A Váratlan utazás elsősorban a Tolkien-rajongóknak kedvezett, a törpék útjának kisebb kalandjaihoz való ragaszkodással és a könnyedebb hangulattal. Ám Jackson már ekkor elkezdte bővíteni az alapanyagot, és kibővíteni Bilbó perspektíváját (a regényben a hobbit szemszögéből ismerjük meg az eseményeket). Egyrészt a Gyűrűk ura Függelékéből vonta be Durin népének fejezetét, azaz a törptörténelem eseményeit, másrészt a Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről vonatkozó fejezetét emelte be ( Az erebori kutatás). Ügyes húzás: A hobbit eseményeit nemcsak tágabb kontextusba helyezte, de egyúttal szerepeltethette is a nagyközönség által már megismert szereplőket, a mágusokat (Gandalfot és Szarumánt) és a tündéket (Legolast, Galadrielt, Elrondot), és vicces kikacsintásokat is tehetett a klasszikussá érett filmtrilógiára. Ám Jackson nem tudta elegánsan kivitelezni szándékát, miszerint a Gyűrűk ura előzményfilmjévé emelje A hobbitot, és elmesélje Szauron felbukkanását és első összetűzéseit Gandalfékkal.
Peter Jackson várhatóan utolsó Tolkien-adaptációjában azt csinálja, amit az első ötben is. Semmi mást. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Túltárgyalt kritika A hobbit- filmek kapcsán, hogy esztétikailag nem, csak pénzügyileg volt indokolt három részesre nyújtani J. R. Tolkien meseregényét. Pedig Peter Jackson, a rendező nemcsak a stúdiónak és saját pénztárcájának tett ezzel szívességet, hanem a megveszekedett Tolkien-rajongóknak is, akik így jóval tovább időzhetnek Középföldén. A kb. 300 oldalas könyvben – a lényegretörő fogalmazásmód miatt – akad két filmre való történés és kalandanyag, Jackson pedig eredetileg pont kétrészesre tervezte adaptációját. A trilógiává duzzadt filmfolyammal viszont nem az a legnagyobb gond, ami a franchise-ok kettészelt befejező részeivel, vagyis hogy forgalmazási szempontok, és nem a történet belső logikája szerint metszik el a történetet bizonyos pontokon, hogy minél több filmre bontva minél több bevételt generáljanak lényegében ugyanabból a sztoriból. Hanem az, hogy az egykori kultfilmesből mainstream rendezővé ért Jackson hollywoodi sablonokhoz nyúlva dolgozta fel az ízig-vérig angol alapregényt.
Még nyoma sincs a Gyűrű Szövetségének, a végveszélyben élők egyetértésének – ráadásul Jackson verziója cinikusabb és valósághűbb Tolkienénél, a filmben sokkal inkább az egyéni sérelmek és az önérdekek mozgatják a népek vezetőit. Ám Jackson ahelyett, hogy mélyebben beleásná magát a második trilógia egyetlen komolyabb témafelvetésébe, hamar elhagyja azt, és a film legalább felét kitöltő összecsapásra fókuszál. A harmadik Hobbit-film ezen a ponton válik unalmassá. Amit ugyanis itt látunk, azt már számtalanszor láthattuk, például A két toronyban és A király visszatérben. Jackson ugyanazzal a harcdramaturgiával, ugyanazokkal a beállításokkal és grandiózus nagytotálokkal dolgozik, és ugyanúgy a legkorszerűbb CGI-technológiára épít, de már túlhasználja azt. Az amerikai blockbusterek esetében – még a Transformersnél is – végső mentőkártyaként szokták bedobni a "lenyűgöző látványvilágot", pedig pont ez az, ami a legtöbb kárt teszi a történetben. Sokadjára már érzelmileg hatástalanok ezek a nagyjelenetek, mert valódi tét nélkül nem működik a látványra építő áhítatkeltés.