Oly tiszta a lég. Csillagos az est. Fenn a tetőn két ifjú, karcsú cédrus Messze fehérlik, - két szerette fája. Ah, törzsükön a holdfény mint kígyózik És mögöttük milyen sötét a lomb... Odább, a völgyben, terhelt fügefák Dús ligetei közt megbúva, halkan Pihegnek az apró embertanyák: Getszemáne, Betfáge és ama Pálmás falu, kicsiny Bethánia. Az Úr megindult a holdfényes úton És közelgett Eleázár lakához. S ép akkor, délcegen, födetlen arccal, Játszin emelve vállán korsait, Lépett ki egy lány s őt felismeré. "Uram! - szólt és gyorsan elébe szökkent - Elhigyjem-é, hogy köztünk vagy megint? Finnugor népek meséi/Mari mesék/Hogyan keletkeztek a dombok és a völgyek? – Wikikönyvek. Beh régen láttunk. És bátyám lakát Még fel sem ékesítém. Térj be hát, Áldásod rajtunk. Üdvöz' légy, Uram! Szegény házunkba' pár ízes falat Lesz még. Beh jó, hogy jércém el nem adtam! Azóta szőttem új kendőket is, Nyugvóhelyed milyen friss lesz velük! A tűzhely is meleg még, olajam Is van. Fáradt vagy, nemde, jó Uram? " És míg ajtót nyit, halkan, zsörtölődve Folytatja: "Mester, annyi gonddal élek, A ház, a kert rendbentartása rám Marad s a konyhán én gondoskodom, Adok, veszek... öszvéreinkkel is Én bánok el s e szövőszék enyim.
Micsoda alattomos és - nevezzük a nevén - bárgyu vigyorgással huzzák be a fejüket a kabátjuk prémjébe... Sikerült, ujra sikerült elbolondítani azt a nyavalyást, a ki az utolsó napjait éli. Arról is megvannak tudniillik győződve, a maguk önteltségében, hogy a beteg mindenről csak az orvos utján értesülhet. Orvos nélkül nem férkőzhetik hozzá se a szellő, se a napsugár, s a halál ő felségét szintén csak az orvos ur jelentheti be. S ha nincs kedve bejelenteni, a beteg buta tudatlanságban fekszik, mint egy párnák közzé temetett lisztes-zsák. Hogy a betegnek is vannak állati érzékei, megfigyelései, következtetései s a doktor feje fölött messze elszárnyaló kifinomodott érzései, azzal nem vetnek számot. Baja adok veszek csip csup. Tisztelt doktor ur, ha értem jelentkezik a halál, megismerem én őt ön nélkül is. Egy lehelletben, egy fuvalomban, a mit ön még akkor sem tud visszatartani, ha akkorára hizik, hogy befogja az egész ajtóközét. S meghalok a nélkül, hogy ön után kiabálnék. Erről különben már legközelebb meggyőződhetik.
Egyszerre azonban megemberelte magát s most már - látszólag elfogulatlanul - ő kezdett beszélni. - Igaza van. Vannak bizonyos elvek, a melyekhez ragaszkodunk. És pedig azért, mert azoknak helyességét szentesítette a tapasztalás. Sokakat életben tartott a maguk tájékozatlansága, holott menthetetlenül elpusztította volna őket az, ha tisztában vannak betegségük természetével. Azért semmi igaza sincs, ha gunyolódik. Inkább maradna csendesen... A beteg intett. - Mindegy az már nekem. Az a hibájuk éppen, hogy nem tesznek különbséget ember és ember között. Nem is mondom, hogy valami vérszegény, ideges asszonykának tálalják oda, hogy: nagysága, még négy-öt napocskája van. S válogatni kell persze a férfiak között is, de a magamfajtának nem kell komédiát csinálni. Rák, punktum. Mind a két oldalon megcsufoljuk azt a kis férfiui méltóságot, a mire talán még föl vagyunk jogosítva. Egynémelyikünk. Ön nem meri a szemembe mondani az igazat, én pedig, mint az életfeltételeitől megfosztott csuka, reménytelenül, nevetségesen tátogatom a számat az élet után.