Az öreg tanító mormog: - Igen, áldozatoknak kell lenniük. Rendelve van, hogy áldozatok tétessenek. Kezet fogván, néma szomorúsággal tekintenek egymás szemébe mind a hárman. Elmegy az öreg. Az udvaron, mellette elhaladván, szó nélkül homlokon csókolja a merengő fiút, s bús gondolataival elhagyott iskolája felé igyekszik.
Egész életen át családjáért dolgozva, csendesen élt, most a bánatot ránk hagyva, csendesen elment. Talán édesapám szavaival tudnám legjobban elmondani milyen volt az ő szeretete - "Kivirágzott amikor jöttetek haza. " Édesanyám elvesztése mint egy árnyék kísér, velem marad a rögös napokban. Úgy érzem még mindig itt van, mert bennem él az emléke, szívet szorít és megölel. S most sírok, bár jól tudom Ő mindig itt van egy másik síkon és vigyázza a lépteimet s szeretete átszövi az álmaimat. Hiányzol nekem, Anya! Azt szeretném, hogy láthassalak és átölelhesselek, ahogyan te öleltél engem... Édesanyám emlékszel féltőn őrizted léptem' Hol van az a kislány kire egykoron vigyáztál? Messze van már elhagyott szívében szeretet lakozott Kicsi leány kicsi leány, szeressed az Édesanyád! Ölelnélek féltenélek ha tehetném szeretnélek De velem vagy álmomban tündökölsz a csillagokban. A legszebb Anyák napi köszöntők. Szomorúan felnézek az égre s látlak fényes csillag képében, Könnycsepp gördül arcomon, lepereg az ajkamon. Köszönöm hogy szerettél s az Édesanyám te lettél Örökre szívembe zártalak, mely őriz mint a várfalak.
0biztos kész szeged 2. 09 Követők: 2 ezer
Történt aztán, hogy e vörösessárga napon, a citromsárga sárgabarack fákon énekelt a kanárisárga sárgarigó, ki hozzászegődött, hisz egyedül lenni sosem jó! Így aztán ketten mentek-mendegéltek, ám irányt vesztve az okkersárga útról letértek. Megannyi sárgafagyöngy bokor között, a sárguló sárgaság lassan beléjük költözött. Ez lett a vége ezen kénsárga kalandnak, hol a kanárisárga sárgarigó s a sárga spárga még mindig az aranysárga cifra palota után kutatnak! Lila liba [ szerkesztés] A liliputi lila liba elbandukolt egy lagziba. Virágot vitt a Violának, az ibolyalilába öltöztetett gazdasszony-arájának. Gyöngyszemek, kavicsok: Anyák napja 2017 - Édesanyám emlékére. Akadt e csokorban lilaakác s liliom, na meg aztán egy orgonalila bokor a kékeslila asztalon. Ám a püspöklila pap meglátta s kiáltott a bíborlila szakácsnak: "Megjött a vacsora, a liliputi lila liba! " Dínomdánom, lakodalom - a lilaságot eszem-iszom! Kékszakáll [ szerkesztés] A párizsi kék Eiffel-torony várában, üldögélt Kékszakáll egy királykék palástban. Tintakék pennájával írta alá a rendeleteket, s figyelmesen halgatta végig a kékvérű embereket.
