Ez a film kiüt, mint egy lórúgás, mert olyan, mintha egymás mellé tennéd a Django elszabadul és az Aljas nyolcas legütősebb jeleneteit, és megszoroznád tízzel. Mindenkinek kötelező látni! Ítélet: 8/10 Kiknek ajánljuk? Mindenkinek, aki szerint a Netflix csupa ócska gagyit ont magából szakmányban – A vadnyugat törvényei szerint garantáltan nem fércmű! A SZESSÖN című sorozatának meghívott vendége Szabó-Kulcsár Edina, aki egy eddig ismeretlen oldalát mutatja meg. A tévében többször is láttuk már, a social médiában is sokan követik, de azt talán még a legnagyobb rajongói sem sejtik, hogy mennyire tud gitározni.
A legtöbb western moziban nem szokványos, hogy szinte csak afroamerikai karakterek futkároznak fel és alá a sivatagos terepen, de itt mégis így történt, még hozzá úgy, hogy az nem hatott erőltetettnek (bár néhány sor, amit a rasszizmus elleni propaganda miatt adtak a karakterek szájába, az kicsit erőltetettnek hatott). Ami viszont mindenképpen gyengesége volt a filmnek, azok maguk a karakterek voltak. A két főszereplőn kívül mindenki személytelennek, elsietettnek hatott, mint akiknek nem is volt előéletük, csak akkor léteztek, amikor maga a film is, a személyiségeik sem kompenzáltak eléggé. Ami a történetet illeti, nem ez volt a legbonyolultabb a filmtörténelem során, de szórakoztató volt és fel is tudott mutatni néhány csavart azért. A Rufus Buck banda tagjai Személyes véleményem Nem A vadnyugat törvényei szerint lett minden idők legnagyobb alkotása, még a western műfaján belül sem a legjobb, de mindenképpen kellemes csalódást okozott. A színészek közti kémia és alakításaik valamelyest ellensúlyozzák karaktereik jellemtelenségét.
Bill Pickett képes volt a szarvánál legyűrni a marhát, és Buffalo Bill-lel utazott egy cirkuszban. Cathay Williams magát férfinak álcázva vonult be az amerikai hadseregbe. Minden név, amit a film kölcsönvett, izgalmas sztorikat rejt, amelyekből egyet sem mond el. Hogy Samuel miből merített az elég egyértelmű, ám az, hogy mit akart átadni a filmmel, már kevésbé. A vadnyugat törvényei szerint alapjaiban véve egy bosszúfilm, két ellenséges banda harcának története. Ebben a feldolgozásban Nat Love még gyermek volt, amikor Rufus Buck, egy hírhedt bandita megölte a családját és egy keresztet vésett a kisfiú homlokába. A törvényenkívülivé cseperedett Love küldetése, hogy leszámoljon szülei gyilkosaival. Bosszúhadjáratának vége felcsillan, amikor a korábban börtönbe zárt Buck kiszabadul, és beveszi magát Redwoodba, egy általa alapított településre, ahol az Ígéret Földjét próbálja megteremteni a feketék számára. A két pisztolyhős persze nem egyedül áll, mindkettőnek megvan a maga bandája, és mindkét oldalra nagy neveket sikerült összeválogatni.
A Dutton-família: Elsa, Margaret, James és John Dutton (Isabel May, Faith Hill, Tim McGraw és Audie Rick) Fotó: Paramount Az 1883 nem is annyira epizodikus sztorijával, hanem jól megírt karaktereivel, magvas dialógusaival és határvidéki hangulatával hódít. James Dutton és neje szerepét meglepő módon a country zene álompárjára, Tim McGrawra és Faith Hillre osztották. Mindkét színész-énekes valójában a Yellowstone -ban debütált a szerepében, de ez az előzmény az, amivel rá is szolgálnak. És nem azzal, hogy dalra fakadnak. Karaktereiket a szülői attitűd mélyíti el igazán. Sam Elliott olyan, mintha indiánkezek faragták volna bele az amerikai pusztába. Szinte kortalan benyomást kelt ösztövér alakja, és lubickol a csiszolatlan kapitány szerepében. Hamarabb kétvállra fektet egy egész bölénycsordát, minthogy megbirkózzon a feldolgozatlan gyászával. A sorozat abszolút sztárja Isabel May, Dutton lánya, Elsa szerepében. Vele helyet kap a szériában a női nézőpont. Vajon hol rejtőzhetett eddig ez a lány, akinek arcán mintha Jennifer Lawrence és Florence Pugh vonásai keverednének?
Itt a rasszizmus ilyen szinten nem játszik szerepet, szinte egy alternatív valóságot kapunk. A fehérség a "fehér város" formájában tűnik fel, ahol nemcsak az emberek fehérek, de az épületek és a lovak is. A jól működő vonások azonban szétszóródnak a filmben, amelynek cselekménye nem tudja megindokolni a több mint kétórás játékidőt. Hiába kapunk a bosszútörténet mellé szerelmi szálat és a Pickett-Beckwourth-féle komédiázást, a film a végére elveszti a lendületét. Még a végső leszámolást (ami nagyjából húsz perc) is tönkre teszi a rossz vágás és az ellenséges cowboyok kiapadhatatlansága, akik minden logika nélkül teremnek elő a jelenetben, csak azért, hogy Nat Love-ék lepuffantsák őket. A kiforratlan és következetlen karakterek pedig lehetetlenné teszik, hogy egy-egy elkerülhetetlen halál bekövetkeztekor bánatot vagy elégtételt érezzünk. Egy szűkebbre fogott alkotásban jobban kidomborodott volna az a stílusos, vagány megvalósítás, aminek a jegyeit egyébként magán viseli a western. Számomra azonban mégis az a film legnagyobb bűne, ahogy ezeket a fantasztikus életúttal rendelkező történelmi személyeket elherdálta.