Segítség, nárcisztikus a gyerekem! 2021. november 16., kedd, 4:45 Tágabb és szűkebb környezetemben elég sok nárcisztikus emberrel volt dolgom, de tény, hogy ma már hajlamosak vagyunk dobálózni ezzel a szóval, akkor is, ha épp csak egy öntörvényű emberről beszélünk. Szép számmal léteznek figyelemre-éhes felnőttek, és éppúgy gyerekek is, hiszen, ha valami igazán hiányzik a világunkból, akkor az a figyelem. No, de honnan kezd el veszélyessé válni gyermekünk túlzott öntudata, netán önképzavara? Mikor kezdhetünk félni a saját porontyunktól? Általában, mint minden lelki sérülés, ez is gyermekkorból fakad. Ikerláng vagy gázláng? A szeretet nem fáj. Ha fáj, akkor az nem szeretet – My Slow to Flow. Ott kezdődik, hogy valamikor valahol egy "jószándékú" felnőtt, - legyen az szülő, vagy az ovónéni - becsmérelte, lekicsinyítette a gyermek tehetségét, adottságait, ezért az elfojtásokba menekült, és kialakult nála egy önképzavar. Nem vagyok elég jó, senkinek sem kellek, csúnyának születtem, soha nem lehetek gazdag, és így tová ismerős? Szülők a levesben, takaréklángon főzve Aztán ott vannak azok a gyerkőcök, akik általában a későn született ajándék-babák, akiket több generáció várt epekedve hosszú éveken át, és amikor végre kipottyantak, elhalmozták őket minden jóval.
Sajnos a szülő vagy a szülők boldogtalansága önmagában is mintaként szolgálhat, és közvetíthet bizonyos hozzáállást az élethez. Tovább ront a képen, ha a szülő vagy a szülők valamilyen mentális betegségben vagy függőségtől szenvednek (például depresszió, alkoholizmus). Ezek szintén negatív hatással lehetnek a gyermek viszonyulásaira önmagához, másokhoz és a világhoz. Téves információk a boldogságról A legveszélyesebb tévhitek ebből a szempontból, ha tökéletes körülményekhez vagy nagy dolgokhoz kapcsoljuk a boldogságot. Mind a túlzó törekvés a boldogságra, mind pedig a félelem a boldogságtól (vagy annak kimutatásától) gátolhatja a pozitív életszemlélet gyakorlását. Egyes családok a boldogságot veszélyesnek, hamisnak és rombolónak tartják, a siker és az öröm megélését tilalmazzák. Ezekben a családokban csak a kemény munka, a sok lemondás és az izzadsággal elért teljesítmények keltik fel a többiek figyelmét, és nem szokás örömteli eseményekről, kellemes élményekről beszámolni. Mit érez a nárcisztikus z. Az ehhez hasonló élettapasztalatok könnyen kialakíthatják azt a hiedelmet, hogy ha jól érzem magam, megbántok vele másokat, és emiatt nem fognak szeretni.
Mi az a szerelem, miért süket és vak, és miért ránt a nyomorba, ha nem megfelelő partnert választunk? Vekerdy egyik előadásában kristályhoz hasonlította a szerelemben a partnerre kivetített képet, a nárcisztikus személyiségzavar kapcsán "love bombing"-nak definiálják az első három hónapot – a rózsaszín szemüvegben töltött elvakult időszakot. A kognitív viselkedésterápia pedig Pygmalion hatásnak nevezi az őrült vak szerelmet, amit átélni csodálatos, ugyanakkor ijesztő és a teljes őrülethez hasonló "tüneteket" produkál a szerelmes agy, hiszen úszik a dopaminban, de ez már csak biológia. Szóval akkor a biológia a hibás? Kezdjük a fogalmak tisztázásával! Egocentrizmus, önzőség, és a nárcisztikus és borderline személyiségek önpusztító kombói – Dr. Bánki György és Barbara, a nárcisz coach előadásainak alapján – Kognitív viselkedésterápia. Mi az a nárcisztikus love bombing? A love bombing az az időszak, amikor a nárcisztikus személyiségjegyekkel, vagy személyiségzavarral, rosszabb esetben pszichopatikus jellemvonásokkall rendelkező fél "meghódítja az áldozatát". Az első három hónap a vak szerelemről szól, a kötődés kialakításáról, amikor a nárcisztikus partner mindent megtesz, hogy párja a legjobbnak, a legszebbnek, a tökéletes, nagybetűs nagy betűs Ő-nek érezze magát a kapcsolatban.
Sokan a családot említik, a gyerekek óvását, és a félelmet, illetve az abban való reménykedést, hogy majd jobb lesz a helyzet. Ez hatalmas tévedés, sajnos nincs kiút, amíg a sérült, beteg személyiségű fél irányít. Az is gyakran megtörténik, hogy már gyerekként erre szocializálódtak – többnyire a nők –, ezt látták otthon, mivel az édesanyjuk is kitartott az agresszív apa mellett. Mit érez a nárcisztikus személyiség. A lelket nyomorító "emléket" nem lehet levenni, mint egy koszos ruhát. Mások az anyagi függőség miatt tűrik a gyalázatos bánásmódot, ami nem fizikai bántalmazás, hanem lelki terror, s a megcsalás. Ezek olyan megalázó, lélekölő állapotok, amikben tilos bent ragadni. - Mit tehetnek a nők akkor, ha egyedülálló élethelyzetüket használják ki a sérült személyiségű, gyakorta aberrált férfiak, s a zaklatást így kell eltűrniük, olykor épp a volt férjtől, egykori társtól? - Mostanában, akár online terápiákon – a poszt-COVID-traumás páciensek mellett – épp azok a hölgyek tárják fel legmélyebb abúzussal járó élethelyzetüket, akiket volt férjeik, élettársaik zaklatnak, akik többsége már új párkapcsolatban él, megnősült, és mindig biztos akar lenni abban, hogy az ex párnak nincs senkije.
Mikor az ember egy adott szituációban van hajlamos szubjektívan átélni az élményeit, így nincs meg az objektivitás – de ez teljesen természetes, hiszen csak emberek vagyunk. a másik nagy igazság hogy nem érdemes belemenni egy kapcsolatba úgy hogy meg akarjuk változtatni a másik felet még akkor sem ha azt gondoljuk hogy ez az ő fejlődését viszi előre. hiszen ha valakiben nem fogalmazódik meg az önfejlesztés vágya, gondolata, akkor ezt mindenféleképpen káros erőltetni. Az objektivitás valamint a teljes kép összerakásához a saját életünkről, szükségünk lenne, illetve szükségünk is van arra hogy barátaink családtagjaink, sőt akár ellenségeink – tükröt tartsanak elénk. Mit érez a nárcisztikus szociopata. Elég csak visszaemlékezni Nárcisszosz esetére, aki a saját tükörképét bámulva fulladt bele a patakba. Azonban most a social distancing és a COVID-19 időszakában mindannyian elszeparálódtunk a szeretteinktől továbbá elválasztódtunk barátainktól, sőt leszakadtunk a Karl Gustav Jung által megfogalmazott, úgynevezett kollektív tudattalanról a reális térben és időben.