A négy Golden Globe-díjat nyert hosszú című film tényleg ennyire jó lenne? Nos, még annál is sokkal jobb! Martin McDonagh rajongójaként borzasztóan vártam a Három óriásplakát Ebbing határábant, az év egyik legnagyobb dobására számítottam. Nagyon közel áll hozzám az Erőszakik és a Hét pszichopata rendezőjének világa, stílusa, kifejezésmódja. Három óriásplakát Ebbing határában (16) | HIROS.HU. Legújabb munkája kicsit más, mégis, aki már látta valamelyik korábbi filmjét, nagyjából tudta mire számítson. Ezt pedig a lehető legjobb értelemben kell venni. Mildred (Frances McDormand) lányát hét hónappal ezelőtt megölték, a rendőrségnek nem sikerült elfognia a tettest. A gyászoló és dühös nő megunja a tétlenséget és óriásplakátokon keresztül vonja felelősségre a hatóságokat, amiért nem tettek meg mindent az ügyben. Ez persze nem tetszik a rend őreinek és egy igen csúnya viszály alakul ki a felek közt. A történet most is találó, fajsúlyos és igen merész. A helyszín a címszereplő déli kisváros, tele egyszerű emberekkel, így a plakátoknak hamar híre megy.
De ne érezd rosszul magad, ha szemed száraz marad, szád pedig nevetésre görbül: mások kínján simán megéri röhögni, ha ők maguk is így tesznek. Ha meg nem röhögünk, akkor úgysincs értelme semminek - még a bosszúnak se. Oscar-díj 2018: Három óriásplakát Ebbing határában kritika. A Három óriásplakát Ebbing határában január 25-től látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunk ban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítő nkre kattintva böngészhetitek. Martin McDonagh eddigi legjelentősebb munkája. A Három óriásplakát komikus elemekkel tarkított óda az életnek az abban értelmet kereső embernek. Helyenként brutális, máskor lírai, sokszor komikus, de minden pillanatában humánus.
A Három óriásplakát Ebbing határábant hét Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb film és a legjobb női főszereplő (Frances McDormand) díjával. ORIGO CÍMKÉK - Három óriásplakát Ebbing határában. Az Oscar-jelöltek teljes lisátáját ide kattintva olvashatjátok, szerkesztőségii tippjeinket a nyertesekről itt találhatjátok, március 5-én, hétfő hajnali kettőtől pedig tartsatok velünk az Oscar liveblogon, melynek keretében filmes nyereményeket sorsolunk ki, sőt az esemény apropóján a Simple by OTP jóvoltából kedvezményhez juthattok! Ugyan Martin McDonagh David Lynchet, Martin Scorsese-t és Quentin Tarantinót teszi meg három legnagyobb tanítómesterének, a filmjei mégis leginkább a Coen testvérek abszurd univerzumát idézik. Ahogy a valóságból egy kicsit kisiklatja őket a váratlan és gyakorta banális erőszak, ahogy az egyszerre rémületesen buta és zseniális figurák értetlenül szemlélik magukat és tetteik váratlan következményeit, ahogy a világ eldugott sarkaiban a költészet kéz a kézben jár az ijesztő nihillel. És ahogy csodát művelnek Frances McDormanddel.
A Három óriásplakát Ebbing határában többek között azért különleges alkotás, mert írónk átlényegülése egészen addig terjed, hogy valódi, élő, jelenkori westernt épít fel. Méghozzá olyan tökéletes pontossággal használva az ehhez szükséges elemeket, hogy egy pillanatig sem lóg ki a lóláb. Nem érezzük, hogy McDonagh westernt akart csinálni, és erőszakosan mindent beáldozott azért, hogy ez megvalósuljon, hanem egy olyan sztorit kapunk, amely mintha önálló életet élne, csak történetesen a pisztolypárbajos műfajt kezeli mátrixként. Ezért sem műanyag az alapvető, és bizonyos tekintetben idejét múlt elvek mentén haladás. Mert ha valamit meg kell tenni, azt meg kell tenni. Ilyen közhelyszagú igazságokat csak poros főúton vánszorgó, cowboy kalapos, bagót rágó muksók képviselhetnek anélkül, hogy ne váljanak nevetség tárgyává. Na meg Frances McDormand. Habár ő mindvégig sötétkék overállban feszít, mikor belép a kapitányságra és elindul a lábát az asztalon pihentető, kekszrágcsálással lazázó Sam Rockwell felé, már csak azt várjuk, hogy lassuljon a kép és sírjon fel a jó öreg szájharmonika.
A Coda meghozta az Apple-nek az áttörést, a film nem csak a legjobb filmnek, hanem a legjobb férfi mellékszereplőnek, és a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó díjat is elnyerte. A legjobb női főszereplőnek járó díjat idén Jessica Chastain vehette át a Tammy Faye szemei című filmben nyújtott alakításáért, míg a legjobb rendező kategóriában Jane Campion nyert A kutya karmai közt című filmjéért, amelyet további 11 kategóriában jelöltek. A nyertesek teljes listáját lentebb közöljük: Legjobb film A kutya karmai közt Dűne Licorice Pizza Belfast West Side Story Richard király Ne nézz fel!
