A Bartók című vers 1955-ben íródott Bartók Béla halálának 10. évfordulójára, és a Színház és mozi című hetilapban jelent meg 1955 októberében. Az országban ekkor rendkívül rossz volt a közhangulat. A lapot a pult alól elkapkodták, mivel már a vers megjelenése előtt híre ment, hogy a kommunista hatalom megpróbálta betiltani a költeményt (a számot elkobozták, a szerkesztőt elbocsátották). A közvetlen politikai mondandó felcsigázta a közönség érdeklődését. Bartók című versével ugyanis Illyés Gyula a korabeli hivatalos kultúrpolitika becsmérlő, primitív véleményét bírálta, mely szerint Bartók zenéje kusza és diszharmonikus. Sorsod művészete 4 - Gérecz Attila versei és utóélete. A vers hivatalosan csak Illyés Kézfogások című kötetében jelenhetett meg, mely 1956-ban jött ki a könyvhétre. Bartók Béla 1945 után világszerte híres és elismert zeneszerző lett, a legnagyobbak között tisztelték és ünnepelték. Közben itthon egyre jobban kiszorult a zenei életből, mert a korszak vezető kultúrpolitikusai (pl. Révai József) dekadensnek, a néptől elidegenedettnek tartották.
A szép, a jó, a hasznos, mihelyt elkészül, az élethez áll. Minden jó mű egy-egy szabadságharcos. Légy hű magadhoz, olyanokat alkoss, ne fogja a halál! Illyés Gyula: SZÁMADÓ Őszül hajam, mélyülnek a redők. Több egyre köröttem a fiatal. Vakoskodván érzek szomjú erőt, legyek a legmesszebblátó magyar. Lappangó juhász-számadói gond susogja, nem mehetsz még, munka vár. Őriznem kell egy nem-enyém vagyont. Rám néz egy jégverés-csöpülte nyáj. étszóratván, ős lápokba vonult hite-konok község hű papjaként (kit azzal áld, amivel ver az Úr! ) templomtalanul, palásttalanul (s vívódva folyton, mit hoz ránk az ég) kell osztanom úrvacsorát s ígét! Illyés Gyula: Családi ékszer Volt gyűrűm, órám, láncom... Illyés gyula versei magyar. rendre mindet elvesztettem. Kincsül ezt forgatom: húztuk anyánkat szánkón a havon a tó felé; jegén apánk keringett. Illyés Gyula: Egy jót lélekzeni Egy jót lélekzeni, tán még segíthetne. Belélekzeni a kék fellegekbe. Beinni a mennyet, azt a habos távolt. A tüzet a napból, mint egy jó pohár bort. Estéli mezőkről a harmatos zöldet.
Ezután a táj felé fordul a költői szemlélet. Leperzselt föld, hang és ember nélküli, kietlen, jeges vidék. Minden holttá dermedt. A levegő tiszta áttetszőségében a dolgok szerkezetéig látni. A jelenségek ebben a költeményben is kettős értelműek: a "szép embertelenség" az ember nélküli tájra is vonatkozik, és az ember kozmikus magányát is jelenti. Az egész verset áthatja a dinamika. Az ember nélküli táj után az élő emberi világba vezet a vers. Először a távoli hegyek között lévő tanyát látjuk. A hazatérő földműves alakja egyszerre reális és mitikus. Az ember elidegenedett munkájától, eszközeitől, környezetétől. Ezután ismét perspektívaváltás következik, elhagyjuk a kis tanya világát, és a kép az éjszaka fölszállásával a végtelenbe tágul. A csend világába érkezünk. A téli éj kozmikussá tágul. Már csak az éber tudat működik, az elme ráeszmél a bebörtönözöttség, a lelakatoltság állapotára. Az ész sikeres harca nem oldja fel a szív keserűségét. Visszatér az ember nélküli pusztaság képe is. Aztán feltűnik a tehervonat látványa, és ez ismét visszavezet az emberi világba.