A vers témáját egy fel nem oldható mitikus szimbólum adja. Ki lehetett volna fejezni egy egyszerű mondatban is, de úgy csupán egy szubjektív véleményt jelentett volna, így viszont elrejtve a szimbólumok kibogozhatatlan és megfejthetetlen sűrűjében már általános érvényűvé vált. "Ady világa szörnyekkel népesül be, a valóság látomásokból áll. És mitologikus fogalomalkotásának lényege éppen ez a kísértetiesség. Ady Endre Az Ős Kaján. Az Én és a világ viszonyának ellentmondásai testet öltenek. Ady egyéni magányossága, vergődése, keresése, kétségbeesése, életvágya megszemélyesülnek és mint mitologikus lények lépnek szembe vele. Az ős Kajántól a Disznófejű Nagyúrig e mitologikus figurák egész légióját teremtette meg Ady képzelete. Versei tele vannak megbabonázott tájakkal és varázslatokkal. " Révai József Ady mitologizálása hasonlít a népköltészetéhez, ami a társadalom erőit személyesíti meg, de nála a külső világ mintha csak a belső, a lélek kivetülése volna. "És a belső kísértetiesség abból származik, hogy Ady úgy érzi, hogy a vak világban ő lát egyedül. "
Nem elég a kietlen, kopár városrész szomorú hangulata, még az időjárás se kedvezett Adynak: a ködös, nyirkos, latyakos, saras, huzatos tél is lehangolta. Ekkor érkezett meg Párizsba Révész Béla, Ady legjobb pesti barátja, akitől a költő vigaszt remélt, de hiába. Barátja amolyan Jókai-típusú, naiv, derűlátó, önáltató, gátlásos, félénk egyéniség volt, akinek a jelenléte csak arra volt jó, hogy a költő még kísértetiesebbnek érezze saját belső tépettségét. Révész "hazug optimizmusa" nem volt vigasztaló az elkeseredett Adynak. Ady Endre: AZ ŐS KAJÁN. Ilyen környezetben született Az ős Kaján: Ady érezte, hogy milyen lehetne az élete, és hogy ehhez képest milyen a valóság. A felhalmozódott szomorúság, fájdalom és reménytelenség hozta felszínre lelkéből a régen érlelődő mondanivalót. Az ős Kaján Bibor-palástban jött Keletről A rímek ősi hajnalán. Jött boros kedvvel, paripásan, Zeneszerszámmal, dalosan És mellém ült le ős Kaján. Duhaj legény, fülembe nótáz, Iszunk, iszunk s én hallgatom. Piros hajnalok hosszú sorban Suhannak el és részegen Kopognak be az ablakon.
A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT "Ady első stílusának korszakát a későbbitől az különbözteti meg, hogy itt-ott rejtve-lopva, olyankor, mikor az ember legkevésbé sincs felkészülve ellene, szentimentális formák vannak elhelyezve a verseibe, gondosan eltakart vermek, melyekbe a gyanútlan olvasó belehull és meghatódik. " Szerb Antal A nyolcadik versszakban mit sem érő költészetét – törött lantját – is felajánlja törött szívével egyetemben, de mindez hatástalannak bizonyul, mert ős Kaján nem ereszti, nem hagyja nyugodni, pihenni, az Élet pedig tovasuhan, csak "robogva jár, kel, fut" a korcsmaablak alatt. Ady Endre Az ős kaján elemzése - Irodalom kidolgozott érettségi tétel. Tehát hiába próbál kiszakadni a jelenlegi életviteléből, már nem engedik a körülmények, a hírnév is csak fárasztja, akárcsak a szerelem. Az "Uram, kelj mással viadalra" sor jelentheti a kor vezető értelmiségét, akik sokáig támadták a költőt, nem fogadva el költészete újszerűségét. A tizedik versszakban megszólal Ady magyarság verseinek fő motívuma és kérdése: "Mit ér az ember, ha magyar?
E versek a magyar tájköltészet hagyományát újították meg. A táj Ady verseiben nem természeti, hanem olyan kulturális környezetet jelent, amelyben a Petőfi által eszményített Alföld "halálszagú, bús magyar róna", az elmaradottság szimbóluma lett. Ady a verseiben gyakran felvett messiásszereppel nemcsak a küzdelem iránti vágyat, hanem a küzdelem reménytelenségét is hangoztatta. A magyar Ugaron című versben az Ugar Magyarország metonimikus képe. Egyszerre jelent megművelésre váró, termékeny földet és magára hagyott, elvadult parlagot. A parlagiasság a műveletlenség szimbóluma, amely minden magasabb rendű életet megfojt maga körül. "Elvadult tájon gázolok: Ős, buja földön dudva, muhar. " Az elvadult táj látványa a vers végén látomássá tágul: "S egy kacagó szél suhan el A nagy Ugar felett. " A "kacagó szél" kísérteties, hátborzongató képe véglegesíti a költői én hiábavalóság-érzését: itt minden a megújulásra irányuló törekvés kudarcra van ítélve. Ady magyarság verseiben a lírai én és a külvilág között feloldhatatlan ellentét feszül.
Pusztán egy országot, ahol élünk vagy ennél mégiscsak többet? Hozzátartoznak-e a haza fogalmához a családunk, a barátaink? Hozzátartozik-e mindenki, aki itt él és magyarnak vallja magát, még ha nem is értünk velük mindenben egyet? Valószínűleg igen. Hiszen mindannyian egy nyelvet beszélünk: közös múltunk, kultúránk nyelvét, amelyet örökségként kaptunk. Nem mindegy, hogyan gazdálkodunk vele. De tudnod kell azt is, hogy amennyiben egy kultúra gőgösen bezárkózik magába, és elutasít mindent, ami új, halálra ítéli magát. A tradíció, a hagyomány nemcsak segítheti, de gátolhatja is a nemzeti haladást. Íróink közül sokan kényszerültek szembenézni Magyarországnak a nyugati kultúrához viszonyított megkésettségével, elmaradottságával. Janus Pannonius barbár, műveletlen tájnak nevezte a hazáját, amelynek a kultúráját ő akarta a verseivel felvirágoztatni. A nemzetféltés a magyar romantikus költészetben a nemzethalál víziójával párosult. Gondolj csak Vörösmarty Mihály Szózatára! Ez a nemzetféltő aggódás a romantika kora után sem szűnt meg teljesen.
Utolszor meghajlok előtted, Földhöz vágom a poharam. Uram, én megadom magam. " S már látom, mint kap paripára, Vállamra üt, nagyot nevet S viszik tovább a táltosával Pogány dalok, víg hajnalok, Boszorkányos, forró szelek. Száll Keletről tovább Nyugatra, Új, pogány tornákra szalad S én feszülettel, tört pohárral, Hült testtel, dermedt-vidoran Elnyúlok az asztal alatt. A sorozat további részeit erre találja.