Vegyük csak például ezt az esetet... Szétkergetem a népet a parton, hát ott fekszik a homokban egy vízbefúlt ember hullája. Minek alapján fekszik ez itt? – kérdem én. Hát ez a rend? Mit bámul a csendőr? Megkérdezem: Miért nem értesíted erről a felettes hatóságot? Lehet, hogy ez a boldogult vízbefúlt magától fulladt meg, de az is lehetséges, hogy rablógyilkosságról van szó, amiért Szibéria jár... Zsigin csendőrbiztos rá sem hederít és csak szíja tovább a cigarettáját. "Miféle komendáns ez itt köztetek? Hol szedtétek őt? – mondja. – Nélküle tán nem tudjuk, mi a kötelességünk? " Nyilván nem tudod – mondom – ha itt állsz és a többivel együtt tátod a szád, te tökfilkó! Fordító hang alapján helyrajzi szám. "Már tegnap értesítettem a rendőrfőnököt. " – mondja ő. Hát miért a rendőrfőnököt? – kérdezem. – A törvénykönyv melyik paragrafusa szerint? Az ilyen ügyekben, mint vízbefúltak, akasztattak és hasonlók, mit tehet már a rendőrfőnök? Itt – mondom – bűnügyről van szó... A vizsgálóbíró úrhoz meg a törvényszékhez kell futárt küldenünk.
Te csendőrbiztos vagy és a hatóság ellen beszélsz? Mi? Hát nem tudod, azt mondom, hogy a békebíró úr, ha akarja, e szavakért, megbízhatatlan magaviseletedért átadhat a csendőrségnek? Azt is megmondom, hová küldhet el téged ilyen megbízhatatlan politikai magatartásért! Erre azt mondja a sztaroszta: á békebíró nem lépheti át hatalmi körét. Csak kis ügyek tartoznak hatáskörébe... " Így mondta, mindenki hallotta... Hogy merészeled, mondom, a hatóságot lekicsinyelni? Utószó (Orpheus nyomában) – Wikiforrás. No, mondom, velem ne űzz tréfát, mert rossz vége lesz ennek. Varsóban például, vagy amikor a humanista fiúgimnáziumban portáskodtam és bármiféle helyén nem való szavakat hallottam, csak kinéztem az utcára, nem látok-e arra egy csendőrt; aztán behívtam és mindent jelentettem neki... De itt a faluban kinek mondja el az ember?... Elfogott a düh. Bántott, hogy a mai nép így megfeledkezik magáról és ilyen engedetlen, hát nekilendültem és – persze, nem azért, hogy fájjon neki, nem, hanem, csak szabályszerűen, csak óvatosan – de hogy aztán máskor ne próbálkozzék méltóságodról ily módon beszélni... A sztarosztáért aztán közbevetette magát a csendőrbiztos.
Rájuk kiáltok hát: oszolj! S elkezdem a népet lökdösni, hogy távozzanak. Aztán megparancsoltam a csendőrbiztosnak, hogy zavarja szét őket... – De engedje meg, hiszen maga se nem csendőr, se nem bíró – hát a maga dolga a nép szétzavarása? – Persze, hogy nem! Persze, hogy nem! – hallatszott a tárgyalóterem minden sarkából. – Nem lehet őt már elviselni, méltóságos uram! Tizenöt éve tűrjük ezt! Mióta visszatért a katonai szolgálatból, akár a falut is ott hagyhatnánk. Mindenkit halálra kínoz! – Pontosan így van, méltóságos uram! – mondja a sztaroszta. – Az egész világgal marakodik. Sehogy sem lehet vele megférni. Akár körmenet, akár esküvő, vagy tegyük fel, másvalami ünnepség, mindenütt ott lármázik, kiabál és minden rendet felborít. A fiúknak a fülét cibálja s állandóan ott leskelődik a fehérnép után, mint valami após, nehogy baj történjék... A napokban bejárta a házakat s megtiltotta, hogy énekeljenek és lámpát gyújtsanak. Fordító hang alapján keresés. Azt mondja, nincs olyan törvény, amely megengedi az éneklést. – Várjon csak, maga majd később előadhatja vallomását – mondja a békebíró.