Szóval az érzelmeket útnak indítja a kedves írónő, miközben csavar egyet a történeten azzal, hogy Pheobe-t valóban megtámadják és el is rabolják, így pedig még nagyobb szüksége lesz a lánynak védelemre, azaz magára a kapitányra. Azzal, hogy Phoebe vak volt, egy teljesen másfajta élménnyé vált az olvasás. Sokkal részletgazdagabb leírásokat kaptunk Hoyttól, olyan dolgok váltak fontossá, amik máskor nem, illatok, érzések, tapintások, ezekkel tájékozódott Phoebe, és mi magunk is a történet során. Elizabeth Hoyt könyvei. Viszont az, hogy nem látott, nem jelentette azt, hogy gyenge, segítségre szoruló ember lett volna (persze egy 18. századi ladyhez mérve). A történet egyik konfliktusa a lány és a bátyja közti viszony volt, Maximus viselkedése megfojtotta őt, mivel képtelen volt engedni a korlátokon, Phoebe nagyon magányossá vált. Ne feledjük, hogy a 18. században járunk, és egy herceg húgáról van szó, így a lánynak sajnos nem sok beleszólása volt a dolgokba, ennek ellenére néha jól felpofoztam volna Maximust. A szerelmi szál nagyon jól sikerült ebben a részben, ők lettek a kedvenc párosom.
Edward de Raaf gyermekkorában elveszítette valamennyi szerettét: az Anglia-szerte pusztító pestisjárványt egyetlen...