Sok az orosz víz mélyiben és sok Kelet kapuinál a z óceán medrén pihen s Trafalgárnál, hol szél zihál. Ó bolygó sírok! Ó te éj! Ó naptalan nap, pusztaság! Ó néma örvény! Ó te mély! Adjátok őket vissza hát! Kinek örökre ég sebe s loholva és búsan haladsz, ó Cromwell Angliája te, minden rögért egy fiat adsz? Aranykoronád tüske már és gyász a vidám éneked, halottjaid szél és vad ár nem adja vissza teneked. Dél amerika tájai vizei. Szél és vad ár és idegen part a jutalmuk mindenütt — ajkuk lezárult hidegen s mi nem szorítjuk a kezük. Mit ér, ha az egész világ behull aranyhálónkba, mondd, mikor ennen-szivünkbe rág, mi sohase múlik, a gond? Mit ér kevély hajórajunk mozgó fenyőerdője, mit? Ha otthon elfúló jajunk felhőzi házunk tájait. Hol vannak a derék, a hű gyorslábú angol lovagok? A szemfedőjük úti fű s köröttük a hullám zokog. Ó kedvesek, valamikor holt ajkatok beszél-e még? Ó tompa föld! Ó lomha pír! Ez hát a vég? ez hát a vég? De csönd, ez a vádaskodás szent álmukat megsérti tán: te meddő, tüskekoronás, hágj a magasba, Angliám.
A Wikiszótárból, a nyitott szótárból Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez Magyar Kiejtés IPA: [ ˈkontinɛnʃ] Főnév kontinens A Föld nagy kiterjedésű, összefüggő szárazföldjeinek neve.
»Oh szólj anyám? e bús üregben Ne hagyd el gyermeked; Hagyj veszni véled a viharban... « De hang nem érkezett. S a tündérhölgy bús rejtekéből Nem mer kiszállani; Ott ül maig, - és várva anyját, Nincsenek álmai. S nehogy bus ajka válaszolni Hangnak feledjen el: Minden kiáltás szózatára Gyöngéden megfelel.
Fütyöl a mozdony. Életük libeg az indulás wagneri pátoszában. Freud Zavart költők, ki meri őt dícsérni, ki élettani bábként látja mindünk üvegerünkben kék és piros vérrel? Én, én merem a hősi hetvenévest, káromkodó, agg szájának dicsőség. Föld, tartsd erősen legnagyobb fiad. Cigaretta Ha rosszul kapcsol a központ, vagy meghal valakid, rágyujtsz. Ave Imperatrix! – Wikiforrás. Mi is lennél már nélküle, te modern ember? Kell ez a bűvös dohányrúd, ez az áldozatfüst, szájadba ez a vad parázs. Fészek Télen a fákon látszik a fészek, mit észre se venni, hogyha visongnak lármás fiókák nyáron a lombban. Madártalan és lombtalan fa, most látom én is az egykori fészket, hogy messze repültek, s puszta az otthon. Nénike nevenapjára A szürke köznapok rendje után mily ünnep ez a névtelennek. Barátnői csodálják, hogy még megvan, mert vajmi nehéz itten maradni. Ő kávésfindzsák és torták közül kidugja rég-elkallódott fejét, s egyszer egy évben érzi, hogy él. Rézkarc egy udvarházról Gentry, ám még fél se: fertály hejehujáz egyre herdál, elvadult a régi kerttáj, dobban a dob, kész a leltár.
Tengerbe zajgó Anglia, királynő, nyugtalan vizén! Kit tisztel száz országfia, neked a világ mit izen? A fold, a csöpp üveggolyó, törékeny gömb, kezedbe van és átvonul rajt elfolyó árnyék gyanánt, homályosan a lándzsás, bíbor háború, fehértaréju, harci hab, halálos és tüzes ború, mi gyúl az Éj urainak. A sárga, karcsú leopárd — isméri hitszegő orosz — ugrálva fut fekete, tárt szájjal, mert a golyó poroz. A Tenger Oroszlánja el- hagyá zafír-barlangjait s oly zivatart áll most, amely fényt, csillagot vakká vakít. Az érces-torkú harsona Pathan nádasain rivall s ind hegy remeg, ha harsog a serged, kemény fiaival. A visszhang – Wikiforrás. S ki gyémántalmafa alatt hűsölget, az afgán vezér, a kardjához riadva kap, hogy kéme, a mór odaér, jelentve, hogy hallá, amint már Kandakhar kapuiban dobognak a mi dobjaink, ütemes zajjal és vigan. Kelet s Dél szele elegyül, hol a kardos, tűzkoszorús angol, vérezve, egyedül a hatalom csúcsára kúsz. Ó Himaláya orma fenn, ind ég pillére, szürke jel, láttad az angol Győzelem szárnyas kutyáit?