Végtére is a politikai kérdéseket még a boldog Ámerikában is lényegesen nagyobb hisztéria övezi, mint egy formai és szakmai döntést, és azt, hogy páran kifejezetten a politikai beállítottságukkal, és nem az írásaik minőségével kampányolva kerültek be az utolsó körbe, sokan annyira felháborítónak találták, hogy ezen a fordulaton már fenn sem akadtak. A kedvenc rajongói rajzom Cicely Combs alkotása. Az engedékenységhez nyilván hozzájárult az is, hogy Robert Jordan (azaz James Rigney) már 2007-es halála előtt is köztiszteletben álló, kedvelt író volt, olyan rajongói bázissal, amit előtte egyetlen, még alkotó fantasy író sem nagyon tudott felmutatni, és utána-közben is csak G. R. Martin szárnyalt túl. Nehezen vitatható, hogy A tűz és jég dala sikerén sokat lendített, hogy akkor kezdték el kiadni, amikor az Idő Kereke már csúcsra volt járatva. Jordan mindenképp az epikus fantasy elmúlt húsz évének egyik legmeghatározóbb alakja, és ennek megfelelően az, hogy a sorozat posztumusz lezárása után úgy döntöttek, engedik, hogy még egyszer egyben jelöljék a Nagy Művet Hugo díjra, mindenképp tisztelgés is.
Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak, melyek lassan legendákká halványulnak, majd mítosszá. Végül a mítoszt is régen elfelejtik, mielőtt a kor, melyből eredt, visszatérne. Az egyik korszakban, amelyet egyesek Harmadik Kornak neveznek, egy korban, amely még nem jött el, egy korban, amely rég elmúlt már, a Fény és az Árnyék újra vívja soha véget nem, érő háborúját. Ebben a világban és ebben a korban csak az újjászületett Sárkány mentheti meg a világot az Árnyék uralmától. A próféciák szerint szembeszáll a Sötét Úrral, legyőzi őt, ám a hatalom őrületében a világot is elpusztítja. Sok könyvön és több ezer oldalon keresztül követhetjük végig azt az utat, melyet Rand al'Thor, az az ifjú jár be, akit az újjászültetett Sárkánynak tartanak. Azt az utat, melynek végén hatalmas veszélyek, és kihívások, sok-sok keserűség és bizonytalanság után kiderül, hogy valóban beteljesül-e a prófécia. Robert Jordan az Idő kereke sorozatban egy tolkieni igényességgel kidolgozott világot teremtett meg, és ehhez méltó a cselekmény szövése is.
Robert Jordan írói stílusát hibáival és erényeivel együtt alaposan ismerem; a sorozatnak nagyjából a felét én fordítottam magyarra, és többet dolgoztam rajta, mint bármelyik másik magyar fordító. Összességében éveket töltöttem az életemből azzal, hogy Rand al'Thor mit sárkánykodik a sarokban, és nyilván elfogult vagyok. Sok hibáját látom a könyveknek, például csak egy másik fordító gyűlölhette úgy a fél oldalas, funkciótlan ruhaleírásokat, mint én, de meg kell hagyni, Jordannek rengeteg írói erénye is van. A Sárkány, aki nem sárkány, vívóformákat mutat be a Karddal, Ami Nem Kard. Mindezt nyilván a pokol torkában, hol máshol. Ezeket most mind nem fogom felsorolni, ahogy a sorozatot sem áll szándékomban ismertetni – akit érdekel, hogy a tisztán Jordan kötetekről mit mondhatnék, az elolvashatja az -n – most a Hugo-díj kapcsán inkább arról írnék, mi is ez a sorozat, és hogy kerülhetett a maga könnyed, tizenkétezer oldalnyi szövegével egy évenként odaítélt díj regény kategóriájába. Az Idő Kereke, Robert Jordan főműve az elmúlt húsz-harminc év egyik leghosszabb, legmasszívabb és legnépszerűbb fantasy sorozata.
