(Pedig dehogy. ) …És már el sem akarod magyarázni neki, hogy mire jöttél rá, már nem vered a fejed a falba, hogy mekkora barom voltál és nem akarsz bosszút állni sem. Azt akarod, hogy eltűnjön az életedből. Örökre. Morvai Krisztinát zavarta A mi kis falunk forgatása, ezért a Magyar Idők szellemi honvédelmet hirdetett | 24.hu. Sokat gondolkodtam azon, hogy leírjam-e. Mert egyébként akár megítélésnek is hathat(na), de nem annak szánom. A legnagyobb szeretettel írom le a véleményemet – hangsúlyozom: az Én véleményem -, bár tudom, hogy ezzel nem mindenki tud azonosulni, ami számomra egyébként tényleg elfogadható dolog. Azt gondolom, hogy olyan valaki, aki mások munkáját aratja le saját dicsőségként és aki nem tud önálló gondolatból született sikert felmutatni, az leginkább köszönje meg azoknak az embe reknek a munkáját, gondolatait, akik által érvényesült (más kérdés, hogy eldobta magától jó messzire őket, hogy ne emlékeztessék arra, hogy nem az ő sikere az elért eredmény), mintsem fennhangon hirdesse, milyen nagyszerű ember ő. Tudjátok, azt gondolom, hogy a legnagyobb egyéniségek az önimádatuk miatt vall szégyent.
Most azt gondolod, persze, de ehhez óriási erő kell. Én meg azt gondolom, sokkal több energia megfeszítve, terhekkel megrakodva élni az életedet (görcsösen ragaszkodva a régihez, mert már megszoktad), mint lepakolni magadról a múltad súlyát és menni előre felszabadultan. Igen, van az úgy, hogy fel kell ismerni a pillanatot, mikor kell és mikortól lehet változtatni. Meglátod és tudod, azonnal érzed, Ő az. Egy pillanat alatt felismered, hogy vele tökéletes egységet képeznétek, hogy ő a lelked másik fele, akit már olyan régóta keresel. De ez igazából mégsem olyan egyszerű.. Jurák Kata jelenti. Vérciki: Márki-Zayék nem is az amerikai külügyminisztériumban tárgyaltak – MINDEN SZÓ.hu. Hisz Ő még nem lát Téged, nem ismert fel, Te pedig nem ronthatsz rá, hogy: "Hello, én vagyok a tökéletes társad" És tudod, ki sem mondhatod neki ezt a felismerést, hiszen ezt neki kell megéreznie, felismerni benned azt, akit te megláttál benne. Persze az is lehet, hogy még nem áll készen a veled való találkozásra és neked várnod kell. Ilyenkor két lehetőség közül választhatsz, mert a szabad akarat persze ott van… Szóval vagy elsétálsz előtte néhányszor, hátha a tekintetek összekapcsolódik és a lelkeitek felismerik egymátán feladod és továbbmész…vagy vársz rá.
És nem is tudod elképzelni, hogyan tud így megszűnni valami, ami olyan lángoló volt. Szóval nézitek egymást (persze ezerszer elképzelted már ezt a pillanatot) és beléd hasít a felismerés, hogy sosem kezdenéd vele újra. Csak átutazó volt az életeden. Egy tanítás. nem hallgatnál meg újra, mert megtanultad a leckét. Ami elmúlt, nincs többé. Jurk kata képek. A szerelem nem főnixmadár. És csak nagyon ritka esetben tud újra úgy lángra lobbanni, hogy az első tűzzel égjen. Mindig csak rohansz, sietsz, el ne késs…és közben lekésed a legszebb pillanatokat: egy harmatcseppet a fűszálon, egy szivárványt az égen, egy csillogó szempárt… és csak messziről, már távolodva hallod meg azt, ha valaki azt mondja neked: "szeretlek…" Jó esetben meghallod…de van, hogy nem ér el a tudatodig. Mert mindig sietsz. Mert mindig rohansz. Mert mindig vannak "fontosabb dolgok…" Amikor azt mondod: "akarom őt", belegondolsz, mit is kérsz valójában? Magadnak akarod, legyen csak a tiéd, csak rád mosolyogjon, csak a te pillantásodban vesszen el, csak a te füledbe suttogjon kedves szavakat.. olvadjatok össze, váljatok eggyé.. Tudod, a szerelem nem lehet kisajátítás.
Ha szereted, engeded, hogy önmaga legyen. Ne a te ré a veled való egész. Szerintem ez úgy van, hogy amikor valaki azt mondja egy kapcsolat elején, hogy "túl intenzív volt, kicsit lassítsunk", akkor ezzel azt fejezi ki, hogy megijedt. Ez persze természetes, meg talán még adsz is időt a másiknak, hogy ismét felismerje, hogy Veled lenne Tökéletes Harmóniában, mert amúgy ezt az elejétől kezdve ő is tudja. Csak jön az, hogy "namostmilesz". Te vársz egy kicsit, meg még tovább.. És megelégeled. Nem keresed, nem küzdesz érte, elengeded. Ő persze megprób álja mással, eggyel, kettővel, hárommal…de valahogy mégsem jó, mégsem az, amit veled élt meg. Hiányzol neki. Bánja, hogy nem volt elég bátorsága megélni a Veled való harmóniát és inkább át akarta gondolni. Te persze szereted, de már nem akarod, mert gyávának tartod. És néha tényleg késő belátni a hibánkat…Azért pedig külön haragszol rá, hogy lehetett volna az Egy. De csak egy lett a többi közül. Azt hiszem, tényleg van az a pont, amikor felismered azt, hogy nem kell mindenhez tíz körömmel, görcsösen ragaszkodni és lehet, hogy jobb, ha új útra lépsz, nem a megszokott, kitaposott ösvényen haladsz tovább.