Újabb, a zsidó-palesztin szembenállást kegyetlenül őszintén bemutató sorozatba botlottunk az HBO kínálatát böngészve. Vélhetően azért csak most, mert az Our Boys (A mi fiaink) meglehetősen csendben debütált 2019-ben. Így aztán már szakállas lehet egy sorozatjunkie számára, de nem mindenki az, és olyan különleges darabról van szó, hogy sosem lesz idejétmúlt, örökké tartó, mint a zsidó-arab konfliktus. Korábbi sorozatajánlóink: No Man's Land – Véres történet a világ legbátrabb nőiről Fauda – zsidó és arab egymás vérét ontja Drót – Amerika sötét oldala Róma – Sok vér és szex, a köztársaság bukása Sírhant művek – Halottaskocsival is lehet gimibe járni Kalifátus – Magyar nőknek és férfiaknak elrettentésül Narcos – A legnagyobb gazember, akiből parlamenti képviselő lett Az utolsó tánc – Michael Jordan és a Bulls diadalmenete könnyek között Stateless - A menekültek kegyetlen élete Fear City - New York a maffia fogságában A mi fiaink az úgynevezett Ötven napos háború kirobbanására koncentrál.
Ha nagy a baj, akkor a hozzánk közel állókhoz fordulunk elsőként. (kép forrása:) Roberto és Anna egy közép-olaszországi kisvárosban él két fiú gyermekével. Nagy szeretetben és boldogságban élnek, azonban egy nap Roberto szörnyű hírt kap: unokahúgát megölte a férje és neki kellene gondoskodnia a nő gyermekeiről. A hirtelen három gyermekkel kibővült család élete az alapjaiban változik meg, de a házaspár igyekszik jó megoldást találni minden felmerülő problémára. És miközben Robertónak még a bíróságot is meg kell győznie, hogy ő a leginkább alkalmas személy az gyermekek nevelésére, egyben szeretné a társadalom figyelmét felhívni a családon belüli erőszak veszélyeire is. A mi fiaink című filmet november 25-én, szerdán, 21 óra 45 perces kezdéssel láthatják a Duna TV műsorában, de ingyen és élőben követhetik figyelemmel a mindigTV GO alkalmazás használatával is.
A mi tanítványaink azok, akik az ELTE BTK HÖK körül összehozták azt a szégyenletes listát, amely a bölcsészkar válságát okozza, s amellyel nekünk – esetemben évtizedek óta – ott tanító tanároknak szembe kell néznünk, függetlenül attól, hogy amúgy is nehéz napok járnak ránk, éppúgy, mint az egész magyar felsőoktatásra. Tudom, hogy az érintettek tagadják a lista egészének a hitelességét, de még maguk sem tagadják, hogy az elkészült, bármiféle jogi öntudat, s az érintettekkel való folyamatos egyeztetés nélkül. S ha igaz az, hogy a listához, úgymond, bárki, értsd, bármelyikük hozzáférhetett, az is elég riasztó, de akármint is: ez az egész gyalázat nem pusztán a hallgatói önkormányzat felelős vezetőinek teljes inkompetenciáját bizonyítja, hanem szégyen a karra és részben, de szégyen az egész egyetemre nézve is. Egyetemi tanárként kötelességem és erkölcsi meggyőződésem, hogy minden érintett diákunktól a nyilvánosság előtt bocsánatot kérjek emberi méltósága megsértéséért. Mert ők is a mi lányaink, a mi fiaink, a mi tanítványaink éppúgy, mint azok, akik ezt a szégyent hozták ránk.
Semmi kétségem nincsen aziránt, hogy azok a diákjaink, akik hittek nekik, éppúgy a leányaink és a fiaink, mint azok, akik elég szerencsések ahhoz, hogy megúszták ezt a kalandot, amelynek a szégyene majd éveken át égeti azokat, akik fiatal éveikben a fajgyűlöleten alapuló közös élményt választották a szolidaritás helyett, akik a szerelem és emberi méltóság helyett a vezetőiknek, bajtársaiknak felkínált női testekről való beszédet kapták, saját kárukra, egész életük bánatára. (Amúgy a hök gólyatáborainak radikális felülvizsgálata a kar programja kell hogy legyen, ez evidens. ) Tehetséges, okos diákjaink kerültek bele ebbe a világba: mert nem volt nekik elég a magyarázat, amit tőlünk kaptak a világról. ("Mi oktatók nem tanítottuk meg nekik sehol, hogy a világra hogyan reflektáljanak, vagy ha igen, csak elméletben... " – írja Hargitai kollégám. ) Ez az eredménye annak az apolitikusságnak, amit 1990 után a kar magára mért. Úgy véltük, hogy ha a tanári karon belüli viszonyainkból kiszorítjuk a politikát, azaz szakmai normáinkat előbbre valónak tudjuk, mint az ideológiai ballasztot, akkor ezzel a neutrális meritokratizmussal megoldottuk a kérdést.
