Húsvéti képeslapok /Easter 71 Képeslapküldő galéria /e-card | Place card holders, Happy easter, Easter
HÚSVÉT - Húsvéti képek, versek, képeslapok, köszöntők, humoros locsolóversikék
Segítségeddel állatvédelmi központunk, állatotthonunk, állatmentő tevékenységünk, állatvédelmi feladataink válnak könnyebben elvégezhetőbbé, azaz támogatásod révén egyre több bajban lévő kutya / macska menekülhet meg! Az eredmények támogatóinkkal közösek! Köszönjük! Állatmenhely, kutyaotthon, macskamentés, gazdikereső, felelős állattartást segítő szemléletformálás támogatásával kérjük, hogy segíts Te is! Áldott húsvéti ünnepeket képek letöltése. Kérjük támogasd az állatok védelmét adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlással! Orpheus Állatvédő Egyesület tevékenységét. Adó 1% felajánláshoz adóbevalláskor ezt az adószámot add meg: 18464654-1-06
304 Az éjféli égbolt (The Midnight Sky), rendező: George Clooney, szereplők: George Clooney, Felicity Jones, Caoilinn Springall, amerikai filmdráma, 118 perc, 2020. (13) #mindmeghalunk A magányos tudós a Föld egyetlen élhető pontján, a sarkvidéken (he-he) próbálja meg felvenni a kapcsolatot egy sokéves küldetésből visszatérő úrhajóval, mondanivalójának lényege, inkább forduljanak vissza. Clooney egy sokak által dicsért könyvből csinált filmet, de a saját gondolataiba temetkezve nem élt ennek előnyeivel. A nem túl távoli jövőben (2049) biztos, ami biztos alapon az emberiség párhuzamosan dolgozik a Föld megmentésén és lakható világok felfedezésén. Miközben itthon próbáljuk visszafordítani a visszafordíthatatlant, űrhajókat küldünk szerte a világűrbe, hogy ezek legénysége rátaláljon új otthonunkra, ahol békében és biztonságban élhetünk és amit – talán tanulva a hibáinkból – nem cseszünk szét. Idővel a meccs eldőlni látszik, egy nem részletezett globális katasztrófa következtében a megmaradt kevesek a föld alá kényszerülnek, ahol a csodára várva szép lassan felélik a tartalékaikat, Csak egy tudós van talpon a vidéken, Augustine ( George Clooney) a messzi Északon húzza meg magát és próbálja felvenni a kapcsolatot a távoli küldetésből visszatérő űrhajókkal.
Ebből a transzgenerációs predesztinációból kitörni nagyon nehéz, főleg, ha az ember, benne lévén, képtelen felismerni, csak sodródik parttalanul keresztül az életén. Az éjféli égbolt hősei a Földet sújtó tragédia révén most lehetőséget kapnak a változásra, de vajon képesek-e élni vele? Párhuzamos történetszálaik metafizikai szinten nagyon is összeérnek, és egymásra rezonálnak. A világ körülöttük alkonyi fénybe borul, de a világaikban még felkelhet a nap. Mint egy transzcendens időutazás, amelyben a remény reményt szül. Érdemes megnézni, hogy George Clooney-nak hogyan sikerül ezt a belső vívódást ábrázolnia a Netflix adaptációjában. Brooks-Dalton tájleírásai – szóljanak az űr végtelenségéről vagy a sarkvidék hóborította kietlenségéről – magával ragadóak, és tökéletesen tükrözik a szereplői lelkivilágát. Visszaemlékezéseikben számot vetnek esendőségükkel, melyekért nem ítélhetjük el őket, hiszen a könyv másik oldalán is gyarló ember ül, nem igaz? Brooks-Dalton hőseinek éjféli égboltja ablak a saját ürességükre, amelynek mélyén, mint égen a csillagok, ott pislákolnak emberségük szikrái.
