79 évvel ezelőtt, 1943. január 12-én rohanta le a szovjet Vörös hadsereg a 200 ezer fős 2. magyar hadsereget. A harcokban egyes becslések szerint… Sorsdöntő napok a Donnál Hetvenkilenc esztendővel ezelőtt, 1943. január 12-én a szovjet 40. hadsereg Uriv térségében végrehajtott erőszakos felderítése vezette be a magyar királyi 2. honvéd hadsereg elleni offenzívát. Aztán Scsucsjénál kettévágták a magyar expedíciós hadsereget, s január 17-én a déli arcvonalon álló miskolci VII. hadtest levált a Donról, miközben a szovjet Mérlegen a hadseregparancs Hetvenkilenc esztendővel ezelőtt, 1943. január 12-én és 14-én a szovjet 40. hadsereg urivi és scsucsjei áttörését követően megkezdődött a magyar királyi 2. honvéd hadsereg súlyos harcokkal és nagy veszteségekkel járó visszavonulása a Don-kanyarból. Hitler csak 1943. január 22-én engedélyezte, hogy a rendkívül szélsőséges időjárási… "A hősöknek kijár a tisztelet" A 2. magyar hadsereg a keleti front mintegy kétszáz kilométeres szakaszát védte a Don-kanyarban.
Tragédia a Don mentén Leszakadt az ég, s lángba borult a hómező a Don partján 1943. január 12-én, amikor megindult a Vörös Hadsereg gőzhengere. Tragédia a Don mentén – 1943. január 12-én elszabadult a pokol Leszakadt az ég, s lángba borult a hómező a Don partján 1943. január 12-én, amikor megindult a Vörös Hadsereg gőzhengere és elsöpörte a magyar királyi 2. honvéd hadsereg addigra már legyengült csapattesteit. A magyar katonák hősiessége sem tudta megállítani az ellent. 79 évvel ezelőtt a fagyos hómezőkön gyilkos csata dúlt. A magyar hősök, akiket hiába vártak haza a Don-kanyar poklából 79 éve, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amelynek következtében a 250 ezer fős 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 125-130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba. A magyar történelem egyik legtragikusabb eseményére emlékeztek A Don-kanyarban és a második világháborúban elesett magyar katonákra és hozzátartozóikra emlékezett a HONSZ Nagykanizsai Hadigondozottak Klubja a Tripammer utcai temetőben ma délután.
Ehhez minden oka meg is van. " Ezen mondatokkal kezdődik vitéz Jány Gusztáv vezérezredes 1943. január 24-i hadseregparancsa, amely a mai napig beárnyékolja a magyar 2. hadsereg 1943. januári visszavonulásának történetét. E hadparancs kapóra jött az 1989 előtti történetírás számára, hiszen Jány "hóhértevékenységét" és a magyar 2. hadsereg személyi állományának értelmetlen feláldozását ebben látta bizonyítottnak. Az évtizedig tartó agymosásnak az lett az eredménye, hogy manapság, amikor január 12-én a "doni áttörés" – kissé képzavaros elnevezésű – évfordulójáról megemlékezünk, sokan a Jány-féle hadparancs alapján vonják meg a 2. hadsereg működésének eredményét, pedig ez csupán a "doni" hadsereg kálváriájának egyik stációja volt. A nemzeti színekbe öltözött, de valójában a magyarságot ostorozó történészek – itt nem a valódi konzervatívokra, hanem a mamelukokra gondolok – a mai napig idézik a hírhedtté vált sorokat, de jó szokásukhoz híven, mai tudásunk alapján mutatják be és láttatják az akkori eseményeket, miáltal objektivitásuk torzul és kijelentéseik okoskodásnak minősülnek.
Nem így történt. Január 12-én elszabadult a pokol. A -30 fokos hidegben erős harckocsifedezet mellett megindult az urivi hídfőből a támadás. Az itt védekező 4. gyalogezred hősiesen harcolt, az első támadást még vissza is verte, de nem bírta feltartóztatni az ellent. A résen betörők hátba támadták a III. hadtestet. 14-én a másik hídfőből, a scsucsjeiből is megindult a támadás. A magyarok déli szomszédját, az olasz 8. hadsereget szintén szétzúzták a vörös pörölycsapások. Az ottani áttörés után a támadók Észak felé is fordultak és a magyarok háta mögé kerültek. 15-ére minden eldőlt: a magyar arcvonal több darabra szakadt, 17-ére pedig a hadsereg felbomlott. Január 18-án a bekerített III. hadtest kivételével már nem voltak magyar csapatok a Donnál. Forrás:
(…) Válságos helyzetbe jutott csapat küzdjön elszántan és körömszakadtáig, mert csak a bátraknak kedvez a hadiszerencse. A bekerítés sohasem szolgálhat ürügyül a fegyver letételére. Elszigetelt helyzetben még a legkisebb erejű egység is tarthatja magát, ha szívét nem vesztette el és fegyvereit céltudatosan használja. Az a csapat, amely nem kísérel meg emberileg minden lehetőt, hogy nyílt harcmezőn előállott nehéz helyzetéből kivágja magát, hanem harc nélkül magát gyáván megadja, becstelen. A felelősség ezért mindig a parancsnokot terheli (…)" E fajsúlyos megállapításokból is leszűrhetjük, hogy a háború nem tréfadolog – sosem az! – és a Magyar Királyi Honvédség nem kiscserkészek csapataként vagy a Pál utcai fiúk gittegyleteként működött. A közvélemény előtt kevésbé ismert – mert lerombolná a hadseregparancsnokról kreált hamis képet –, hogy Jány 1943. március 12-i hadseregparancsa jóval reálisabban írt a visszavonulásról és tényként állapította meg, hogy "a magyar királyi 2. honvéd hadsereg a Don mentén mélység nélküli gyéren megszállt nagy kiterjedésű védőállásban a januári nagy orosz támadás elleni küzdelmében becsülettel állta a harcot.