A Zoltán Kocsis Archive csatorna ITT érhető el. A feltöltések egyike: Lásd még: A művész emlékezete 2021. márciusi írásunkban – az özvegy, Tóth Erika szavait idézve – kitértünk arra is, hogy miért nincs síremléke Kocsis Zoltánnak. "Sokan neheztelnek családunkra, és tették fel többször is a kérdést nekünk, hogy négy év elteltével miért nincs még mindig síremléke Kocsis Zoltánnak. Meg tudom mutatni mindazokat a leveleket és terveket, amelyeket férjem halála óta benyújtottam különböző hivatalokba. Kocsis Zoltán a Kormány, Budapest, Pécs város és a Zeneakadémia halottja is volt, így a család kizárólag az engedélyek kézhezvétele után állíthatna számára síremléket, ám eddig ebben az ügyben is csak az ígéretekig jutottunk el, a hivatalos hozzájárulást a mai napig nem kaptuk meg. " Krisztián 2021. novemberben írta a Facebookon: "4, 5 év megfeszített, vért verítékező, bürokratikus akadályokkal teli küzdelem után a különböző hatóságokkal, temetkezési intézetekkel, kormánytisztviselőkkel és egyéb fontoskodó egyedekkel fel lett avatva Édesapám síremléke.
Nem írta alá az adásvételi szerződést Tóth Erika, Kocsis Zoltán özvegye, apróhirdetésben árulja az ingatlant, amelyből emlékház lett volna. A HVG arról ír, hogy veszélyben a félmilliárdos projekt, amely a 2016-ban elhunyt világhírű muzsikus hagyatékának megőrzésére jött volna létre. Ahogy arról tavaly szeptemberben mi is beszámoltunk, a kormány több mint félmilliárd forintot különített el a Kocsis Zoltán Emlékház kialakítására a XXII. kerületben, Budafokon, a művész egykori házában. Az erről szóló rendelet megjelent a Magyar Közlönyben, a tervek között egész alakos bronzszobor és az épület felújítása is szerepelt. Az Emlékház tulajdonosa a Nemzeti Filharmonikus Zenekar lesz, amelynek Kocsis mintegy húsz éven át vezetője volt. Most a HVG március 17-i, szerdai lapszáma arról ír, hogy kérdéses, hogy lesz-e emlékháza Kocsis Zoltánnak. A zongoraművész-karmester özvegye, Tóth Erika februárban közölte a Facebookon, hogy mégsem lesz emlékház: "Hogy miért gondolták meg magukat, hogy kiknek állt érdekében meghiúsítani egy korszakalkotó zseni végakaratát, csak gyanítom, ám nagy valószínűséggel soha nem fogom megtudni, és tulajdonképpen már nem is számít" – írta.
Nem véletlen, hogy ezt a darabot éppen a rendkívüli orosz zongoristafenomén, Gyenyisz Kozsuhin tolmácsolja, hiszen őt éppen a Kocsis vezényelte Nemzeti Filharmonikusok meghívottjaként ismerhette meg néhány éve Budapest közönsége. Sáry László zeneszerző új munkája, a Kocsis Zoltán emlékének ajánlott Sinfonia concertante zongorára és zenekarra tiszteletadó kompozíció, amelyről a komponista eképp beszélt: "Tudtam, hogy nem gyászzenét, nem valamiféle szomorú hangulatú művet fogok írni. Nem akarom elsiratni, hiszen bennem elevenen él. Van egy kottám, amelyet még régebben mutattam Zolinak. Úgy éreztem, ebből kell megírnom az emlékzenét úgy, hogy a zongora főszólam szerepét töltené be. " A koncertet a kocsisi repertoár legfontosabb fejezete, Bartók zárja, de nem akárhogyan: a Négy zongoradarab mindegyike a zeneszerző nagy apostolának kongeniális hangszerelésében öltött új, a bartóki szellemhez méltó szimfonikus alakot. A koncertet 18. 00 órai kezdettel vetítés előzi meg, amelyen a 2015-ben előadott két Richard Strauss-mű, A béke napja és a Daphné Kocsis Zoltán által vezényelt bemutatójáról készült film tekinthető meg.
