Kedves Növendékem, Costantini Diana az érettségi évében a tanulás mellett továbbra is készítette a videóit. Érdekes módon az egyre újabb videók egyre sikeresebbek is lettek, egyre több nézőt vonzottak. Már a kezdet is nagyon jó volt, napok alatt százezrek nézték meg az első videókat is, és azóta is, bármikor videókat rak fel Diána a közös munkánk gyümölcseként az mindig sikeresebb és sikeresebb lesz. A hangfelvételt profi stúdióban vette fel, és a videókat is ott készítette el, a rendezésben, kosztümben, díszletezésben, designban minden esetben oroszlánrészt vállalva. Minden egyes videó látványvilágában is nagyszerű, és mindegyik egyéni megoldásokat mutat fel, saját világot teremtve. Így volt ez a legutóbbi videójában is, és munkáját pazar siker koronázta. Megvalósult az álma: ez a videó már túllépte az egymillió nézőt! Egy nagyon nehéz számot választott, a Linkin Parktól a Talking To Myself címűt. 1. 166. 558-nál tart a nézőszám a mai nap, 2020. június 25-én. Az előző videója is Linkin Park volt, a Numb, az is 774.
megjelenés: 2017 kiadó: Warner Bros. pontszám: 4 /10 Szerinted hány pont? Ugyan Chester Bennington szokatlanul hevesen reagál azon találgatásokra, hogy az egyértelmű váltás mögött üzleti szempontok húzódhattak meg, az ember sajnos ösztönösen erre gondol, hiszen a legutóbbi The Hunting Party t pont rockosra vették, és nem nagyon hozta a várt eladásokat. Persze aláírom, ettől még akármilyen lehetett volna a One More Light, hiszen a csapat úgy nagyjából a Minutes To Midnight óta kínosan ügyel rá, hogy még véletlenül se hozzák ki kétszer egymás után ugyanazt a lemezt. De valahogy nehéz elkerülni a frontember által olyannyira kárhoztatott gondolatokat, ha egyszer az új album hangszerelését, hangulatát, megszólalását tekintve egyaránt teljesen olyan, mint azok a modern, r&b-s alapú, hip-hopos fűszerrel alaposan megszórt popzenék, amik a rádiókban vagy a zenetévék még megmaradt zenei műsoraiban jönnek szembe. És ezt most szó szerint vedd. Chester és Mike Shinoda hangja természetesen beazonosítható, de ismeretlenül néhol még így sem mondanám meg, hogy a Linkin Parkot hallom.
A Linkin Park az első pillanattól fogva kimatekozott módon popos és rádióbarát volt. Már a 2000-es Hybrid Theoryn is szép számmal akadtak momentumok a gitárgazdagabb pillanatok között-mellett, amelyek tokkal-vonóval együtt felfértek volna akkoriban egy Backstreet Boys- vagy N'Sync-lemezre. Tekerj mondjuk az In The End klipben 2. 10 környékére, és mondd azt rezzenéstelen arccal, hogy amit látsz és hallasz, az távol áll a fiúbandás vonaltól! Szerintem nem fog sikerülni... A csapatnak később is akadtak visszafogott-higgadt dolgai, viszont a One More Light még ezekhez képest is durva váltást jelent. Az elsőként bemutatott dalok és a melléjük kiadagolt nyilatkozatok ezúttal nem hazudtak és nem túloztak: ennek az albumnak tényleg semmi köze a rockzenéhez. És ez így, ebben a formában még akkor is meglepő, ha a Linkin Parknak azért régebben is akadtak abszolút nem a rocktábort célzó megmozdulásai, legyen szó a remixalbumokról, a Jay-Z társaságában készített Collision Course-ről vagy akár az A Thousand Suns lemezről.