– Az unitárius vallás a többi keresztény egyházzal ellentétben nem ismeri el a Szentháromságot, azt hirdeti: Egy az Isten. – A Krisztus utáni 325-ben tartott niceai zsinatig Istent lényegében és személyében mindenki egynek tekintette, hiszen a Szentháromság tanát a Biblia sem említi. Ezen a zsinaton a résztvevők mondták ki szavazattöbbséggel, hogy Jézus isteni személy, ami emberi döntés, holott szavazattöbbséggel nem lehet az isteni törvényeket elvetni. Az unitáriusok megmaradtak egy Istent hívő embereknek, Jézust nem Istennek, hanem prófétának és követendő példának tekintik. Aki szeretné tudni, hogy milyenek is vagyunk, olvassa el a nem unitárius Jókai Mór Egy az Isten című regényét. Ebből mindent megtud erről a vallásról. – Az elmondottak ismeretében milyen a kapcsolatuk a történelmi egyházakkal? – Kissé úgy érzem, mintha a felekezetek között az unitárus lenne a Hamupipőke, akit soha nem visznek bálba, nem mutatnak be senkinek, Csíksomlyón az unitárius János Zsigmond erdélyi fejedelmen csúfolkodnak.
Összefoglaló ""Minden oldalról megindultak a francia csapatok a majorépületetvisszafoglalni. Támadásra hívó trombiták recsegése hangzott a magaslatokfedett utain. A dobok riadót vertek. Maga a császárgárda jelent mega csatatéren. - Hadd jöjjenek! - szólt a parancsnok. - Tízszeres erővel is megküzdünkitten. Visszaverjük őket, míg saját csapataink utánunk érkeznek! Tüzet, fiúk! Most aztán Manassé csendesen ingatva a fejét tagadólag intett, s arraminden katona lábhoz eresztette a fegyvert. - Mi ez? - szólt elbámulva a nassé fölemelte az öklét az ég felé, fölnyújtott hüvelykujjal, s aztmondta:- Egy az Isten! S arra társai mind azt tették, és azt mondták:- Egy az Isten! - De hát mit jelent ez? - Az Isten, aki megtiltotta az emberölést. - De ti katonák vagytok, csatatéren álltok! - Megálljuk helyünket, megyünk, ahová küldenek, meg tudunk halni, de embert ölni nem. - De hisz akkor az ellenség öl meg benneteket. - Azt ő teheti. A parancsnok fenyegetőzött; sírt, könyörgött, mind hasztalan. Mindenreazt felelték neki, hogy »Egy az Isten!
Talán ott kezdődött minden, hogy Matolcsy György, Orbán "Szent Jobbja" a kétezres évek elején-közepén, már a nagy fidexes bukta (2002) után olvasni kezdett. Mivel volt a Pártnak hetilapszintű szócsöve is, hát a Heti Válasz ban publikálni kezdett olvasmányélményeiről. Ez eddig oké. Olvasmányélményei általában geostratégiai-közgazdaságtudományi általános-, és szakkönyvek voltak, ezekből fejtett ki egy színleg koherensnek mutatkozó, mélyáramában azonban roppant zavaros spengleriánus Untergang des Abendlandes t (Oswald Spengler: A Nyugat alkonya – az 1920-as évek német fájdalmából fakadó történetfilozófiai kritika és geopolitikai lúdvérc). Ekkor kezdődött a "keleti nyitás" két vörös popsipöttyel terhes politikájának propagálása. Matolcsy és követői szerencsétlenül hosszú idővel ezelőtt kormányra kerültek, s azóta az összes tányérnyalonc Nyugat-kritikában utazik, mert nem tisztelik a magyarokat. Ilyenkor kapóra jön az őstörténet. Gyanakvó vagyok, tény. Ha valaki eredettörténettel jön, Hunor-Magorral, Emese álmával, lovasíjászattal, bugaci kurultájjal, hát fogom a kalapom és odébbállok.
Van-e értelme átvenni a butaságot másoktól? Átvenni a butaság nyelvezetét? Ha átveszi valaki, akkor nem lesz-e maga is egy idő után buta, mert megszokja és már észre sem veszi, hogy egykor miért és mit tett, vagy akart? Sipheersh: Teljesen jogos, amit írsz. Én ezt úgy fogalmaznám, hogy amikor az ateista a vita kedvéért komolyan veszi a vallásos állításokat, akkor ezzel olyan legitimitását ismeri el a vallásos állításoknak, amit szerintem nem érdemel meg a vallás. De egyrészt ez tekinthető csak emberiességnek: a másik személy, mint emberi lény megtisztelése azzal, hogy a vita kedvéért komolyan veszem, amit mond, hogy tudjunk kommunikálni, vagyis lemegyek az ő szintjére, hogy szót tudjunk érteni, például azért, mert meg akarom győzni. Tudva, hogy nem kell félnem attól, hogy ez a jóindulatú mentális alkalmazkodás valamiképpen megfertőz a vallásos mémmel, mert vagyok annyira érett pszichésen, hogy nem félek a vallástól. Nem démonizálom, nem hiszem azt, hogy megszáll, ha nem vigyázok. Másrészt pedig, a másik oldalról nézve az ateista lehet, hogy soha nem is jutott el odáig, hogy érzelmileg felülemelkedjen a monoteizmus memetikai nyomásán, hanem a "keresztény kultúra" szülöttjeként tudatalatt alapvető kiindulási pontnak érzi a kereszténységet, mint a vallásosak.