Ninini: Ott az ürge. Hű, mi fürge, Mint szalad! Pillanat, S odabenn van, Benn a lyukban. Petőfi Sándor: Arany Lacinak : hungarianliterature. A mi emberünk se' rest, Odanyargal egyenest A lyuk mellé, S beleönté A veder vizet; Torkig tele lett. A szegény kis ürge Egy darabig türte, Hanem aztán csak kimászott, Még az inge is átázott. A lyuk száján nyakon csipték, Nyakon csipték, hazavitték, S mostan... Itt van... Karjaimban, Mert e fürge Pajkos ürge Te vagy, Laci, te bizony!
A költő leghűbb életrajzírója a verse. Legalább is annak, aki tud verset olvasni. Arany János első nagykőrösi esztendejét pontosabban össze lehet rakni a költő tiz verséből, mint az emlékezésekből, okiratokból vagy tárgyi emlékekből. A vers az igazi olvasónak még azt a közérzetet, azt a szívnyomást vagy fejgörcsöt is elárulja, amelyben született.
Már hanyatlott a nap nyugovóra, Még sem jött a pandúr kézfogóra, Vagy ha jött is, más úton kerűle, Cifra Laci új gondba merűle, S gyilkos lassúsággal elsunnyogva, Behúzódott a sűrű pagonyba. És eltűnt az éjnek homályában, Ki merné most kisérni nyomában? Sötét igen az erdő sátora, Ha nem világítja hold sugara, Csak orzó vad és bujdosó legény, Igazul el tekergős ösvényén, És aki les vadat és bujdosókat, Ösmer benne minden szöget-lyukat. De mily zaj ez, milyen rivalkodás? Egymást éri a puskaropogás, Laci aligha meg nem ütközött, Nagyon lángol ott a nyíres között, S hogy elnémult a sürű puskaszó, Keveregve hallik sok kemény szó, S a zaj elhúzódva a pagonybúl, A veszprémi országútra vonúl. * Most is fenn áll a bakonyi csárda, Van bora, kenyere, szalonnája, Pihenést ad fáradt utazónak, Néha rejteket a bujdosónak. De miolta haraggal elmene, Cifra Laci, nem fordult meg benne, A nyalka fi vajh hová lehetett? Annó mikor felelni kellet elsirtam magam, mert elfelejtettem az utolsó 3 versszakot. : FostTalicska. Hogy Bakonyban híre is elveszett. Rosz kenyér a bujdosó kenyere, Nincsen neki se nyugta, se helye.
Szalonta, 1847. június 1-10. Laci te, Hallod-e? Jer ide, Jer, ha mondom, Rontom-bontom, Ülj meg itten az ölemben, De ne moccanj, mert különben Meg talállak csípni, Igy ni! Ugye fáj? Hát ne kiabálj. Szájadat betedd, S nyisd ki füledet, Nyisd ki ezt a kis kaput; Majd meglátod, hogy mi fut Rajta át fejedbe... Egy kis tarka lepke. Tarka lepke, kis mese, Szállj be Laci fejibe. Volt egy ember, nagybajúszos. Mit csinált? Elment a kúthoz. De nem volt viz a vederbe', Kapta magát, telemerte. És vajon minek Merítette meg Azt a vedret? Tán a kertet Kéne meglocsolnia? Vagy ihatnék?... nem biz a. Telt vederrel a kezében A mezőre ballag szépen, Ott megállt és körülnézett; Ejnye vajon mit szemlélhet? Tán a fényes délibábot? Hisz olyat már sokat látott... Vagy a szomszéd falu tornyát? Hisz azon meg nem sokat lát... Vagy tán azt az embert, Ki amott a kendert Áztatóba hordja? Arra sincsen gondja. Mire van hát? Kánikulai strófák – Wikiforrás. Ebugattát! Már csak megmondom, mi végett Nézi át a mezőséget, A vizet mért hozta ki? Ürgét akar önteni.
Egy csárda áll Bakony erdejében, Nagy a híre három vármegyében, Magas bükkfák lengenek fölötte, Csörgő patak futkos körülötte. Hamis hely ez, bujdosók tanyája, Ember legyen, ki betér alája, Minthogy Cifra Laci iszik benne, Ki az ördögnek is neki menne. Ilyen legény egyszerre csak egy van, Noha csárda több van a Bakonyban. Már ültében látni, milyen derék, Úgy ül ott a padon, mint a vasék, Hát ha feláll, száz közől kiválik, Asztal hídjától ér gerendáig, S minő nyalka az ármányos fia! Be válnék belőle szép katona, Forgós csákó be jól állna fején, S ha tarsoly ugrálna kardhüvelyén, Hét országba nem volna oly huszár, Talán úgy is hadak fia volt már. Talán még sem, mert a haja megvan, S arcát veri jó vastag csomókban, Széles kalap van nyomva reája, Arany sikkal himes karimája, Kék selyembül függő szalag rajta, Szellő játszadozva lobogtatja. Hát a szűre? cifra, mint a manó, Egy hétig dolgozott rajt' a szabó. Csak úgy ég a sok veres posztótúl, Ilyesmit nem látni, csak a Dunán túl. Vizfolyás és patkó, és tulipán, S egyéb varrások ellepik cifrán, S mint tarka madár a fa tetején, Könnyen fityeg magas válla hegyén.
"Korcsmárosné, verje meg a ragya, Azt a pint bort be soká nem adja, És te dudás, befagyott-e a szád? Fújj bele, ha reped is a dudád. " Igy szól, szűrét balvállára veti, Jobbik vállát rezes csatja lepi, S kifehérlik gyönge gyolcs ruhája, Bő ünge és még bővebb gatyája. Aranycsipkés fátyol lebeg nyakán, Tarka selyemkendő a derekán; S amint kalapját fejébe nyomja, S föltüremlik széles ünge újja, Csudálni kell a karját, oly fehér, Piros képén majd kicsattan a vér. "Úgy ni, dudás, hordja el a kánya, Ez Cifra Laci kedves nótája. " Szól, s ugyan megrakja kanászmódra, Ugró-, düllögő- és dobogóra. Baltája, mint sebes istennyila, Suhog, villog pergő újjaiba', S mint a rázott árvafűz ágai, Hánykolódnak gatyája rojtjai. De nyílik az ajtó csikorogva, S Cifra Laci megáll elbámulva, Gerendába vágja a baltáját, S ölelésre nyujtja a két karját. Ki az, aki az ajtót kitárta, Cifra Lacit úgy megbabonázta? Annyi igaz, hogy ugyan derék csont, Kacki, hegyes, begyes és körmönfont. Zöld cipellő, kék harisnya, Sarkig érő veres szoknya, Csipőn szoros fehér kötény, Kék selyemből fodros mellény, Rövid üngújj dagadóra, Nyakkendőcske szorítóra, Ezüst csat, mell-ékesítő, Kalárisgyöngy nyakkdiszítő, Rézkarika fúrott fülben, Fésű magas, sürű fürtben.