2018. március 10., szombat, Kiscimbora Szolga voltam, szolga, jó két ló szolgája. Nem mehettem addig én az iskolába, míg a két jó lovat meg nem abrakoltam, s szénával a jászlat jól meg nem pakoltam. Etettem, itattam, s míg a zabot nyelték, fölmondtam magamban az aznapi leckét. Iskola után is először a pajta, azután jöhetett csak a számtanpélda. Sokszor sírdogáltam – emlékszik a jászol –: "jaj, csak el ne késsem ma az iskolából". Szidtam a lovakat, mért esznek oly lassan. Egyszer az egyiket még meg is haraptam. Kányádi Sándor: Kenyérmadár (Kriterion Könyvkiadó, 1980) - antikvarium.hu. Délben aztán, mire elpárolgott mérgem, a megbántott lótól bocsánatot kértem. Mert jó barátom volt nekem az a két ló. Nem kellett az ostor, elég volt a jó szó. Igazságos hű társ voltak mind a ketten, lépésbe vittek, ha el-elszenderedtem. Olvasni is tudtam a hátukon ülve, hajóként ringattak hasig érő fűbe'. Megálltak, ha árok- vagy gödörhöz értek, s mint ahogy én tőlük, engedelmet kértek. Prüsszögtek, horkantak. Elég volt, ha térdem jelezte az irányt, bólintottak: "értem". Becsuktam a könyvet, s csak azt mondtam: rajta!
Szersén Gyula Portréja az Active Studio oldalán Földi Tamás felvétele Életrajzi adatok Született 1940. november 22. [2] [3] Budapest [1] Elhunyt 2021. március 17. (80 évesen) [4] Budapest Származás magyar Házastársa Vas Mária (1964–2021) Pályafutása Iskolái Színház- és Filmművészeti Egyetem Aktív évek 1958–2021 Híres szerepei Páris Shakespeare: Rómeó és Júlia Díjai Jászai Mari-díj 1986 További díjak Tolnay Klári-díj Szersén Gyula IMDb-adatlapja A Wikimédia Commons tartalmaz Szersén Gyula témájú médiaállományokat. Szersén Gyula ( Budapest, 1940. november 22. – Budapest, 2021. március 17. ) Jászai Mari- és Tolnay Klári-díjas magyar színművész. Élete [ szerkesztés] Szülei Szersén Gyula és Szeszák Margit voltak. Testvérei: Szersén Margit és Szersén Éva. Mátyásföldön nevelkedett, a Corvin Mátyás Gimnáziumban érettségizett. Az 1956-os forradalom idején gimnazistaként jelen volt a Sztálin-szobor ledöntésénél. 1965-ben kapott oklevelet a Színiakadémián, bár 1958-tól már szerepelt az Állami Déryné Színház és a Vígszínház színpadán.
Az első néhány epizód zseniálisan mutatja be, ahogy a szakértelem helyett a történelmi ismereteire és a jó szívére hagyatkozó laikus férfi megpróbálja kiismerni a magát egy számára idegen, felettébb sznob, a népet szolgaként kezelő rendszerben. A beiktatás előtt kötelező a retorikai foglalkozás, a kanál-kés-villa trió mellett elvárás a körülbelül tízszer ennyi evőeszköz ismerete, minden ételfajtához külön szerszám dukál, a teljes gardróbcsere a luxusmárkákat hírből sem ismerő tanár számára szintúgy kötelező. Goloborodko a sminkesből, öltöztetőből, szakácsból, ételkóstolóból, istállómesterből, masszőrlányokból és tucatnyi testőrből álló stábbal a háta mögött vág bele az elnökségbe. Szerény ember lévén nem fűlik a foga az efféle rongyrázáshoz, ezért elhatározza, hogy fellép a nép kizsákmányolása ellen. Igen ám, csakhogy mi sem lehetetlenebb vállalkozás ennél. A főszereplő szavaival élve az elnöki foglalkozásban az a legnehezebb, hogy nem minden tőle függ… Az ítélőképességét kezdetben semmi sem vakítja el, és a későbbiekben is legfeljebb egy-két csinos hölgy, bár az utóbbi kijelentés a teljes sorozat ismerete nélkül cáfolható… A krízishelyzetekben Goloborodkóból előtör a történelemtanár, és megelevenedik előtte a múlt.