Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, azt szükséges éreznünk, hogy az időnket és az energiánkat hasznos, előre vivő dolgokra fordítjuk. Értelmes dolgokra kell az időnket és az energiánkat fordítani, mert ha nincs értelme, látványos eredménye annak, amit csinálunk, akkor semmi nem fog működni. Az értelmes és hasznos tevékenységeinket terjesszük ki a kapcsolatainkra. Ebbe beletartozik a munkahelyi-, a közösségi-, a baráti -, és természetesen a párkapcsolatunk is. Ezekben a kapcsolatokban jó ha olyan ötleteink javaslataink támadnak, amivel mindkét fél azonosulni tud, amiket aztán feladatként és közös célként kitűzhetünk magunk elé. Ezek a célok értelmet adnak életünknek, és a célhoz vezető út közben pedig jól érezzük magunkat. Így a párkapcsolat nem csak a kapcsolódásról, hanem önvalónk – identitásunk- meghatározásáról is szól. „Engedem, hadd menjen” | Hegyvidék újság. Ha nincsenek célok, akkor elveszik létezésünk értelme, aminek a következménye, hogy mi magunk is elveszünk, és rosszul érezzük magunkat. Veszteség Ha valamelyik kapcsolatunk megsemmisül, akkor azzal együtt identitásunk egy része is elveszik.
"Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod… Kinyújtja kezét a sötétben, és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet vele szemközt. (…) Ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban, a várakozó és nélkülöző szerelmesek lelki állapotában van valami a hipnotizáltak önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, a delejes álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem hallanak mást, csak egy nevet. De egy napon felébrednek. Engedem hadd menjen dalszöveg alee. Körülnéznek, szemük dörzsölik. Már nemcsak azt az arcot látják… pontosabban, azt az arcot is látják, de homályosan. Különös érzés ez. Amit tegnap még nem lehetett elviselni, úgy fájt és égetett, ma nem fáj többé. Ülsz egy padon és nyugodt vagy. " Forrás: Valóban különös, s egyben megmagyarázhatatlan. Egy szempillantás alatt történik a változás, szinte észre sem veszed.
Téged. Örökké. ", van egyfajta szerelem, mely nem elvenni, hanem megóvni, nem bántani, hanem megmenteni akar. Nevezzük ezt az igazinak! Irtó nehéz mindezt csak elképzelni, pusztán a fantázia szintjén kóstolgatni. Nem, ez nem olyan dolog, amit elmesélt/meghallgatott történetekből a magunkénak érezhetünk. A testünk minden egyes sejtjével át kell élnünk, benne kell lennünk nyakig vagy akár belefulladva, ahhoz hogy igazi súlyát érzékelni tudjuk. Folyékony, torz tükör...: Engedem, hadd menjen.... Ijesztő, hogy az ember néha mennyire egyedül van az érzéseivel. Bárkihez rohan oltalomért, vigasztalásért, bátorító szavakért, bárkinek önti ki fájdalma történetét, nincs az az ember a világon, aki őt ugyanúgy érti, ahogy valóban szeretné, hogy értsék. Maximálisan senki sem képzelheti bele magát másvalaki életébe, mert hiányoznak az ahhoz szükséges – a másik által megélt – előzetes élettapasztalatok. Tévedés ne essék: ezzel nem azt akarom mondani, hogy magunkra vagyunk utalva, s mérgezett egérként rohanunk fel-alá a világban boldogságunkat, megváltásunkat keresve, csupán annyit állítok, hogy életünk nagy dolgaiban egyedül kell döntenünk.
Ebből tudom, hogy hiába az évek múlása, hiába az a fél évszázad, amíg bennem van ez a drága jó érzés, addig még újabb jó dolgokon törhetem a fejem. V. K.
Pusztán arra leszel figyelmes, hogy már nem érzed a testedből kiszakadni kívánó szíved dühét. Megtorpansz: tényleg elmúlt, vége a fájdalomnak vagy csak annyira hozzászoktál, oly régen főszereplője már az életednek, hogy attól félsz: csak a tested játszik veled ócska mókát s egyre többet-többet bír, szinte imunissá válik minden kínnal szemben. De egyszer csak véget ér a játék. Nem? Őrjítő tanácstalansággal teszed fel a kérdést: Miért lett az ember úgy programozva, hogy foggal-körömmel ragaszkodjon valamihez, ami már nincs, ami már elmúlt, ami átalakult? Miért hazudik saját magának (is) és dugja a fejét a homokba, úgy téve mintha ez lenne a megoldás? Szerettél már igazán? Érezted valaha is, hogy csak Vele teljes az életed? Abba a hatalmas zsákba, amelyet a lelkedben nyitottál neki, minden rossz tulajdonsága belefér. Engedem hadd menjen dalszöveg kereső. Reggelig sorolható, mi miatt nem szeretetre méltó. Mégis szereted! Van egyfajta áldozat és szolgálat a szerelemben, amely több és igazibb, mint a vallomás és rablás, több mint a "Csak.