Meghatónak és mélyfilozofikusnak szánt, a könyveredetijét szinte semmibe vevő látványlufi lett a Netflix egyik legjobban várt filmje, George Clooney The Midnight Sky (Az éjféli égbolt) című sci-fije. Spoileres filmkritika. Az emberiség végóráit éli. Evakuálják az anyaországuktól és családjaiktól távol élőket, de van, akinek nincs hová hazamenni. Így hát Augustine (George Clooney) ottmarad a sarkköri csillagvizsgáló- és rádióállomáson, élni az antiszociálisok megszokott életét, amíg az egészsége és a túlélőkészlet (no meg a szennyezetlen levegő) engedi. De egy nap furcsa dolog történik: rátalál egy ottfelejtett kislányra, Irisre, és a morcos, öreg csillagász rájön, hogy valamit nagyon elrontott az élete során. Mindeközben a Jupiter térségéből a Földre tartó űrhajó utasainak, köztük is kifejezetten a kommunikációs specialistának (Felicity Jones) kellemetlen napokat okoz, hogy elveszítették az összeköttetést az Irányítással. Majd egyszer csak létrejön a két történetszál között a kapcsolat.
A vég közeledtével a bűneikkel való együttélés okafogyottá válik. Mihez kezdhetnek hát velük? Miközben a fenti és a lenti semmi közepén mindketten a túlélésért küzdenek, az igazi harcot lélekben vívják. A múlt utánuk nyúl, és átcsap rajtuk. Gyarlóságuk a tudatalatti felszínére bukkan – kinek ilyen, kinek olyan formában -, és ha önmagukat képtelenek is legyőzni, de szembesíthetik magukat gyengeségeikkel. Orvos-Tóth Noémi: A generációk úgy illeszkednek egymáshoz, mint gyöngyszemek a gyöngysoron - Könyves magazin Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus és terapeuta, a párkapcsolatok szakértője, a transzgenerációs szemléletet majdnem húsz éve kezdte kutatni. Örökölt sors című kötete decemberben jelent meg, de olyan népszerű, hogy azóta gyakorlatilag tábort vert a sikerlisták élén. A könyv tanulmányokon keresztül azt a kijelentést tárgyalja, miszerint felmenőink életének történései sejtszinten öröklődnek az utódokban, és mindez hatással van a jelenünkre. Bizonyos szempontból mindketten saját életük Don Quijotéi: szélmalmaikat generációs családi minták rajzolják föl, amelyek láthatatlanul determinálják sorsukat.
A százperces játékidőt jól kezelte Mike Cahill író-rendező, aki a másik pozitívum volt, amiért igent mondtam a filmre. Cahill ezúttal sem okoz csalódást, örülök, hogy készülnek még ilyen sci-fik, amelyek picit felébresztik az embert. Nos, ha őszinte akarok lenni, sem Owen Wilsontól, sem pedig Salma Hayektől nem vártam semmit, ennek ellenére tökéletesen hozták a rájuk írt szerepet, amit nyilván kisujjból kiráztak, de kellett hozzá ez a sztori is, hogy jól működjön az egész. Ha ezen sorokat olvasva felkaptad a fejed, akkor adj egy esélyt a Bliss-nek, de túl sokat ne várj tőle. 6/10, abból viszont az erősebb fajta, mert bizonyos megoldások kimondottan ötletesek, illetve az alapkoncepció is jól kidolgozott.
George Clooney játéka nagyszerű volt, kitűnően hozta az érzelmekben gazdag jeleneteket. A duó pedig, amit Caoilinn Springall -al alakítanak külön kiemelendő. A mindössze tízéves színésznő Iris szerepében olyan parádésat alakított mimikájával, amit sokan megirigyelnének. A másik szálon a Sully-t alakító Felicity Jones (Szólít a szörny) bár csinos volt, engem valahogyan nem győzött meg. Semlegesnek éreztem az alakítását ahhoz képest, amin a karaktere átment. Ezt nagyon sajnáltam, mert ennek a szerepnek legalább olyan erősnek kellett volna lennie, mint Augustine-é. Kyle Chandler (A régi város, Az első ember, Éjszakai játék), David Oyelowo (Csillagok között, Selma) és Demián Bichir (Aljas nyolcas) alakítása sokkal jobban tetszett. Habár nagyon erős a film mondanivalója, a prímet nálam a látvány vitte el. Nagyon ritkán nézek sci-fi-t, ezért sokáig tartott, mire megértettem, hogy pontosan miről is szól ez az egész, mi ennek az igazi lényege, de a képi világ egyszerűen magával ragadott. Habár az idő nagy részében a föld volt hangsúlyban, az űr és az ott játszódó jelenetek látványvilága igazán nagyszerűre sikeredett.