Don't Look Up / Ne nézz fel! (2021) - Kritikus Tömeg főoldal képek (16) díjak (8) cikkek (7) vélemények (55) idézetek (1) érdekességek kulcsszavak (19) Kritikák, elemzések [ Év- és világvége ( gringo) A nagy dobás (The Big Short) rendezőjének új dobása egy parádés szereposztású, tűpontos, fergetegesen vicces és totálisan felesleges összegzése korunknak. [] Nem kell félni a világvégétől, meg is lehet szeretni Van abban valami szimpatikusan bevállalós, hogy a Ne nézz fel!, amely a szatíra eszközeivel a világunk egy nagyon is valószerű végét a mai kiábrándító közállapotokból vezeti le, éppen szenteste debütál a Netflixen. Igaz, korántsem holmi vagány politikai kiállásról vagy sima trollkodásról van szó, a virtuális premier dátuma nyilvánvalóan a lehengerlő sztárgárdának szól. A Ne nézz fel! persze páros lábbal tapos majd bele a reményteli és meghitt ünnepi hangulatba, ám az Adam McKay vezette stábnak pontosan ez a célja. [] Ha már itt az apokalipszis, csak röhögve tudunk sírni rajta Fikció és komédia, de közben túlságosan is valóságíze van, és tragédiába hajlik.
"Mi, mint emberek közössége, nemcsak jobb vezetőket érdemlünk, hanem jobb szatírákat is" – zárta mondandóját Chris Evangelista. Így sikerült tehát a Ne nézz fel! a kritikusok szerint, ami nálunk december 24-től lesz nézhető a Netflixen.
Az azért felsejlik a film egyes jeleneteiből, hogy talán akár lehetne (lehetett volna) olyan, hogy "emberiség", de valójában nincs, és most már nem is lesz soha. Ma már csak elpusztított nagykultúrák és nagyhitek bomlástermékeinek undorító ürülékkupaca a világ, az entrópia káoszba tartó lejtőjén már nincs és nem is lehet megállás. A legdrámaibb erővel a globális média "valóságipari műveit" jeleníti meg a film, ami már csak azért is logikus, mert hisz e tetszőleges valóságokat legyártani leginkább képes komplexum éppen Hollywood, ahol ez a film is megszületett. Ezért is a film legkidolgozottabb karaktere a tízmilliós nézettséggel rendelkező talk-show szupersztárja, aki akár egyetlen mondatával eldöntheti a világ sorsát. És aki cinikus és gátlástalan kegyetlenséggel hoz létre nap mint nap újabb és újabb hamis törésvonalakat a történéseket értelmezni már elemi szinten sem képes kiszolgáltatott páriák őt istenítő alaktalan masszájában. Egy sötét és hazug film a sötétségbe és hazugságba taszított világról, innen szép győzni, nézz fel az égre, emberiség!
Az elnök csak az időközi választásokkal foglalkozik, az újságírókat kizárólag az elérés érdekli, az istenadta nép meg arra néz, amerre a fejét fordítják. Ahogy halad a cselekmény, McKay egyre mérgesebb, és egy idő után filmje meglehetősen didaktikussá válik, miközben kevesebb hatásvadászattal is nyilvánvaló lett volna, kikről szól a sztori. A telkóbizniszben nyomuló óriáscég vezérének szerepében Mark Rylance remekel. A csávó első látásra is egy pszichopata, akinek legújabb terméke egy olyan mobiltelefon, mely úgy élősködik a felhasználók lelkén, akár egy kövérre hízott pióca. Amikor fordul a széljárás, és az elnök végre hajlandó foglalkozni az emberiség közelgő kihalásának problémájával, ő közbelép, és mivel a cége pénzeli az egész Fehér Házat, képes leállítani a bolygó utolsó reményét jelentő akciót. Mindezt azért, mert kiderül, hogy az üstökös tele van olyan fémekkel, melyek elengedhetetlenek a chipgyártáshoz, így a csekély sikerrel kecsegtető kitermelésért a Föld egyik leggazdagabb embere képes milliók életét kockáztatni.
Felfognánk, vagy tényleg jobban érdekelne, hogy szakított a sztárpár (Ariana Grande, Kid Cudi)? Elhinnénk, ha elismert tudósok azt mondanák, itt az ideje félni, vagy hárítanánk, tagadnánk, összeesküvéselméleteket gyártanánk arról, hogy a politika mennyire akar minket megvezetni, hogy a nagyhatalmak hogyan akarják megtizedelni a népet, mert már így is túl sok az ember a Földön és hasonlók? A politikusaink becsülettel helytállnának, megoldásokat keresnének, vagy Orlean elnökhöz hasonlóan az utolsó pillanatig csak önmagukra gondolnának, hogy végül a saját maguknak és kiválasztottjaiknak kidolgozott menekülési tervet hajtsák végre? A zseni technológiai mogulok, leggazdagabb emberek, akik valóban átlátnák a problémát, mint a filmbeli BASH cég igazgatója, Sir Peter Isherwell (Mark Rylance), mit tennének? A világot mentenék, vagy a profitot hajtanák? A Netflix december 24-én bemutatott filmje, melynek utolsó 20 perce üt a legnagyobbat, sok kérdést vet fel, humorosan tálalva, azzal a rendezői céllal, hogy miközben a néző szórakozik, azért el is gondolkodjon, és a tőle telhető legtöbbet tegye azért, hogy a Földet ne mi, a lakói döntsük pusztulásba.