van! ki nekünk is Urunk. Aki beléjek adott egymást értő különös szép Hangokat, és azzal tisztelik őtet azok. Kik ha valósággal tudnák az okok folyamatját Mint az idő nyíltát érezik, észre veszik; Tiszteletében a legfőbb Jónak megelőzvén Áldozatúl vinnék éneki hangjaikat. Ámde nem értelem az, hanem érzelem és különös hang Amiket a kikelet bennek örömre fakaszt. Így ha mit ösmérnünk lehet a természet Uráról Mindazokat nékünk engedik által ezek. Úgymint akiknek nem csak csupa nyelvet ajánlott Sőt tudományhoz okos lelket is önte belénk. Óévi keresztyén versek gyerekeknek. Akiknek nyilván szól mind az okok folyamatja Mindez az égi sereg mely örömébe cseveg. Mondjuk azért mikoron az egek seregére tekintünk: Légy áldott menny s föld atyja! hatalmas Ura! Édes Gergely Címkék: Isten dicsőítése, madarak UNOKA-VALLATÓ Értelme sincs talán még, meglehet, hogy csendben veled beszélgetek. Pedig, amíg formálnak ős csodák, őrt áll nekik s neked a nagyapád, s kérdezgeti a nagy Titoktudót: milyen leszel, nagyon vár, csöpp utód? Miből szövi lényednek szövetét szellem, anyag, test-föld és lélek-ég?
Magában semmi. Félredobnám. De ha zöld fenyőről ragyog rám, a szívem fölviszi az égig, az eget meg lehozza hozzám. Kezembe' forgatom, nézegetem, s valami egyre azt súgja nekem, hogy ez a kis gyertya az életem. Görbe, törött, beteg. Valami, amit senki nem keres, mert észrevenni nem is érdemes. Végigélni se volna érdemes, ha nem lenne karácsony… ha ki nem gyúlhatnék sokadmagával karácsonyesti csodálatos fákon… ha Betlehem felé utat mutatva, nem ragyoghatna, nem világolhatna, végigélni se volna érdemes. De van karácsony, s én úgy szeretem kis gyertyaéletem. Óévi keresztyén versek kicsiknek. Ameddig karácsonyra vártam, értelmét, célját soká nem találtam. Míg egy szép angyalénekes, halk estén Betlehembe értem, s fel nem ujjongtam: "Most már értem, Most már tudom, miért is élek ezen a nagy sötét világon: hogy világítson kicsi gyertyalángom előre, Betlehem felé és megváltatlan, Megváltóra váró, sok emberszív dobbanjon meg belé. " Kis karácsonyfagyertya. De ha zöld fenyőről ragyog rád, a szíved felviszi az égig, az eget meg lehozza hozzád.
Jöjj, kérdezd újra, hogy szeretlek-e! Háromszor kérded és háromszor vallom. Más a szavam és más az életem, más az élet és más az akarat. Tudsz mindent. Tudod: megtagadtalak, mégis szeretlek. Az élet és az akarat között, Uram, teremts igaz harmóniát! Sebzett, beteg tanítványéletem égi erőért Utánad kiált. Legelesettebb és legárvább lettem. Végső reményem, hogy irgalmas arcod húsvéti fényben felragyog felettem! Keresztyén versek. Vágyálom Legtöbb ember nem is tudja, az élete hova tart, itt a földi vándorúton, homályba tűnik a part. Minden ember vonul, siet, egy kitűzött cél felé, ám ha egy nap, célt tévesztett, szíve jajdul majd belé! Örök hazát választani, halál után, nem lehet, csak amíg a szívünk dobog, választhatunk lakhelyet. Választási lehetőség, kegyelemből van nekünk, éj honából, fény honába, már e földön léphetünk. Jézus készít övéinek, az új földön, szebb lakást, ámde abba: népén kívül, nem enged be, senki mást! Szomorú tény: keskeny úton, alig járnak emberek, széles úton pedig vígan, vonulnak a nemzetek.
S ráadásul Spiró, akár történelmileg, akár privát szemmel nézzük, a legnagyobb témát választotta magának (és az olvasónak): az egész világot mozgató erõknek, történéseknek, hiteknek kívánja megrajzolni egyszerre eredetét és következményeit – s ezért ama korszakot választotta ki, melyben, a mai (persze már sokszázados) történelemszemlélet szerint, az az "új" világ, melyet az archaikussal, a "klasszikussal" szembeállítva kereszténynek neveztek (és neveznek ma is sokan), épp elkezdett kialakulni, s mûködésének princípiumait próbálgatni kezdte. Olyan történeti, történelmen kívüli, s természetesen: lelki kérdésekrõl ír, oly provokatív nagyvonalúsággal, hogy – a regény olvasása közben, s a regény elolvasása után – a kérdések elõl kitérni nem lehet. Könyv: Fogság (Spiró György). Irodalmilag és történészileg nézve persze az a kérdés, teoretikusan és praktikusan egyaránt: "hány történelem létezik, s hányféleképpen lehet elmesélni ugyanazt a történetet". Spiró egyet választott, egyesítvén egy lehetséges egyéni életutat egy hatalmas, emberfeletti történéssor szinkronitásával és aktualitásával – s választásának éles és találó voltát épp eléggé bizonyítja, mennyire beletalált egy történelemrõl, vallásról és irodalomról szóló mai diskurzus kellõs közepébe.
Ez a metódus természetesen a giccs melegágya, sokan sokféle módon buktak már bele a mutatványba. Alapos stilisztikai vizsgálat mutathatja csak meg, hogyan talált rá Spiró arra az igen vékony sávra, amely végül nem az írói kötéltánc érzetét kelti fel olvasójában, hanem egy rendkívül természetes, erős sodrású, csak így, és sehogy másként megformált élvezetes, mégis magasirodalmi szöveget eredményezett. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni azt a kis kötetet, amely tavaly a Fogság széljegyzetei ként jelent meg. Spiró itt megvallja, hogy egy étteremben döbbent rá a regény közegének nyitjára: a mindennapok emberszagú valóságát tette meg kiindulóponttá, a test és lélek hétköznapiságát, gyötrelmeit helyezte a horizontra, innen ered a könyv átélhető cselekménye, amely minden olvasóközönség számára izgalmas. Újabb probléma lehetett volna a kereszténység eredettörténetének ábrázolása. Nem bíbelődnék most túlságosan sokat a regény cselekményével, amelyet remélhetőleg mindenki ismer. Mint az tudható, a római polgár, a rövidlátó zsidó Uri, azaz Gaius Theodorus kamaszon, jeruzsálemi tartózkodása során találkozik Jézussal, később pedig, a negyedik könyvben szembesül a nazarénusok szektájával, amiből évszázadokkal később a keresztény egyház megszületett.