Pár gondolat Bódi Sylvi szabadtüdős búvárkodási kalandjairól. Megvallom, elfogult vagyok a mostanában elsősorban tengerimádatáról ismert modellel. Akár már csak azért is, mert én is hasonlóan szeretem a tengernél tölteni az időt, másrészt pedig azért is, mert Sylvi ügyesen menedzseli a dolgait: sikerült hobbiját, a szörfözést összekötni a fizetős megbízásokkal. Szimpatikus az életöröme, és az, ahogy járja a maga útját. Az olyan piszkálódásokra most ki se térek, "hogy finanszírozza az álomútjait", nem szorul senki védelmére- elmondja bárkinek, aki kérdezi. Inkább arról ejtek szót, hogy nemrégiben a közösségi oldalakon követhettük, hogy új kedvtelésbe vetette bele magát nagy szenvedéllyel: a felszín alatti világban kalandozik. Számomra az a természetes, hogy aki merül, az légzőkészülékkel teszi. Ebben van némi rutinom, de azért képben vagyok a szabadtüdős búvárkodással is. Világrekord szabadtüdős merülésben | CsupaSport. Itt azért érdemes említést tenni arról, hogy például angolul sokkal jobban megkülönböztetik a műfajokat. Amikor csak a víz felszínén, vagy egészen sekélyen úszkál, nézelődik valaki egy búvármaszkkal és uszonnyal felszerelve, azt snorkeling (magyarosan sznorizás) névvel illetik, amikor kifejezetten a nagyobb mélységre, hosszabb lenn töltött időre törekednek egy lélegzetvétellel, az a freediving vagy apnea (amit én szabadtüdős merülésnek nevezek).
A sportági szleng szambázásnak nevezi a megszédülést, a mozgáskontroll időleges elvesztését. De a komolyabb ájulások is gyakoriak. Más a helyzet a mélységi számokban, ahol a nagy nyomás miatt folyamatosan ki kell egyenlíteni a hallójáratokban megszorult, eltérő nyomású levegőt. Ha ezt elmulasztja, vagy elhibázza a versenyző, akkor könnyen beszakadhat a dobhártyája, ami szédüléssel, sőt, ami ennél is veszélyesebb a tájékozódó képesség elvesztésével jár. A merülő ilyenkor hajlamos összekeverni a fent és a lent irányát, ami segítség hiányában akár végzetes is lehet. Újabb rekordot állított fel Korok Fatima, a magyar szabadtüdős búvár - Blikk. Nem divat a dopping A szabadtüdős merülés során nagyon észnél kell lenniük a versenyzőknek. A pörgésnek semmi előnye, sőt, kifejezetten hátrányos. Az erősítőszerek hatásai sem egyértelműek, mert a segédeszközöknek köszönhetően nem annyira a test izomerejére, sokkal inkább lelki kondícióra van szükségük. Talán ezzel magyarázható, hogy a nemzetközi szövetség rendszeres dopping-ellenőrzései ellenére eddig csupán egyetlen esetben merült fel doppinggyanú.
Tom Sietas 8 perc 47 másodperces statikus merülése után leadott mintájában találtak (igaz nagyon elenyésző mennyiségben) ún. béta-blokkolót, ami doppingnak számít. Egyébként azóta, a Vancouveri világbajnokságon Sietas már 9 perc fölött teljesített, és az ottani doppingteszten nem találtak semmit, így elképzelhető az előbb említett esetben is sikerül tisztáznia magát.
Szakértők szerint ez a fajta zavarodottság is okozhatta Nick Mevoli amerikai búvár halálát is, aki rekordkísérlete során 68 méternél pár pillanatig hezitált, és a veszély jeleit figyelmen kívül hagyva folytatta merülését. Ő volt az első, aki hivatalos, AIDA által szervezett versenyen veszítette életét. Index - Sport - Elképesztő világcsúcs: egy levegővel 112 méterre merült egy búvár. Miután felszínre ért, elvesztette eszméletét, és hosszas próbálkozás ellenére sem tudták megmenteni az életét. A másik veszélyforrás a tüdő összezsugorodásából adódik. A vér a végtagokból a szív és a mellkas felé áramlik, ami a mellkasi struktúrák teljes összeomlásától védi meg az embert. Egy férfi teste átlagosan nagyjából öt liter vért "tárol", és bizonyos tanulmányok szerint a külső nyomás ilyenkor akár egy liter felesleget képes létrehozni a mellkasban. A szív és tüdő körüli vér pótolhatja az oxigén ellátást, ami életmentő lehet, azonban ahogy a nyomás növekszik, úgy a merülő teste átalakul egy minden oldalról összenyomott "anyaggá" – kívül az óriási víznyomás, belül pedig az extrém vérnyomás.
Nos, a freediverek viselkedése látszólag ellentmond a józan észnek, hiszen nem 15-20, de 100-150 méter mélyről jönnek fel nagyon gyorsan, ráadásul visszatartott lélegzettel. Az ellentmondás csak látszólagos, a szabadtüdős búvár ugyanis a felszínen szívja teli a tüdejét, melyben ugyan a levegő merülés közben valóban összesűrűsödik, ám a felszínre emelkedéskor ismét csak az eredeti térfogatára tágul. Más lenne a helyzet, ha a szabad tüdős merülőt segítő készülékes búvár adna odalenn egy "slukkot" a palackjából, mert akkor sűrített levegővel szívná teli a tüdejét, ami a freedivingban szokásos gyors felemelkedés mellett a felszínen eredeti térfogata többszörösére tágulva szinte szétrobbantaná a tüdőt. A szambától a dobhártyarepedésig A szabad tüdős búvárokat ettől függetlenül számos veszély fenyegeti. A leggyakoribb probléma az oxigénhiány okozta ájulás, ami már a legegyszerűbb versenyszámban, az uszodai statikus versenyben is meglehetősen gyakori. Olyannyira, hogy a versenyzőknek időről-időre jelezniük kell a biztosítóknak, hogy jól vannak, s amennyiben nem jeleznek, vagy a mozgáskoordináció elvesztését észlelik rajtuk, akkor kiemelik őket a vízből.