Egy átlagos néző azt valószínűleg tudja, milyen zártak az ortodox zsidó közösségek, talán azt is, hogy milyen ellentétek feszülnek a szefárd és askenázi zsidók között, de azt, hogy milyen nyomást, vagy, ahogy ebben az esetben, személyiségtorzulást okozhat az, ha valaki ennyire zárt környezetben nő fel, már kevésbé. A gyilkosságot hárman követték el, de közülük ketten még szinte gyerekek voltak, akikre óriási befolyással volt a gyilkosság kitervelője, a szélsőséges nézeteket valló Joszef Hájim Ben Dávid. A sorozat talán legerősebb karaktere Simon, a Shabakként is emlegetett izraeli védelmi szolgálat, a Shin Bet nyomozója, aki azzal válik páriává saját környezetében, hogy megtalálja és letartóztatja az arab fiú gyilkosait. Simon kitalált személy, az alkotók egy személybe gyúrták össze a szolgálat nyomozóit, akik az ügyön dolgoztak, de a lényegen ez nem változtat: karakterén keresztül kiválóan kirajzolódik, milyen megbecsülésre számíthat az az izraeli, aki a szervezeten belül azon a részlegen dolgozik, ahol a nem arab terrorista cselekményekkel foglalkoznak.
Ez a lassúság nem teszi könnyűvé a nézői élményt, nem annyira a konkrét tempó – vontatottságról ugyanis szó sincsen –, inkább a bizonytalan és nyomasztó hangulat miatt, amit ez a lassúság teremt, és amiből elég tapinthatóan átérezhetjük, hogy nagyjából milyen atmoszférában tölti az életét ez az ország. Mellette Mohammed szülei, testvére és kortársai adják a főbb karaktereket, valamint egy ortodox zsidó fiú és családja, mellettük pedig néhány fiatal zsidó extremista és a különböző oldalak hasonlóképpen cselekvésképtelen hatóságai – és mindannyian szépen szimbolizálják azokat az összetevőket, amelyekből egy ilyen konfliktust ki lehet főzni. Az alakítások egészen kiválóak mindegyik karakter esetében, főleg a Mohammed szüleit alakító Ruba Blal és Johnny Arbid kiemelkedő, a fájdalom, a gyász, a düh és a tehetetlenség olyan erős árnyalataival játszanak, hogy néha szinte elviselhetetlen nézni a szenvedésüket. Simon kissé fásult karaktere és az őt játszó Shlomi Elkabetz a racionalitás hűvösebb hangját hozza, még ha az igazság keresése nem hagyja értinetlenül az ő indulatait sem, miközben a felismerések, amelyekre a nyomozás juttatja, szép sorban osztják az újabb gyomrosokat – teljesen reménytelennek tűnik, hogy valaha is kioldódjon ez a feszültséggörcs, amiből Izrael kinőtt.
Az én színházam, egykori álmaim színháza, a Madách, elment musical irányba. Van összesen 3-4 musical, amelyben egy idősebb, trottyosabb pali tud játszani, a többiben csak a fiatalok juthatnak szóhoz. Az Operaház fantomját sem lehet 60 fölött elénekelni. Ki a bánatot érdekelne egy öreg fantom? Nem lehet állandóan a Hegedűs a háztetőn-t játszani, abban talán volna helye idősebb színészeknek is. " Azt is elárulta, hogy élte meg a karantén időszakát: "Mindig volt mit csinálnom. Persze a színház, a taps hiányzott, de az a tortúra, ami szükséges ahhoz, hogy létrejöjjön az előadás, nem hiányzott. És nem is voltak olyan feladatok, amelyek nagyon izgattak volna. Vízszerelés – Víz-Gáz-Fűtésszerelés Budapest. Mondom, most ez a Pintér Béla-darab nagyon izgalmas, de más nem nagyon volt. Én unatkozni soha életemben nem unatkoztam, rengeteg könyvem van, olvasok. Nem hiányzott igazán semmi. Nem vagyok hülye, tudom, hol élek, de a koromból adódóan engem már nem annyira érdekel, miket beszélnek össze a politikusok. Ha meghallgatom a híreket, az az érzésem, hogy rohanunk egy irányba, és mindenki szembe jön.
