A megnyugvás, harmónia ritka pillanatai inkább külföldi utazásaikat, találkozásaikat, együttléteiket jellemezte (pl. Áldásadás a vonaton). Már az első szerelmes versekben föltűnő az az ambivalencia, mely kapcsolatuk adottságaiból következik. A testi-lelki vágy, az együttlét utáni vágyakozás mellett mindig ott van a bűntudat, a szenvedés és a dac is. Ady Endre – Léda-Csinszka versek – Érettségi 2022. Léda egyszerre szent, mindent adó nő, múzsa és bűnre csábító, bűnös asszony; szerelmük egyszerre fölemelő varázslat, csoda és förtelmes, bűnös viszony. Ady törvényszerűnek érzi kapcsolatuk halálra ítéltségét ( A mi gyermekünk, Lédával a bálban), ugyanakkor dacosan-büszkén, gőgösen utasítja vissza a világ konzervatív ítéletét, a támadásokat; büszke a nála idősebb asszony iránta érzett szerelmére, rajongására, s maga is odaadással, rajongással szereti Lédát (Léda a hajón). Kiválasztottságtudatát, prófétai küldetéstudatát is erősíti szerelmük; az Új versek kötet ajánló sorai és a kötet elejére helyezett Léda asszony zsoltárai ciklus is jelzik, hogy mit jelentett a költő számára ez a kapcsolat.
Nagy tervekkel vágott neki az útnak: szeretett volna előadásokat hallgatni és interjúkat készíteni, de ezekből semmi nem vált valóra. Végül csak újságokból és éjszakai bolyongásokból ismerte meg Párizst, és hiába rajongott a francia fővárosért, valami mégis hazahúzta. A daloló Párizs az Új versek harmadik ciklusa, és értelmezhető A magyar Ugaron ciklus ellenpontozásaként is. Azok a versek, amelyeket Ady ebbe a ciklusba sorolt be, többnyire a lírai én és az idegen hagyomány, az idegen környezet viszonyáról szólnak. Címeikben mindig szerepel valamilyen francia tulajdonnév (pl. A Gare de l'Esten, Paul Verlaine álma, A Szajna partján). A Párizs-veresek jellemzően egy fájdalmas kettősségről árulkodnak: Ady némiképp meghasonlott önmagával, mivel vágyott a nyugat után, a kultúra iránti éhség vonzotta Párizshoz, ugyanakkor érezte, hogy nem tartozik oda, Franciaország nem a hazája. Nem azért lett nyugat-imádó, mert nem szerette Magyarországot, hanem azért, mert szerette. Ezt jelzi az is, hogy a Párizs-versekben folyamatosan hazafelé nézeget, folyamatosan az itthoni körülményekhez hasonlítgat mindent.
Kíméletlenül kimondja, hogy szerelme már rég nem volt igaz. A vers nemcsak egy asszony megtagadása, hanem az egész szerelemé is. Kegyetlen sorok zárják a verset: "Általam vagy, mert meg én láttalak S régen nem vagy, mert már régen nem látlak. " Az igazi epilogus a Valaki útravált belőlünk. A vers képei a magányt, az elhagyatottságot, az egyedül maradást hangsúlyozzák.