Szögletes vonalak, szögletes fények Ami nem egy patikamérlegen, steril mull-lapon, jódos fertőtlenítőszerrel locsolgatva, kétdiplomás csúcssebészek által milliókért restaurált példány. Hanem egy rendszerváltás táján behozott, pár évig egy hegyeshalmi fészerben rohasztott, majd Balázs által hetvenezer forintért beszerzett, jellegzetesen hányattatott sorsú darab, amit kis pénzből, épp csak nagyjából szalonképessé tettek ügyes kezek. Nem is áll ugyan rajta egyenesen minden, de korántsem szedett-vedett, és a hatás így is tökéletes. Hivatalosan a barátnőjének lett volna tanulóautó, de – és ezt jegyezzük meg mindannyian – barátnőnek ne olyan autót vegyünk tanulni, amit a lelkünk mélyén mi magunk szeretnénk. Mert a barátnő, az édes kis szíve rejtett kis puha zugában nem a visszahörgő kipufogót, a 4500 fölött beinduló segédrakétákat, a gerincnyekkentő rugózást értékeli, hanem a könnyű kormányzást, a pontos, finom váltót, a kis fordulaton is erős motort és a könnyű indíthatóságot. Utóbbiakból pedig a Fiat 127 Sport már gyári újonnan, 1980-ban sem tudott felmutatni egyet se.
A hetvenes évek egyik legsikeresebb Superminise idén ünnepli fennállásának 127. évfordulóját. A Fiat 1971 az Év Autója 1983 lett, és a számláló három éven belül már elérte az egymillió példányt. 127-ig a Fiat megépítette a XNUMX-et Olaszországban, három generációra osztva. Elég ok arra, hogy oszlopot szenteljünk a szimpatikus és okosan megtervezett olasz elfoglalt készítőnek, aki még mindig örömérzetet vált ki belőlem. Életem első hat évében az első Fiat 127 generáció három új példánya került otthon felülvizsgálatra. És szerettem az autókat. Játszottam vele. Folyamatosan beszélt róla. Sokszor rajzolt - óvónőm legnagyobb megdöbbenésére - sokszor. Olyan gyakran, hogy az óvodai tanterem sarkában lévő hely büntetése miatt más témákat kellett kitalálnom ceruzával és papírral. Ezután nagyon praktikus tájakat komponáltam, természetesen autópályával. Hogy még mindig tudjak autókat rajzolni. Ebben a szeretetteljes autó perspektívában a Fiat 127-esünk természetesen a legjobb volt a földön. Az egész világ tudta, mit csinálnak a szüleim.
A kibontakozó olajválság miatt egyre többen ültek kisautóba, a Fiat pedig mindent megadott nekik, ami miatt korábban magasabb kategóriát választottak. 1974-ben az egymilliomodik példány is elhagyta a torinói Mirafiori üzemet, ami a 128-ashoz hasonlóan arra motiválta a riválisokat, hogy hasonló modelleket fejlesszenek. A 70-es évek közepére elkészült a Volkswagen Polo, az Opel Kadett City és a Ford Fiesta, így válaszként a Fiat 1976-ban néhány piac számára importálni kezdte a Seat 127-es négyajtós változatát, majd 1977-ben leleplezte a 127-es második szériáját. Új első-hátsó lámpákkal, hűtőráccsal, lökhárítókkal és motorháztetővel aktualizálták a megjelenését. Az új csomagtérajtónak hála alacsonyabb lett a rakodóperem és nagyobb méretű a hátsó ablak, a brazil piacra tervezett oldalsó panelnek köszönhetően pedig a hátsó oldalablakok alakja is megváltozott, és a műszerfal kialakításán is változtattak. Az új, 1049 köbcentis, 50 lóerős OHC-motor is Brazíliából került az európai 127-esek orrába, a frissítés után mindkét motorhoz hosszabb áttételezésű váltót kapcsoltak.
Fiatal fiúként mindent tudni akartam a 127-ről. Látta az első sorozat változásait és a Special érkezését. A motor szorítása 47 DIN-HP-ről 45 DIN-HP-ra szintén újdonság volt. Csakúgy, mint a spanyolországi négyajtós változat, amelyet több országban Fiat néven adtak el. 1976-ban véget ért a Fiat epizód otthon. De mindig követtem a 127-et. 1977 őszén kíváncsi voltam a második generáció érkezésére. A Új szerencsére teljesen felismerhető volt 127. Tetszett az 1. 049 OHC motor érkezése, amelyet CL verzióban szállítottak hazánkba (hosszabbító ablakokkal és levehető táskával az ajtón). Az L volt a belépő szintű változat, 903 köbcentis motorral. Az ajtók száma kettő, három, négy vagy öt volt, a felszereléstől és a piactól függően. És: egy vásárló megnövelt csomagtérrel érkezett: a Fiorino. A háromajtós 70 lóerős Sport narancssárga színben, fekete díszítéssel (vagy fordítva) még mindig a legdicsőbbet találom. 127-et egyszer vezettem, és ez mind kozmetikai, mind technikai szempontból kiváló autó volt.
A narancs volt a fő színe annak a 70 LE-nek, amelyet vezettem. Valójában ez volt az a 127, amely véleményem szerint a legnagyobb megtiszteltetésnek örvendett az egész modellsorozatnak. Színét és megjelenését tekintve finom volt. És az Abarth-beavatkozások által módosított kétlépcsős Weber-motor függőségnek tűnt. És újra. Finom. Egy másik szép verzió abból az időből: a 127 Top, gazdagon kivitelezett háromajtós szórakoztató csomag, rendes 1. 049 köbcentis motorral. A Top barna és kék metál színben volt kapható. És opcionálisan összecsukható tetővel. Az "L" és "CL" felszereltségi szinteket az 1981-es modellévre (részletváltozásokkal) szintén átnevezték a "Special" és a "Super" verziókra, nevekre, amelyeket a Fiat átvett a harmadik generációig, az utolsó igazi 127-ig. Ennek utódja valójában. egy brazil Fiat 147, amely szintén a kisteherautó és a Panorama változat alapját képezte. Azokkal a 147 származékkal (amelyeket 127-nek hívtunk) nekem személy szerint kevesebb volt. Vissza az utolsó európai sorozathoz.
Mint a régi olasz kocsiknál általában, a kipufogó szét volt rohadva ezen is. Janóéknál gyártották utána az eredetivel megegyező középső dobot, a hátsó megmaradt a sajátja" – meséli Balázs. "Aztán lőttem a vaterán egy Ansa-rendszert, aminek csodálatos ugyan a hangja, de félóra autózás után vérzik tőle a dobhártyád. Visszatettem a sajátját, érdekes, ez a kitérő kellett, hogy rájöjjek, ennek is milyen szép hangja van. És ezzel bármennyit lehet autózni. Van matrica, de kevés, és stílusosan Egy-két gömbcsukló, fékalkatrész, gumi jött még, a szakadt műbőrök zsebérzékeny stílusban újrakárpitozódtak a belső térben, jött még egy gyári, eredeti, 1974-es Mille Miglia felnigarnitúra huszonötezerért (kellett azért azzal is foglalkozni bőven), és előállt a képeken látható autó. Vékonyan túl a hétszázezer forinton. Szervizelve, szezonra készen. Mind a négyen vigyorogtunk, de rettentő mód. Lapozzanak, vigyorogjanak velünk.