Ez azért mindenképpen súrlódással jár. Mindennek az alapja a családunkban, hogyha a két nagyobb lányunkat (Lotti 22, Tiffany 17 évesek) veszem, a barátságunk. Az ilyen dolgokat is könnyebb, azt gondolom, így feldolgozni. Nagyon szeretik azt, amikor a saját életemből hozok nekik példákat, abból az időszakból, amikor olyan idős voltam, mint most ők. Tudom, hogy azóta nagyot változott a világ, néha rádöbbenek, rácsodálkozom, hogy mekkorát, de azért ezek az "alapjátékok" akkor is ugyanezek voltak. fotó: Bella Girl: Mit tudsz nekik tanácsolni; mi az, amiben Te tudsz nekik segíteni? Pintér Béla: A legfontosabbnak azt tartom, hogy maradjanak önmaguk. Lehet, hogy ez elcsépelten hangzik, de mégis igaz! Ha akkor gyűlnek köréd emberek, amikor önmagad vagy, akkor egyértelműen ki fog derülni, kik azok, akikkel egy húron pendültök. Félrevezet, ha megfelelési kényszerből más képet mutatsz magadról. Pintér Béla | Ez az a nap!. Fontos tudnunk, hogy Isten úgy szeret minket, ahogyan vagyunk. Amilyenek vagyunk! Feltétel nélkül! Ha tudatában vagyunk ennek, akkor egészségesen, jól kezeljük barátságainkat is.
Pintér Béla a hazai keresztény könnyűzene legismertebb előadójának számít, 30 nagysikerű lemezzel a háta mögött. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt dalol évtizedek óta. Különleges érzéke van arra, hogy ötvözze a könnyedséget és a komolyságot. Fülbemászó dallamait ismerjük határainkon innen és túl, melyekhez elgondolkoztató szövegek társulnak. Első önálló albuma 1995-ben jelent meg. Az Ez az a nap! rendezvényeknek kezdetektől fogva aktív szereplője. Énekei mindig pozitív kicsengésűek, amit a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki örömmel hallgat. Pintér Béla: Győzni fogunk | Ez az a nap! Magazin. Mint dalszerző, énekes és dicsőítésvezető az egész Kárpát-medencére hatással van. "A dicséretem és imádatom fő mozgatórugója az a tudat, hogy Isten gyermeke vagyok. Nem győzök hálát adni azért, hogy megismerhettem és Jézusban fia lehetek. Erről a felszabadító csodáról írom a dalaimat. "
De én a kollégáknak is mondom, azzal kell inkább foglalkozni, hogy süt a nap. Kazimir Károly azt mondta 30 éve: "Apuskám, ha reggel kimész a WC-re-re, és ott sikerül minden, mondj el egy bróhét. Este, ha körülnézel és minden rendben van, a család is rendben van, nyugodtan fekszel le, mondj el egy bróhét. Ennyi. " Mondom, rendben, de nem tudom, mi az a bróhe. "Az egy hálaima. " Most is igyekszem ehhez tartani magam. " A teljes interjú ITT érhető el.
Jómagam inkább az utóbbiak táborába tartoztam: rövid ideig tartó feszengésemet felülírta a megfigyelés, min tudok és min nem tudok nevetni, és a felismerés, hogy az előadás bizonyára és tudatosan épp ezekre építkezik. Nevetünk-e azon, hogy Orbán Viktor cigány? Elfogadjuk-e, hogy származástól függetlenül a hatalom bárkit megtébolyíthat? Természetesnek kezeljük-e, felismerjük-e, hogy bármennyire is szeretnénk elszakadni, gyakran sémákban és sztereotípiákban gondolkodunk? Az egyetlen aspektus, ami zavart kicsit, a cigány dialektus imitációja volt mint humorforrás (ahogy például a székely nyelvjárás az Ascher Tamás Háromszéken című előadásban, ami szintén sokaknál kiverte a biztosítékot). Pintérék sokszor kísérleteznek a nyelvvel és az akcentusokkal: az, ahogyan a szereplőik beszélnek, náluk mindig sokrétű és sokatmondó jellegzetesség. A ma Magyarországán a "cigányos" beszédmóddal talán kockázatos lépés ugyanezt megtenni, annyiszor futott már tévútra a rajta való viccelődés a popkultban, ráadásul nem is mindegyik színész csinálta ízlésesen vagy hitelesen.