Valami úgy fog, mint rabot, Mint alvajárót a tetőn, Kit én is nézek reszketőn, Mint furcsa távolit. S amit én mondok, oly hüvös. Mint jégbarlangba ordítón Besivitó vihar-szavak. Valahol hóban elakadt, Valami messze hómezőn Az én régi valóm. És csitt, amott tenger vonít Régi fájást, Irgalmatlant és távolit. De ez a tenger fenyves erdő. Igen: tengerek, városok, Asszonyok, vágyak föllebegnek S rajtuk Páris a korona. Ragyogóbbak, szebbek, Mint a legforróbb látomások. Volt-e hozzájuk közöm egykor Vagy ezt mind mások Ölelték és csodálták? Óh, jaj annak, aki feltámad S nem érzi önnön-életét Beszédje kongó báb-beszéd S báb-szinpad bábja őmaga. Kérdés, kisértés és titok Én azt várom: valaki majd Hivni fog S édes, meleg szájjal Sugja meg majd, hogy ki vagyok. Monumenta Hungariae historica: Magyar történelmi emlékek. 2 osztálly. Irok - Google Könyvek. Itt tó van a Tátra ölén, Csillogó, tiszta, vad, Keresem benne a századokat Az életemet, A sirtáró dalokat. Keresem magam közelségét, A szállaló Időt S a tükröt, a varázsosat A megismertetőt. És megáll az Élet És tudom, hogy most már semmi sincs Senkisem él És semmisem igaz.
Piros, nagy köd-tályogok közül Sunyított rám a csalfa Nap, Midőn így szólék: Kelj föl és légy szabad. Tán Budapesten, talán máshol. Alig emlékszek valamire A néhai világból, De szomoruan föltámadtam. Sirom sziklái szétgurultak, Füstölt a Golgotha s kiléptem Fültámadottan, tétován Mély Sárkány-sirjából a Multnak S mint akinek kevés a vére, Elindultam új apostolok Keresésére. Vihar s üvöltő Tátra-erdők Voltak az én Tamásaim, Kik sebeimnek nyilásain Újjaikat mártván benyultak, Ködök szálltanak S ködökön át, Megromoltan és feledőn Hagytam el a Multat. Posta – Wikiszótár. És megint szólék: én nem tudom, Ki vagyok, éltem-e, élek? Valakinek neve vagyok Vagy örököse egy halott Szomorú nevének? Lázamat az est, postámat A posta, Mintha régen-régen hozná, Úgy hozza. De jött a reggel, fázva rémlett És én nem tudtam, micsoda Emlékek Tarlójáról jött ez a reggel? És sebeimet tapogattam, Fájtak, égtek förtelmesen, De mikor kaptam, hogyha kaptam? Hol jártam én, Hát éltem már én? Ki sirhat most tán énmiattam, Ki vagyok és merre megyek?
Csak Istenem van, és más semmi, semmi; S ott az a sírdomb…El tudok-e menni? ( Jékely Zoltán) Végrendelet Közöttetek éltem én szenvedésben, árván, Sose néztem hidegen a nemesre, jóra. Válnunk kell - a szellemek birodalma vár rám, S mintha édent vesztenék - szomorú ez az óra. Örökösöm nem maradt, kire nevem szálljon, S nincsen, ki lantomat magáénak vallja. Villám tüze volt nevem zivataros tájon, S az utókor csak az üres csengést hallja. Mondjátok el majd, akik ismertek engem: Ifjúságom éveit a hazának adtam. Ott őrködtem a hajón a veszedelemben, És amikor elsüllyedt, helyemen maradtam. ( Lator László) Felhasznált forrás [ szerkesztés] Juliusz Słowacki versei. Lyra Mundi sorozat. Az én postám kártya. Európa Könyvkiadó, Budapest. 1978. Külső hivatkozás [ szerkesztés]
Kesmárki Tököly Imre naplója 1693. 1694. évekből - Imre Thököly - Google Könyvek
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Óh mely méltóságos szemlélet, Mely egy rosszlelkűnek itélet, Kit a villám, pattogván széjjel, Fenyeget megannyi veszéllyel, Melyben a bölcs tégedet fellél, Fő jóság, ki által minden él. Még eddig csak nagy cseppek húlltak, Már egyszerre neki zúdúltak, Amint sűrűn lefelé jőnek, Mely ezüst színű recét szőnek, Melyet, mig közte szaladoznak, A villámok megaranyoznak. Ők zendűlnek, ezek zuhannak, S együtt mely szép hangzatot adnak. Barátim, édes lesz a falat E mennyei muzsika alatt. Jer, örvendezvén az egekkel, Együnk és igyunk víg lélekkel, Áldván a természet jó atyját, Ki táplálja minden állatját, Ki a láthatatlan párából S sok ezernyi szerek lángjából Felhőt hirdet a levegőbe, S essőt ád alkalmas időbe. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - De már ritkúlnak a fellegek, Tisztúlni kezdenek az egek. Jerünk, szívjunk friss illatokat, Lássunk tajtékos patakokat. Az én postal france. Ni! a gyermekek feltürkőzve Ott a giz-gazt hogy tolják öszve, S átadván a sebes folyásnak, Benne lábokkal gödröt ásnak.