1985-ban kezdte a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen a pszichológiai oktatás megszervezését, itt volt a Személyiség és Klinikai Pszichológiai Tanszék vezetője (1987-1994), a Debreceni Orvostudományi Egyetemen pedig 1985-től 1987-ig az orvosi pszichológia oktatója. A '90-es évek közepén tevékeny szerepet játszott a szupervízori szakirány hazai meghonosításában. 1994-től 2001-ig a HIETE klinikai pszichológiai tanszékének tanszékvezető tanára volt. 2000-től a Károli Gáspár Református Egyetemen tanított, 2004-ig tanszékvezetőként. 2005-től ugyanitt intézetvezető volt 2010-ig. "Irigyelném a mamát, ha nem lennék a lánya" – Császár-Nagy Noémi mesél édesanyjáról, Bagdy Emőkéről | Nők Lapja. 2010-től pedig a Személyiség és Klinikai Pszichológiai Tanszék professor emeritusa. Több száz tanulmányt írt, sok könyvet írt vagy szerkesztett, 1200-1300 előadást tartott (több mint félszázat idegen nyelven), számos ismeretterjesztő írást jelentetett meg.
A történet is az egyik ilyen új bolygón játszódik, ahol két android – Apa és Anya – azt a feladatot kapja, hogy neveljen fel emberi gyermekeket. "Én sosem leszek más, csak a halál teremtője" – mondja egy kétségbeesett pillanatában a hol ördögi, hol krisztusi robotfigura, aki az embereket is Jézus-pózban a levegőbe röppenve öli halomra. Amanda Collin dán színésznő lehengerlő hatékonysággal alakítja a legintimebb emberi érzéseket vérfagyasztó hidegséggel mímelő androidot, aki rengeteg feszültséget pumpál a történetbe, és ennek köszönhetően elemi erővel robbantja be az első pár epizód történéseit. Guzikowski izgalmas rejtélydramaturgiát működtet, amitől A farkas gyermekei könnyen darálható, fordulatos sorozatélménnyé válik – ugyanakkor rendkívül frusztrálóvá is, mert a rejtélyek többsége az első évad végére sem oldódik meg. Létezik-e az Isten, és ha nem, ki suttog az emberek fülébe, ki ültet a fejükbe hallucinációkat? Miért nem mérgező a messiásnak tekintett kölyök, Campion számára a radioaktív étel?
"Lányom, mindig van hová fejlődni. " – Sára néni mondta ezt Ritának, aki alig pihegett attól a tornától, amit Sára néni vezetett. Pedig Rita csak huszonhat volt, az idős hölgy meg már a kilencvenharmadikat taposta. Tornázott és közben figyelt tanítványaira. Meg se kottyant neki. Egyedi, anekdotikus eset ez. Legtöbben csak szeretnénk megérni ilyen kort, s ha sikerül, akkor se igen tudnunk majd huszonévesekkel versenyezni. Ha az emberi életútról akarunk mondani valamit, egy átlagos sorsot kellene választanunk. De létezik-e ilyen? Kinek van átlagos sorsa? És melyik sorsa, melyik élettörténete átlagos? Az, amit húszévesként mesél az esküvője előtt, amit harmincasként mond el gyermekének, vagy amit majd az ölében fészkelődő unokájának tár fel? Időnként újrafogalmazzuk az életünket, egy-egy fordulat után másképpen nézünk vissza az addig bejárt útra. Mit tehet ebben a helyzetben a módszeres tudományos gondolkodás? Az alcímben szereplő fejlődéslélektan kifejezés második tagja, a "fejlődés" kezdetet és véget, célt és okot sugall.