Hirdetés Jöjjön Petőfi Sándor: A Tisza verse. Nyári napnak alkonyúlatánál Megállék a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje, Mint a gyermek anyja kebelére. A folyó oly símán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében, Nem akarta, hogy a nap sugára Megbotoljék habjai fodrába'. Síma tükrén a piros sugárok, (Mint megannyi tündér) táncot jártak, Szinte hallott lépteik csengése, Mint parányi sarkantyúk pengése. Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg Volt terítve, s tartott a mezőnek, Melyen a levágott sarju-rendek, Mint a könyvben a sorok, hevertek. Túl a réten néma méltóságban Magas erdő; benne már homály van, De az alkony üszköt vet fejére, S olyan, mintha égne s folyna vére. Másfelől, a Tisza tulsó partján, Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán, Köztök egy csak a nyilás, azon át Látni távol kis falucska tornyát. Boldog órák szép emlékeképen Rózsafelhők usztak át az égen. Legmesszebbről rám merengve néztek Ködön át a mármarosi bércek. Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe Egy madár csak néha füttyentett be.
Köszönjük, hogy elolvastad Petőfi Sándor költeményét. Mi a véleményed A Tisza írásról? Írd meg kommentbe!
("Piros sugárok", " sarkantyúk pengése") A 4. vsz. a költői szemlélődés pontja. Innen kiindulva a költő koncentrikus körökben, a látóhatárt állandóan tágítva írja be a tájat. A közelről a távolra haladás végpontját a mármorosi bércek jelentik. A kezdő és végső pont között láthatók a Tisza túlsó partját szegélyező tartva rekettyebokrok és az azok nyílásán kirajzolódó "kisfalucska tornya", a réten túl pedig a már homályos erdő. A hasonlatok és jelzők megfoghatóan és festőien ábrázolják a tájat és egyben a költő érzelmeit is. Az uralkodó csendet csak a madárfütty és a távoli malom zúgása töri meg. Idilli a hangulat. Ezt még tovább fokozza a megjelenő,, pár menyecske". képe. Ettől a pillanattól kezdve már a költői vallomás leírására helyeződik a hangsúly. " A,, Lelkem édes mély mámorba szédül" sor a táj által kiváltott érzelem gazdaságát érzékelteti. A 10. a minden költői képzeletet felülmúló gazdag természet dicsérete. A 11-12. sor a késői estét írja le a tanyán. A friss gyümölcsből készült vacsora és a társaival a Tiszáról folyó disputa a vers nyugalmas lezárás is lehetne.
Túlnan, vélem átellenben épen, Pór menyecske jött. Korsó kezében. Korsaját mig telemerítette, Rám nézett át; aztán ment sietve. Ottan némán, mozdulatlan álltam, Mintha gyökeret vert volna lábam. Lelkem édes, mély mámorba szédült A természet örök szépségétül. Oh természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz. Késő éjjel értem a tanyára Fris gyümölcsből készült vacsorára. Társaimmal hosszan beszélgettünk. Lobogott a rőzseláng mellettünk. Többek között szóltam én hozzájok: Szegény Tisza, miért is bántjátok? Annyi roszat kiabáltok róla, S ő a föld legjámborabb folyója. Pár nap mulva fél szendergésemböl Félrevert harang zugása vert föl. Jön az árviz! jön az árviz! hangzék, S tengert láttam, ahogy kitekinték. Mint az őrült, ki letépte láncát, Vágtatott a Tisza a rónán át, Zúgva, bőgve törte át a gátot, El akarta nyelni a világot! Érdekes cikkek a blogról Különbségkereső Mi a különbség a két kép között?