A diagnosztikus folyamatban többféle megközelítésmód létezik, melyek a probléma jellegétől függően, illetve a vizsgáló szakemberek vagy mások által feltett kérdésektől, a szakmai felkészültségtől, továbbá a körülményektől függően alkalmazható. A diagnosztikus munka alapfeltétele, hogy olyan zavartalan körülmények között vizsgáljuk az egyént, amelyben a képességei maximumát nyújthatja, és megismerhessük, hogy mely képességterületei segítik vagy hátráltatják a társadalmi beilleszkedését ( Gereben, 2004). 1. 1. ábra: A diagnosztikus megközelítési lehetőségek (forrás: Gereben, 2004; 94. 1.1. A diagnosztika fogalma, modelljei | Gyógypedagógiai pszichodiagnosztika. o. ) Az ábrán jól láthatók az egyes diagnosztikus megközelítési módok, melyeket a továbbiakban Gereben (2004) alapján ismertetünk: Státusdiagnosztika Az aktuális állapot megismerése, feltárása, megfogalmazása egy adott időszakban Lehetőség a fejlettségi szint komplex megítélésére egy bizonyos életkorban (pszichológus, orvos, logopédus, fejlesztőpedagógus számára) Részképesség, részteljesítmény (pl.
Ezek a kezelések a következők: Stressz és fájdalom csökkentés alternatív megközelítése – degeneráció, sérülés, fájdalom, anyagcsere, hormonok, neurológia, relaxáció, alvásjavítás, emésztés, jól lét, oxigén ellátás, izom felépítés, rugalmasság, koordináció, immunstimulálás, krónikus fáradtság, gyulladásgátlás, tanulási nehézség, vércukorszint, paraszimpatikus-, szimpatikus-, és autonóm idegrendszer harmonizálása.
A tanulás tanításának alapjai. Comenius Bt., Pécs, 2002. 277. o.