Esterházy Pétert nem kell tanítani, mert kultúraromboló – mondta a Horthy-rajongó, zsidózó Takaró Mihály. Magyar kultúra tegnap, ma, holnap címmel tartott plenáris előadást Takaró Mihály irodalomtörténész a 28. Jókai Mór Nyári Egyetemen Komáromban a múlt héten – írja az Új Szó. A rendezvénynek külön aktualitást adott, hogy a nemrég írta meg, rá, vagyis a Horthy-rajongó, zsidózó Takaró Mihályra bízták a NAT hazafiasítását. Takaró szerint a magyar nem arctalan tömeg, hanem mindenki önálló identitás, mivel magyarul úgy mondjuk, egy ember, két ember, száz ember – egyes számot használunk, míg más nyelvek ebben az esetben többes számot. Takaró szerint már-már irracionális, hogy egy ilyen kis lélekszámú nép fennmaradt. A megmaradás titka pedig az, hogy a magyarság számára a kultúra volt a legfontosabb kérdés. Zeke Gyula: Hogyan mentettem meg Esterházy Pétert - Óbudai Anziksz. "A tételmondat tehát úgy hangzik, a kultúra a magyarság megmaradásának legfontosabb záloga. " Szerinte az óvónők és a pedagógusok felelőssége óriási, nem direkt módszerekkel, de jó példával nevelik magyarrá a gyereket, akit, ha magyar iskolába íratnak, minden körülmények között magyar marad.
2014-ben az osztrák kulturális minisztérium neki ítélte a Manes Sperber Irodalmi Díjat. 1996-ban Kossuth-, 2006-ban Prima Primissima Díjjal tüntették ki. Esterházy Péter betegségére 2015 őszén derült fény. A göteborgi könyvvásárról való távolmaradása miatt nyílt levélben kért elnézést. "Sokat tudnék beszélni, a varázsról, a titokról. És milyen lelkesen, ihletetten. Hiszen ez tölti be az életem. (Zárójel. Esterházy Móric – Wikipédia. Ez kicsit megváltozott, ezért is nem vagyok személyesen jelen, most igyekszik más betölteni az életem, de így meg a hasnyálmirigyrákról tudnék lelkesen és ihletetten beszélni, amitől ugyan most megkímélem a tisztelt publikumot, de ne reménykedjen, előbb-utóbb hosszabban is szólok róla, I am afraid. ) Folytatom zárójelen kívül, mintha mi sem történt volna" - írta. Idén májusban az író kórházba került, de június 9-én ő nyitotta meg a Könyvhetet, amelyre Hasnyálmirigynapló címmel elkészült utolsó kötete. Fotó: MTI/Balogh Zoltán Magyar hírességek, akik 2015-ben hunytak el 2015-ben számos híres magyartól kellett örökre búcsút vennünk, akiket egy ország gyászolt.
[1] Széles körű bel- és külföldi publikációival keltett feltűnést. Pártjában már a kezdetekben nagy tekintélyre tett szert, elnyerte annak bizalmát, amelynek köszönhetően tagja lett a 33-as Országos Bizottságnak, ahol gyakori felszólalásaival többször sikerült az adófizetők és általában a magángazdaság érdekében jelentős könnyítéseket elfogadtatnia. Kezdeményezésére vezethető vissza egy, a részvényjog reformját célzó mozgalom megalapítása és az uzsoratörvény-javaslat. Az 1939 és 1944 között az Egyesült Keresztény Párt képviselőjeként a Magyar Élet Pártjának Zala vármegyei listájáról jutott be a Képviselőházba. Támogatta Kállay Miklósnak a második világháborúból történő kiugrási politikáját, amiért a nyilas hatalomátvételt követően a Gestapo (német titkos államrendőrség) 1944. Bemutatták az Esterházy János életéről szóló dokumentumfilmet / PRAE.HU - a művészeti portál. október 16-án letartóztatta, a kormány pedig deportálta. Kezdetben a Margit körúti katonai fogházban, később Sopronkőhidán raboskodott. 1945 februárjában a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták, ahonnan szeptemberben térhetett vissza Magyarországra.
Bár néha használta a netet, de például e-mailt írni nagyon nem kedvelt, és állítása szerint nem is figyelt túlzottan, mit pötyög be. "Amúgy is az e-mail olyan közbülső állapot az írt és a mondott között. Nagyon trehány e-maileket írok, kisbetű, nagybetű, vessző, átnézem kicsit az elütéseket, de nem nagyon. Ehhez képest nekem fáj, ha egy kéziratban vesszőhiba van" - mondta egy interjújában. Utolsó, naplószerű, személyes könyvének középpontjában a 2015 májusában diagnosztizált hasnyálmirigyrákja és a hozzá szövődő kapcsolata áll. Az agresszív betegséggel való küzdelméről őszintén és fanyar humorral írott Hasnyálmirigynaplót a 83. Ünnepi Könyvhéten mutatták be, amelyet az író nagybetegen bár, de még maga tudott megnyitni. A Vörösmarty téren óriási tömeg tapsolta meg a színpadra álló Esterházyt, aki betegségéről is beszélt, majd Márait idézve olvasásra buzdított mindenkit: "Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas". Híres volt, ezrek szerették, de elmondása szerint sosem érdekelte, valahogy hidegen hagyta a népszerűség.
A következő évben az ifj. Andrássy Gyula gróf lemondásával megüresedett tőketerebesi kerületben független 67-es programmal szerzett mandátumot, s ugyanitt 1910 -ben és 1918 -ban is elnyerte a választók bizalmát. Az első világháborúban önkéntesként harcolt a szerb, illetve az orosz fronton a 9. huszárezred tartalékos főhadnagyaként. 1917 -ben előbb tartalékos századossá, június 15-én pedig, Tisza István menesztése után IV. Károly király miniszterelnökké nevezte ki, de nemsokára rá, alig két hónapos kormányzás után lemondott. A kormányát követő Wekerle-kabinetben 1918. január 25-től május 8-ig tárca nélküli miniszteri (ténylegesen: népegészségügyi) posztot vállalt, s rövid ideig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium vezetésével bízták meg. A Tanácsköztársaság alatt a csákvári földműves iskolát vezette, a proletárdiktatúra bukása után visszavonultan gazdálkodott birtokain. A politikába 1931 -ben tért vissza ismét, amikor a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt színeiben jelöltséget vállalt a tapolcai kerületben, ahol meg is választották képviselőjükké.
Vagy a szerző információi voltak hiányosak, vagy unokatestvérek is láthatók a képen, erre a kérdésre pillanatnyilag nem tudom a választ. Hogy az eset történetként eljusson hozzám, ahhoz persze az is kellett, hogy a dédnagyapám tizenkét megszületett gyermekéből nyolcat eltemessen, és a halállal csak azért is dacolva tizenegyedikként megszülessen 1893-ban a nagyapám (s így 1931-ben az apám, majd 1956-ban én…), tizenkettedikként pedig a keresztnagyapám, az önéletírás szerzője. De ezt most csak mellékesen írom. Nem csupán felmérni, még érzékelni sem vagyunk képesek a veszteséget, amely a soha meg nem születettek hiányában támad a Földön, ám valamennyien felmérhetjük, mi minden nem történt volna meg velünk az életben és az irodalomban, ha a dédapám nem a "Széles víz" partján tanulja az Írást. Csak oksági láncainkat veszíthetjük – mondaná Péter –, s én most gyermeki boldogsággal forgatom ujjaim közt a meglelt darabkákat.