Átlagos család, átlagos gondokkal Emma és családja egy teljesen átlagos magyar család életét mutatja be. Ők egyfajta etalon is lehetnének, 4 kerék, 3 gyerek, 2 jó munkát végző szülő és az egység. Ők öten tényleg szeretik egymást, és még ha nem is tökéletes minden és mindenki, próbálják a legjobbra kihozni az ünnepet. Emma egy átlagos és értelmes ötödikes, akit a szülei arra tanítottak, hogy másokon segítsen, míg kisöccse Bence testesíti meg azokat a gyereket, akik hisznek még az angyalokban, és a csodákban. Lili egy lázadó kamasz, aki bár úgy tűnik, hogy nem törődik a családjával és a külvilággal, ez nagyon nincs így, és erre jó példa a történet végén lévő esemény. Igen, minden egy eseményre fut ki, arra a bizonyos karácsonyi kitérőre, amiről a cím is kapta a nevét. Ez a szívmelengető történet összekovácsolja a széthullott családot, és Emma végre meg tudja tenni azt a bizonyos dolgot, ami miatt elindult az egész lavina karácsony előtt néhány nappal. Nem szeretnék spoilerezni, de elég megható és könnyfakasztó momentum volt, amin én bizony felnőtt létemre is szipogtam.
De visszatérve a Nádasdyakhoz: k bebizonyították, hogy akkor is helyt tudnak állni, ha mindenük odavész, és ha külföldön kezdtek is új életet, a haza és a család számukra továbbra is szent. Ötévente a világ minden tájáról összegylnek, mert az sök földje, a gyökerek vissza-visszahívják ket oda, ahol szüleik, nagyszüleik éltek. "Tervbe vettük, és ezt is a fiatalok kezdeményezték, hogy összeállítjuk a család történetét a kezdetektl napjainkig… Ennek alapján például a 2050-ben Argentínában él Nádasdy leszármazott is megtudhatja majd, hogy ki az Ausztriában él rokona. Társalogni már úgyis angolul fognak – írta a grófn a Maradni zabad! cím kötetben. A kérdés csak az, és itt kell lennünk segíteni, hogy miért jönnek össze ezek a fiatalok és miért Magyarországon. Bármit is hoz a jöv, én hiszek a magyarság megmaradásában, és az én szétvert, szétszórt családom megmaradásában. S abban is, hogy mindig lesz a családnak egy olyan tagja, aki azért hozza majd össze a rokonságot, hogy jelenlétükkel példát mutassanak az összefogásra, seik földjének tiszteletére. "
Köszönöm hogy ittjártál. D mezeimarianna 2010. április 21. 08:54 Tudom milyen érzés, bár nekem lehetőségem sem volt együttlenni 12 testvéremmel, de szinte mind megtaláltam felnőtt fejjel:))egyetlen hugomat Katalint nem találtam örökbe fogadták:((Nos nagyon szíven találtál és ez az igazság még most is fáj:((Gratulálok szép versedhez!!! jozef0 (szerző) 2010. április 20. 15:35 Köszönöm mindenkinek a véleményeket, kedves szavakat és remélem hogy legalább mi örökre szeretni fogjuk egymást!. Köszönöm mindenkinek D Törölt tag 2010. 07:56 Törölt hozzászólás. napsugar71 2010. április 15. 17:17 Szomorú, hogy ilyen is létezik:(( de a szereteted, a testvéri szeretet az erős kötelék és mindent legyőzz! irenke 2010. 16:13 József kedves, a Te összetartó szereteted áthidalja az időt, és a távolságot! Köszönöm szerető szíved! Üdv:irénke Kicsikinga 2010. 11:42 Persze, hogy tudják kedves József! Szeretnek Ők is Téged!
Az Isten képmását visel felels embernek hagyománya a természetbe való belesimulás, és nem a természet rendjének megváltoztatása, annak erszakos kihasználása. Tudta, hogy a tudás hit nélkül olyan, mint a fény láng nélkül. Világít, de nem melegít. " Arra is rávilágít, hogy az arisztokráciát sokáig negatívan ítélték meg, elssorban a szocialista idkben. De errl nem a nemesség tehetett: "A hatalomra jutott kommunisták elérték, hogy a magyar arisztokrácia évtizedeken keresztül gúny, cinizmus tárgya legyen. A köztudatban egy gróf csak félhülye, degenerált, monoklis idióta lehetett, akinek csorgott a nyála. Ezen aztán lehetett nagyokat röhögni az operettben. Széchenyi Zsigmond, a világhír vadász írja egyik könyvében, hogy valami hivatalnok csodálkozva mondta neki: meg van lepve, mert azt hitte, hogy egy gróf képtelen egy mondatot értelmesen végigmondani. Széchenyi Zsigmondnak ismert a híres mondása, hogy amikor Rákosi megkérdezte tle, miért nem hagyja el az országot, mikor tudja, itt semmi jó nem vár rá, azt válaszolta: »A Zsiga menne, de a Széchenyi nem«. "