Ím, hetek óta gondolkozott már ezen (az ő szótalan életükben sok hely jut a gondolatok számára), és most nem bír szólni. Pedig ami nem lehet, az nem lehet. Hisz mennyiszer meghányta és vetette már, de egyre nyilvánvalóvá vált, hogy ez kész lehetetlenség. Nincsen hozzá tehetsége - mondják ők, a vagyoni tehetséget értvén. De mit szóljon. Ott van a gyermek, karjaival a nyakát öleli, fejét a mellére hajtja, s lehajol az ember hozzá, hogy megcsókolja a homlokát. - Nem bírom, fiam - mondja végül -, nem bírom. Tudod, hogy szegények vagyunk. A gyereknek a könnyei lassan megerednek, az anyja bejön, és szelíden szól neki: - Fiam, kisfiam. Az apja mondja: - Még csak itthon sem tarthatlak - s folytatná tovább, de ugatásba kezd odakint az udvaron a kutya, valaki jön. Hamar Gergely Róbert – Wikidézet. Hallatszik, ahogy csitítja a kutyát, mondván: - Ne okoskodj Bodri, mert rád húzok! A gyerek lefejti a karját az apja nyakából: - A tanító úr - mondja. Csakugyan az öreg tanító köszönt be a szobába. Nem sok kell hozzá, hogy lássa a helyzetet, a könyv fölébe hajló csüggedt férfit, emitt a gyermeket, arcán a könnyek friss nyomaival, amott a szomorú és szótalan asszonyt; leül a padra, és csendes sóhajtással szól: - Én is ebben járnék pedig.
Szedett-vedett locsi-fecsi, Félig-meddig testi-lelki. Ügyes-bajos töviről hegyire, Teng-leng annyira-amennyire. Apró-cseprő hipp-hopp, Toldozott-foltozott tipp-topp; Zengő-bongó csip-csup, Kénytelen-kelletlen itt-ott! Teddide-teddoda tetőtől-talpig, Széltében-hosszában egytől-egyig; Girbén-görbén csetlik-botlik, Ímmel-ámmal hányódik-vetődik! Szegről-végről kriksz-kraksz, Hókuszpókuszos ripsz-ropsz. Folyton-folyvást sürög-forog, Térül-fordul, tipeg-topog. Unos-untig hercehurca; Tárva-nyitva vége-hossza! Időről-időre, óráról órára, Percről percre, szájról szájra; Csengő-bongó ének-zene, Édes-bús fehér-fekete! Édesanyámnak [ szerkesztés] Földként táncolok Napod körül, Mert szereteted melege ölel át; Sugaraid szárítják könnyeim, S babusgatnak éjjeleken át. Csöppnyi cseppem táplálod, Mint óceán csemete folyóit; S féltve ringat hullámod, Duruzsolnak hangjaid. Ágaim és rügyeim neveled, Így esőtől s széltől óvsz; Csak a tavaszt keresed, Virágjaimhoz nyúlsz. Dallamot festesz szavaidba, S muzsikád altat békésen; Szeretet csendül a ritmusba, Türelmesen és lépésben.
Szasa Szmirnov, anyjának egyetlen gyermeke, valamit vitt a hóna alatt, ami a "Tőzsdei Híradó" 223-ik számába volt göngyölve. A fiú savanyú arcot vágott és Koselkov doktor dolgozószobájába lépett be. – Ó, ó, kedves fiatal barátom! – fogadta az orvos. – Nos, hogyan érezzük magunkat? Mi újságot hozott? Szasa hunyorgatott a szemével, kezét szívére tette és izgatottan mondotta: – A mama tisztelteti, Ivan Nyikolajevics és köszönetét küldi… Édesanyámnak egyetlen fia vagyok és ön megmentette életemet… kigyógyított egy veszedelmes betegségből... és nem tudjuk, hogyan háláljuk meg önnek. – Jó, jó, fiatal úr! – szakította félbe az orvos, akit a hálának ez a kitörése zavarba hozott. – Csak azt tettem, amit mindenki más megtett volna a helyemen… – Egyetlen fia vagyok anyámnak… Szegények vagyunk és így fáradságát nem tudjuk megfizetni… és nagyon rosszul esik nekünk, doktor úr… ámbár anyám és én… anyámnak egyetlen fia – nagyon szépen kérjük, hogy hálánk jeléül… fogadja el tőlünk ezt a tárgyat, amely… nagyon drága és ritka műdarab… régi bronz… – Egészen felesleges volt!