet és halál között áll, még tesz egy utolsó kitérőt, visszaemlékszik ifjúkorára, majd rálép a hídra, az elmúlás felé vezető útra, melynek álmos ívei alatt fürgén fut a folyó: a szárnyaló idő és az élet jelképe. Ezen a kis folyón kívül minden mozdulatlan és változatlan a városkában. Az órák megálltak, valami olyan időt mutatnak, amilyen talán soha sincs; a zsalugátereket azóta sem húzták fel az ablakokról, a cukrászbolt is a régi, csak az aranyozás kopott meg kissé a cégéren. Mint ahogy az emlékek is megkopnak idővel. Ahogy visszautazik Szindbád a városkába, úgy az időben is visszautazik, ismét fiatalnak érzi magát, mint katonakorában. "
Majd ablakokra bukkant, amelyeken már akkor is - sarkantyús legény korában - lezárt szem zsalugáterek foglaltak helyet. Már akkoriban eltndött ezeken a halott ablakokon, amelyeket sohasem nyit fel senki, és a por vastagon rakódik a zsalukra. Vajon mi lehet az ilyen ablakok mögött? Talán egy halott fekszik ott ravatalán, és sárga viaszgyertyák bágyadt, kékes párák közepette lobognak a koporsó körül. Krúdy Gyula: A hídon - Negyedik út című művének ez a teljes címe, vagy ez csak.... Vagy egy asszony alszik odabenn csöndesen, és valakirl hosszasan és édesdeden álmodik. Vagy talán egy kép függ a falon, a bezárt ablak mögött, valakinek a képe, akinek kedvéért örökös homályba borult a szoba... Szindbád így bandukolt végig a csöndes városon, és egy utcasarkon hirtelen megállott, mert a közelben megszólalt egy öreg, pohos toronyka harangja, és mély hangon beleszólt a délutáni csöndbe. És mindjárt ezután valahol, valamerre katonák trombitáltak, és Szindbád sétapálcáját, mint egy kardot, hóna alá kapta, és bokázó, friss lépésekkel indult most már az A. Marchali-féle cukrászbolt felé, mint egykor hajdanában... Hátranézett, hogy miért nem csörögnek sarkantyúk a sarkán.
A barna nőcske kezében piros és kék rózsákkal hímzett szövetdarab mozog, és a frissen fésült hajból mintha valami könnyű illat áradna szerteszéjjel. A kicsiny és rózsaszínű fül mellett göndörkés fürtöcskékben libeg a barna haj, míg a finom, fehér orr tájékán, a hosszú pillájú szemek mellett könnyű kékes árnyék borong. A domború mell a selyemkötény alatt lágyan emelkedik, és a finom nyakon vékony aranylánc látszik. A nyurga tiszt széles mozdulattal öltötte magára bő köpenyegét, sarkantyús lépései elzörögnek. A kopasz, pápaszemes emberke már előbb eltűnt észrevétlenül az újságlepedő mögül. Szindbád egyedül maradt a cukrásznéval. - Asszonyom, nem mutatná meg nekem azt a medaillont közelebbről, amelyet a nyakában visel? - kérdezte Szindbád egy darab idő múlva. Krúdy Gyula: Hídon | Tiszatáj online - irodalom, művészet, kultúra. A cukrászné könnyen elpirult. - Anyámtól örököltem, uram. Megboldogult édesanyámtól... - Éppen azért kérem, mert Marchaliné asszony egykor nagyon jó ismerősöm volt. Némi vonakodás után a Szindbád kezébe kerül a medaillon. Igen, megösmeri.