Nem tisztünk, hogy ezt a döntést elemezzük, az sem, hogy felelősét keressük. De az emlékház problémájára talán lenne megoldás. Ha a kormány ilyen vagy amolyan okból nem valósítja meg az emlékház tervét, az az ő döntésük: lelkük rajta. De annak nem mutatkozik akadálya, hogy ellenben bárki más, vagy inkább mások, sokan, összefogva kezdeményezzék a megvalósítást. Akár indítsanak gyűjtést e célból. Magánszemélyek és cégek egyaránt, a kiművelt emberfők laza közössége – és mégis meg lehessen nyitni az emlékházat. Annyi mindenre gyűjtöttek már pénzt, ráadásul sikerrel: meg lehetne próbálni ezt is, mert nem csak nekünk volna hasznos, hanem a gyermekeinknek, unokáinknak is – amint az egész világnak úgyszintén, hiszen Kocsis Zoltán nevét mindenhol ismerték és tisztelték a Föld kerekén. Meg kéne próbálni. Elég lenne elindítani a kezdeményezést, az nem kerül semmibe. És ha sikerülne, kicsit, nagyon kicsit, de büszke lehetne magára a művelt magyar közönség. Tehetünk magunk is a kultúránkért. És nem kétséges, hogy a támogatóknak nem csak őszintén hálás lenne a publikum, de talán a nevüket is fel lehetne jegyezni egy táblára, hogy ott álljon nagylelkűségük emlékére, míg csak áll az épület, legyenek az adakozók akár cégek, akár magánszemélyek.
Elhangzik még egyebek mellett Rahmanyinov Vocalise című műve. Kocsistt gyakran emlegették Bartók Béla szellemi örököseként, de zongoraművészként Rahmanyinov is a kedvencei közé tartozott. Retkes Attila a kiadvány fülszövegében többek között azt írja: " Kocsis zongoraművészi pályájának legsikeresebb periódusa (a hetvenes-nyolcvanas években) egybeesett a hanglemezkiadás virágkorával, így játéka hangfelvételen is viszonylag jól dokumentálható. " Különlegesség, hogy Kocsis Krisztián is muzsikál a CD-n. A fiatal művész Kocsis Zoltán és Tóth Erika zongoraművész gyermekeként már négyéves korában komponált és improvizált. Majd 15 éves korában az "Ile de France" Nemzetközi Zongoraversenyen neki ítélték oda a Philomuses-különdíjat Párizsban. Ez a kétlemezes kiadvány is bizonyítja, hogy a magyar zeneművészet egyik legnagyobb alakjának pályaíve egyedülállónak mondható. Tracklist: 01. Zoltán Kodály: Seven Piano Pieces, Op. 11: No. 2 Transylvanian Lament 02. Franz Liszt: Csárdás obstiné, R. 45 03. Sergei Rachmaninov: Prélude in E major, Op.
Kisebb palotaforradalommal, 1983-ban akkori barátjával, Fischer Ivánnal megalakítja a Fesztiválzenekart, amelynek - 1997-es szakításukig - egyik vezetője. Itt kóstol bele a dirigálás ízébe, amit 1997 végétől a Nemzeti Filharmonikusoknál már mint fő-zeneigazgató teljesíthet ki. © Túry Gergely "Jól emlékszem, mekkora megdöbbenés volt, amikor rájöttem, hogy nincs mindenkinek abszolút hallása" - idézi fel másféleségének első felismerését az 53. évében járó és csodagyereksége után zongorista-világsztárságát is maga mögött tudó, immár kétszeres Kossuth-díjas dirigensfenomén. Tehetségét egyébként rossz tanulással kompenzálta, "sokak szemében talán különcnek is tűnhettem". A kívülállás azonban a tekintetben valóságos volt, hogy édesapját - a nagypapa Weiss Manfréd-gyárban betöltött főmérnöksége miatt - kirakták a debreceni egyetemről, öntvényporolóként, a mamának meg cipőgyári bemérőként kellett megkeresnie a fiuk oktatására valót. Szerencsére jó szemű zenepedagógusokból nem volt hiány a környezetében, így már 11 évesen produkálhatta magát Kodály Zoltánnál.